Tanulmány a szerelemről (befejezett)

1. Szép kis meglepetés!

Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy anyám egy őrült nő. Csak a téli szünet kezdetén utaztam le apához a balatoni nyaralóba, de most két héttel később, kijelenti: szerelmes. Ez még nem is lenne olyan nagy baj, megszoktam már, hogy férfiak jönnek-mennek az életében, de ez az egyed odaköltözött hozzá. Mármint a mi óbudai házunkba, ahol mi ketten plusz egy vörös-fehér perzsa macska élünk. Csupán két hét felügyelet nélküli járás után! Ehhez hozzátartozik, hogy még életemben nem láttam az ürgét, csak anyám áradozásaiból és a téli szünetben mobilon keresztül hallottam róla eleget, ennek alapján építettem fel a pasit.

Október végén találkoztak, tisztán emlékeztem anyám vészhívására. A kocsija lerobbant az autópályán, amikor visszafelé tartott a szarvasi gyógyfürdőben töltött hosszúhétvégéje után. Én azt tanácsoltam, hívja fel a Sárga Angyalt, de anyám inkább elfogadta egy vadidegen segítségét, aki megállt a bedöglött Mercedes mögött. Na, ő Károly, aki most hozzánk költözik alig pár heti ismeretség után.

Kicsit jobban is figyelhettem volna. Ha az anyád rendszeresen olyan pasikba esik bele, akikről általában pár hét, maximum néhány hónap múltán kiderül, semmit sem érnek, akkor jobb, ha mindig résen vagy. Viszont csak egy röpke téli szünetre utaztam el, mégis ki a fene gondolta, hogy ennyire elveti a sulykot?

Először még fel sem tűnt, hogy ez komoly lesz kettejük között, gondoltam, csak futó kaland, de aztán minden nap egyre többet hallottam erről a fickóról. Például:

– Ma Károly elvitt ebédelni. Jaj, ha tudnád, milyen kellemes volt! Olyan dögös pasi...

Miután eljöttem a szünetre, már részletesebbek jöttek:

– Képzeld együtt töltöttük az egész hétvégét, és isteni volt! Ő egy igazi férfi, nem olyan, mint a többiek, és amit az ágyban produkál...

Oké, még ezen is túltettem magam, és próbáltam nem elképzelni a dolgot. Hogy az anyám meg az idegen férfi mit művelhettek a házunkban, amíg nem voltam otthon, azt jobb nem tudnom, amúgy is kész hányás az egész. De tovább is volt, pontosan négy napja.

– El kell mondanom, hogy nagy változások lesznek nálunk, mert ez a dolog Károly és köztem elég komoly. Meg fogod érteni, ha megismered, és amikor hazajössz, mindent átbeszélünk.

Ekkor még mit sem sejtve, naivan meg mertem kérdezni, milyen változásokról beszél.

– Károly beköltözik hozzánk! – Na, ekkor állt meg az eszem!

– Vivien! – csattantam fel. Ez a keresztnév dolog nálam nem pofátlanság vagy kamaszkori lázadási kényszer, anyám nyolcéves éves koromban megtiltotta, hogy anyának nevezzem, mert attól öregnek érezte magát. – Nem is ismered!

– Már hogyne ismerném, butus! Minden rendben lesz, ne aggódj! Majd beszélünk, amikor hazajössz.

Igen, gondoltam magamban, majd megbeszéljük, Vivien, én meg az idegen fószer, akit magamban olajfoltos kezeslábast viselő, primitív jellegzetességeket mutató férfiállatnak képzeltem. Merthogy a szakmája autószerelő, tehát nem éppen az az öltönyös, jól fésült alak, akikre Vivien általában bukik. Ekkor még nem voltam teljesen a plafonon, biztos voltam benne, hogy megbirkózom az újabb Casanovával, amíg a rövidke életű viszony tart. De aztán tegnap megkaptam a mindent megváltoztató hírt, amitől úgy döntöttem, felszállok egy korábbi IC-re, hogy mielőbb otthon legyek, és beszéljek Vivien fejével.

– Károlyék beköltöztek – újságolta vidáman.

– Károlyék? – kérdeztem magamból kikelve, a gyanús többes számot hangsúlyozva. – Miért a többes szám? – Igazából egy kutya jutott eszembe, amiről akkor azt gondoltam, még mit nem.