A Szerelem Lángja [Levi x Reader] {Hun}

10. Rész: A Képzelet Fogságában

Engem még mindig nem hagy nyugodni a gondolat, hogy egy titán lakolhat bennem.

Ezzel a gondolattal kellett elaludnom.

~Te szemszöged~

Egy gyors és hangos kopogásra lettem figyelmes. Pánikolni kezdtem, mivel még mindig a hadnagynál voltam. De amint kinyitottam a szemeimet, rájöttem, hogy nem nála vagyok, hanem a felderítők kastélyában lévő szobámban. Hogy kerültem ide vissza? Egyáltalán miért voltunk ideiglenesen a kabinoknál?

Majd arra lettem figyelmes, hogy Hanji szinte betört az ajtón.

     - Látom jobban vagy! - jelentette ki.

     - Mi történt velem? Azt hittem, hogy teljesen begyógyult a súlyosabb sérülésem.

Kérdő tekintettel néztem rá.

     - Milyen súlyosabb sérülés? Amit a felderítőúton szereztél? Az nem is volt nagyon durva!

     - Áá dehogy, csak kilátszottak a beleim, semmi komoly. - vágtam vissza neki, szarkazmussal a hangomban.

     - Oké, szerintem elbeszélünk egymás mellett. Nem tudom te miről beszélsz, de az első utadon próbáltad megmenteni Marcot, de a titán földhöz vágott és elájultál. Én találta--

Félbeszakítottam.

     - Mennyi ideig voltam eszméletlen? - kérdeztem tőle rémülten.

     - Egy hétig.

Ott helyben lefagytam. Szóval minden ami eddig történt nem volt valós? Ezt csak úgy tudhatom meg, ha elmesélek Hanjinak mindent és ő majd megmondja. Persze egy-két durva részletet kihagyva.

>>> Timeskip >>>

     - Nem [T/N], ezek közül semmi se történt meg. Nagyon beüthetted a fejed.

Elkezdtem sírni. Ez nem volt rám jellemző, de most különösen jól esett. Nem voltam képes felfogni, hogy minden ami az első expedíció végétől ezidáig történt csak a fejemben létezett. Mondjuk voltak olyan részek, amiknek örülök, hogy nem voltak valósak. 

Hanji szorosan magához ölelt, ezzel próbált vigasztalni. Nem hiába a legjobb barátnőm.

     - Pihenj még, jót fog tenni! - mondta nekem miközben óvatosan eleresztett.

Igaza volt, még pihennem kéne, nem ártana.

     - Mikor lesz a következő expedíciónk? - kérdeztem.

     - Még 2 hónap. Addig Trostot fogjuk kitisztítani.

     - Én is jöhe--

     - Nem, még nem! - vágta rá Hanji.

Ezzel elhagyta a szobámat. Körbenéztem, majd feltűnt, hogy tisztaság van, méghozzá nem is akármilyen, makulátlan. Márpedig ha egy hétig ki voltam ütve, akkor nem lenne minden ilyen tiszta. És csak egy embernek vannak ilyen takarítási képességei.

Nem volt türelmem itt feküdni egész nap, így hát fel akartam kelni. Amint lábra akartam állni egyből össze is estem. Gyengék voltak a lábaim, de legalább nem fájtak, szóval törés nem jöhetett szóba. Legfeljebb elzsibbadtak a sok fekvéstől.

Nagy nehezen feltápászkodtam, de csak támaszkodva tudtam megállni a lábamon. Kimentem a szobámból és a falaknak dőlve haladtam végig a folyosókon.

~Levi szemszöge~

Éppen egy kis papírmunkát csináltam, mikor egy kopogást hallottam az ajtómon.

     - Ki vagy és mit akarsz?

Kérdésemre nem kaptam választ, helyette [T/N] esett be az ajtón.

     - Ki engedett be? Állj már meg legalább rendesen! Tch. - morogtam rá.

Láttam rajta, hogy alig bír felállni. Nem mintha annyira érdekelt volna.

Nehézkesen odavonszolta magát az asztalomhoz és rátámaszkodott.

     - Köszönöm, hogy takarítottál nálam. Nagy segítség, mint láthatod még járni is alig tudok.

Mikor ezt mondta, majdnem elmosolyodtam egy picikét, de vissza tudtam tartani.

     - Nincs mit, de inkább öltözz fel rendesen.

Ekkor magára nézett és egyből meglepődött, hiszen még pizsamában volt.

Már zavart egy kicsit, hogy a kezei még mindig az asztalomon voltak. Gondoltam lelököm onnan, csak meg tudja magát tartani valahogy. Azóta el is felejtettem, hogy hogyan jelent meg az irodámban.

~Erwin szemszöge~

Éppen a folyosókon haladtam végig, mikor egy apróbb sikolyt hallottam. Próbáltam beazonosítani, hogy honnan jöhetett. Egyből odafutottam és kinyitottam az ajtót.

Levi ült az asztalánál [T/N] meg a földön feküdt, könnyezve.

Azonnal mellé siettem, hogy segítsek neki felállni. Karját megpróbálta a vállamra tenni, viszont ez nem nagyon sikerült neki, mivel még a hadnagynál is alacsonyabb volt. Körülbelül Connieval lehet egymagas. Így hát kénytelen voltam felemelni. Erre egy picit elkezdett vörösödni az arca.

     - Mi történt itt? - kérdeztem mindkettőjüktől.

     - A szaros kis kezeivel bemocskolta az asztalomat.

     - És?

     - Nyilván odébb löktem. - jelentette ki ridegen.

     - És te meg miért vagy itt? Nem pihenned kéne? - kérdeztem [T/N]-tól/től.

     - De meg akartam köszönni a hadnagynak a segítségét. Takarított a szobámban.

     - Tudom. Most viszont pihenj. Visszaviszlek, hisz még járni is alig tudsz.

~Te szemszöged~

Amint a parancsnok visszavitt a szobámba, óvatosan lerakott az ágyamra és betakart.

     - Maradj veszteg, nem szeretnénk ha még nagyobb bajod esne!

Azzal el is hagyta a szobámat, majd nagyjából fél óra múlva már aludtam is.

Folytatás...

Írói megjegyzés:

Régen volt ilyen kis írói megjegyzés.

Ha tetszett a rész, nyugodtan vote-oljatok, sokat segít nekem minden egyes vote és komment. Ha esetleg bármilyen hibát fedeztek fel, nyugodtan szóljatok. ;) 

Na meg persze nagyon-nagyon szépen köszönöm mindenkinek az 1500 olvasást, nekem ez sokat jelent! :D 

Viszont ezzel be is fejezem ezt az apró monológot.

Byebye <3