Tanulmány a szerelemről (befejezett)

4. Családi program

A másnap holtbiztosan kiérdemelte volna a dobogó valamelyik fokát az életem legrosszabb napjai versenyen. Épp a vezérszurkolói ruhámat próbáltam fel (piros-fehér egy nagy D betűvel), amikor Vivien rám nyitott. Megláttam mögötte Eriket is.

– Pomponlány vagy? – kérdezte nagy lelkesen, és berohant a szobámba. – Hajrázz nekem egyet!

Nem igazán örültem a kérésnek, pedig igenis betanultam mindenféle koreográfiát, amit csak tudtam. Főleg Ádám miatt csináltam, aki benne volt a focicsapatban és azt mondta, nincs is annál jobb érzés, mint amikor a szerelme biztatja a pálya széléről. Ennyit meg csak megtehettem érte, szóval elviekben lelkes csapattag voltam.

Csináltam Eriknek egy „Hajrá, Darványi Gimi" ugrást, amit főként a Hajrá csajok című filmből másoltunk, de pechemre a folyosón megtorpanó Károly és Marcell is meglátták.

– Ez szép volt – dicsért meg Marcell.

– Nem is tudtam, hogy pomponlány vagy – jegyezte meg Károly mosolyogva. Nem akartam kioktatni, hogy az inkább vezérszurkoló, nem pedig pomponlány (ami nem a legkedvencebb kifejezésem), de csak zavartan néztem, mi ez nagygyűlés a szobám környékén.

– Mikor indulunk? – kérdezte Erik izgatottan. – Ebben a ruhába jössz?

– Hová? – kérdeztem megzavarodva.

– A családi napra – világosított fel Károly.

– Elfelejtetted? – hökkent meg Erik.

– Igazából rendkívüli csapatedzésünk lesz – feleltem, mire láttam, hogy Erik elszomorodik és Vivien már nyitja a száját. – Amit igazán elhalaszthatok – sóhajtottam végül.

Negyed óra múlva bezsúfolódtunk Vivien kocsijába. Károly vezetett, Vivien ült mellette az anyósülésen, én meg Károly mögött hátul. Szerencsére Erik ült középen, így nem kellett Marcell túlzott közelségét élveznem. Károly épp azt ecsetelte, hogy melyik kocsit kellene eladni, az övét vagy anyám ezüst Mercedesét, mire Vivien megkérdezte, miért akarja eladni. Károly kifejtette, hogy ő nem keres olyan sokat, nem futja belőle, hogy két kocsit tartson, anyám pedig megkérdezte, akkor ő mivel fog járni a fodrászhoz meg egyéb helyekre. Nyafogott, hogy neki az autója létszükség.

– Ne haragudj, Vivien! – szólaltam meg a hátsó ülésről. – De ha Károlynak nem futja két kocsira, gondolod, hogy a fodrászodra futja?

Mindenki nagyon csúnya pillantást vetett rám.

– Azért nem keresek olyan keveset – mondta Károly a visszapillantóba nézve. Azt hiszem, megsértettem az egóját, vagy valami. – Az autószerelés rendes munka!

Erre még Marcell is nyomasztóan rám bámult, egészen kirázott tőle a hideg.

– Én nem mondtam, hogy az autószerelés nem rendes munka! Csak Viviennek magyarázom, hogy kicsit kevesebbet járjon a fodrászához.

– Miért kéne kevesebbet járnia? – Úgy néztem, Károly kezd bepipulni rám, nyilván a férfiasságát piszkáltam fel.

– Károly, én nem téged szóllak le – mondtam türelmesen. – Kíváncsiságból, van fogalmad arról, hogy mennyit költ Vivien szépítkezésre egy átlagos héten?

Sorolni kezdtem a fodrászt, ahová hetente kétszer jár, a manikűröst, a masszőrt, a jógaoktatót, a személyi edzőjét a konditeremben, meg a mindennapos ebédet a barátnőkkel, és hogy ez mennyi benzinfogyasztással jár.

– Számold ki, ez nagyjából mennyi egy héten! – vetettem oda Marcellnek.

Kicsit elgondolkodott a dolgon, majd megmondta. Tutira kiakadok! Persze hozzátette, hogy ez becsült összeg, de a becslése is rohadtul pontos volt. Kábé két hónapja csak úgy kedvtelésből kiszámoltam, és egy hasonló összeg jött ki. Milyen idegesítő!