2

2.1K 81 0
                                    

Reggel izgatottan keltem ugyanis ma van a tábor. Biztos voltam benne, hogy minden rendbe lesz csak nem számoltam vele, hogy olyan emberrel tesznek össze aki össze törte a szívem. Szóval azt azért tudni kell rólam, hogy én mindenkit szeretek, mindenkivel barátkozom szeretem az új dolgokat, kivéve ezt az egy embert. Mert a legjobb barátnőmmel csalt meg és ezt egyszerűen nagyon nehéz volt megemésztenem. A bátyám, Adélékhoz küldött és kicsi időre Németországba, hogy elterelődjön a figyelmem az itthoni borzasztó dolgokról. Hiszen nem csak a barátomat vesztettem el 5 év után hanem a legjobb barátnőmet is akit még bölcsődében ismertem meg. És ha azt hinné bárki is, hogy ezt ők meg bánták, hát nem. Ugyanis még mindig együtt vannak sőt már közös kutyájuk is van.

Tomi kirakott a bejáratnál majd este jön csak értem. Vidáman be sétáltam a tábor helyszínére ahol öröm volt látni a sok izgatott vidám embert. Gyorsan megnéztem a nevem a kis papíron ahol a csapat többi tagja is fel volt írva. Gyorsan át olvastam és amikor az utolsó nevet megláttam egyszerűen lefagytam.
- Hé, bocsi engedj ide légyszi. - lökött meg egy kicsit egy majdnem velem egykorú lány.
- Máris ne haragudj. - a lánnyal összenézve ismerős volt, de nem tudtam honnan, de ott akkor nem is akartam ezzel foglalkozni gyorsan kimentem a tömegből és már hívtam is a bátyámat.

Hívás: Barbi —> Tomi

Barbi: Itt van Ábel! Láttam a papíron. Egy csoportba leszek vele.
Tomi: Lehet, hogy csak egy srác aki ugyan azt a nevet kapta a szüleitől.
Barbi: Rajta volt a neve meg a képe is. Megismertem. Nem akarok egy csapatba lenni vele.
Tomi: Jaaaj a francba már.
Barbi: Mi az?
Tomi: Bence mondta nekem, hogy ott volt. És mondtam, hogy ne szóljunk neked mert nem gondoltam volna, hogy fogtok találkozni.
Barbi: Te tudtad és nem szóltál nekem?
Tomi: Ha elmondom neked vissza mondod az egész versenyt és azt nem akartam.
Barbi: Már pedig én most elmegyek, nem maradok itt úgy hogy egy csapatba kerülök vele.
Tomi: Barbi ne csináld ezt. Ott maradsz és megcsinálod. Már ő is biztos látta a neved, ha látja, hogy elmentél csak győztesnek érezi majd magát.
Barbi: Igazad van. Megfogom nyerni az x-faktort és kiejtem ezt a szemetet.
Tomi: Na ez a beszéd Hugi! Viszont most mennem kell, később beszélünk. Ügyes legyél.
Barbi: Rendben. Szeretlek.
Tomi: Én is.

Miután letettem a telefont vettem egy mély levegőt majd vissza mentem a laphoz, hogy újra megnézzem a csapatom.
- Hé. Én veled vagyok. - mosolyog rám ugyan az a lány aki az előbb megkérte, hogy menjek arrébb.
- Igen, tényleg. Szia Karácson Barbara vagyok.- nyújtom a kezem.
- Újvári Fanni.- mosolygott azzal az eléggé megnyugtató mosolyával. Nagyon szép lány.
- Még 2 fiút kell megkeresnünk.
- Igen. Úgyhogy szerintem váljunk szét és keressük meg őket. 10 perc múlva találkozzunk itt.
- Rendben. - mosolygok rá.
Próbáltam nem Ábelt keresni hanem a másik srácot akit Ádámnak hívnak ha jól emlékszem.

Már 6 perc után ott álltunk Ádámmal a megbeszélt helyen és vártuk, hogy Fanni és Ábel megérkezzenek.
- És amúgy milyen számot is kaptunk? - kérdezte Ádám.
- Shawn Mendes és Camila Cabello - Senorita
- Minden rendben? Idegesnek tűnsz.
- Minden rendben. - próbáltam meggyőzően válaszolni.
- Rendben, de ha a dal miatt izgulsz akkor nem kell. Hallottam ahogyan énekelsz és azt is amit a zsűri mondott.
Zavartan rámosolyogtam.
- Sziasztok. - hallottam meg azt a hangot amitől  6 hónapja hányingerem van ha eszembe jut.
Vettem egy mély levegőt majd óvatosan megfordultam.
- Szia. Antal Ádám! - mutatkozott be Ádám.
- Szia! Farkas Ábel. - fogtak kezet a fiúk.
Fanni és Ádám is bemutatkoztak egymásnak addig én próbáltam a többi embert figyelni.
- Szia Barbi! - köszönt nekem is. Nagy nehezen rá néztem majd egy áll mosoly kíséretében vissza köszöntem neki.
- Szia Ábel.
- Ti már ismeritek egymást? - kérdezi Ádám furcsán. Szerintem mindenki érezte azt a feszültséget ami köztünk volt és a srácok lehet megijedtek, hogy hogyan fogunk így egy csapatba dolgozni.
- 5 évig voltunk együtt! - válaszolta Ádámnak Ábel.
- Óóó. - lett kínos csend.
- Szerintem srácok kere......
- És mi történt? - vágott bele a szavamba Ádám. Hitetlenül néztem rá. Mivel láttam, hogy Ábel nem akar válaszolni így én adtam meg a választ.
- Ábel össze jött a legjobb barátnőmmel. Ennyi történt. Tovább léptünk most szeretnénk próbálni mert már csak 20 óránk van gyakorolni.
Ádám kapcsolt majd Fannival elindultak egy jó próba helyet keresni. Ábel mögöttem jött, próbáltam lehagyni, de mindig is gyorsabb volt mint én.
- Még mindig olyan kemény és dögös vagy mint régen. - súgta a fülembe.
- Menj a fenébe! - néztem rá csúnyán majd ott hagytam.
Érdekes lesz ez a próba az biztos.

PupilláidWhere stories live. Discover now