Tanulmány a szerelemről (befejezett)

6. Csalás

Reggel alig bírtam felkelni, és amilyen éhes voltam, pizsamában indultam le a konyhába, hogy elverjem az éhségemet egy újabb zöld színű turmixszal. Főként némi fonnyadt zellerből és egy vastag szál sárgarépából állt, majd erre húztam le a multivitaminos koktélt. Vivien megint nem kelt fel, ezért a harmadik nap is megcsináltam Erik és Marcell ebédjét. Mire készen lettem, Erik útra készen rohant lefelé. Kezébe adtam az ebédjét, és már mentek is Károllyal. Úgy tűnt, ez lesz a szokásos módi nálunk, nem értettem, miért nem zavar jobban. Még egy hét sem telt el, és feladtam volna?

Amikor felértem az emeletre, Marcell éppen végzett a fürdőben. Még eszemben volt az előző napi eset az ellopott bugyimmal, de úgy döntöttem, nem említem, ha ő sem. Mondtam neki, hogy várja meg Ádámot, aztán bevonultam a fürdőbe. A szokásosnál egy leheletnyivel több pirosítót kentem a képemre, és már nem is voltam annyira sápadt. Noéminak igaza lehetett, gondok vannak az erőnlétemmel.

Marcell a nappaliban várt. Nem voltam biztos benne, hogy elrakta-e az ebédet, ezért bekukkantottam a konyhába. Szerencséjére már nem volt ott.

– Natália – szólalt meg, és amikor ránéztem, a vörös arca elég nyilvánvalóvá tette, miről akar beszélni. – Tegnap este a bugyid...

– Nem szeretném tudni – mondtam gyorsan. A fenébe, az éjjel biztosan kitalált valami hihető sztorit! Meghallgatni sem akartam, a legjobb lesz, ha mélyen eltemetem magamban az esetet. – Vegyük úgy, hogy meg sem történt.

Biccentett, és ennyi volt az aznapi kommunikációnknak. Legalábbis ami a délelőttöt illette. Megint franciával kezdődött a nap, és Zsini tanárnő bejelentette a versenyt. Azt mondta, összeállított egy tesztet, és az a diák vesz részt a versenyen, aki a legjobban teljesít rajta. Ez igazságos alternatívának tűnt mindaddig, amíg rá nem jöttem, hogy én nem akarok akkor sem menni, ha véletlenül nyerek. Na, nem mintha lenne esélyem Marcell ellen, ha nem is próbálkozom annyira. A tesztről felnéztem rá, mire észrevettem, hogy ő meg engem néz. Az arcán volt valami, amitől gyorsan megint lefelé bámultam a papíromra. De mi van, ha direkt hagy nyerni? Lehetséges, hogy szándékosan vét valami hibát, csak azért, hogy kicsesszen velem. El tudtam róla képzelni, szóval átsatíroztam az egyik jó válaszomat, és másikat ikszeltem be. Igen ám, de ha ő is vétett egy hibát, míg én az összes többi választ kitaláltam, akkor egálban leszünk. Kettő biztos hibát kellene ejtenem. Átjavítottam egy újabb feladatot, aztán mivel kész voltam, elégedetten dőltem hátra. Hajnalka kiválasztotta a pillanatot, és kérdezgetni kezdte azokat, amelyiket nem tudta.

Miközben a válaszokat súgtam meg neki, megint éreztem magamon Marcell pillantását, és akkor villámcsapásként ért a felfedezés. Marcell tudja, hogy én tudom, hogy hagyni akar nyerni! Ha pedig így van, akkor sejti a direkt elkövetett hibákat, tehát ő is rosszul fog válaszolni. De vajon csak egy vagy kettő hibát vétett? Gondolkodtam behúzzam-e a harmadikat is, és végül úgy döntöttem, egye-fene hiszen semmiképp nem nyerhettem én.

Ugyanakkor mi van, ha ő is hasonlóan gondolkodik, és eleve három hibát ejtett? Négy hiba a dolgozatomban már túl sok lenne, mert ha ő csak kettőt, netalán egyet hibázott az én négy hibám akár három pont különbséget jelenthetne. Nem is beszélve arról, ha az övé mégis teljesen hibátlan lesz. Nem éltem volna túl, ha négy hibás válaszom volna az ő makulátlan tesztje mellett. Így végül maradtam a három hibánál.

Később meg azon tűnődtem, megőrültem-e, mert minden jel arra mutatott, hogy én voltam az, aki hagytam nyerni Marcellt. Persze csak azért tettem, hogy ő ne hagyhasson engem, de akkor is. Kész téboly. A tesióra nagy részét futással töltöttem, méghozzá önkéntesen, hogy javítsak az erőnlétemen, úgyhogy ebédre kész hulla voltam, ráadásul Ádám se volt ott, mert behívatták az igazgatóhoz. Kérdezgettem a többieket, mi történt, de csak röhögtek az eseten, tehát valami pasis dolog lehetett.