Tanulmány a szerelemről (befejezett)

7. Balítélet

Nem nagyon akartam iskolába menni, főleg mivel lefekvés előtt kapcsolatbanról egyedülállóra állítottam a státuszomat a Facebookon. Persze Ádám megpróbált elérni, de megmondtam neki, hogy ha ide meri tolni a képét azok után, Károly fogja pépesre verni. És hogy ne érje váratlanul Károlyt, neki is megmondtam, hogy ez a dolga, ha Ádám felbukkan.

A fenyegetésem elég hatásosnak bizonyult, ugyanis nem is jött el, miután felhívtam és leordítottam a fejét. Az az énem, amelyik egy kicsit szerelmes volt belé kész tragédiának fogta fel az elvesztését, de főként nem a szakítás miatt bőgtem, hanem mert olyan megalázónak éreztem az egész helyzetet. Majdnem egy teljes évet pazaroltam a mocskos megcsalóra! Viviennel este sokat beszéltünk, és ahogy akartam is – ebben mindig lehetett rá számítani – csupa rossz dolgot kívánt Ádámnak, és esküdözött, hogy sokkal jobbat érdemlek.

Ami pedig a legfelháborítóbb az egészben? Karolina mindent tagadott. Marcell végül felhívta telefonon, de az a hűtlen lotyó úgy tett, mintha fogalma sem lenne róla, mi történt, mintha valahogy félreláttam volna az egészet. Ami azért sem lehetett, mert amikor én hívtam Ádámot, a szemétláda pontosan tudta, mit láttam, nem is próbálta tagadni a dolgot, csak valami olyasmit hebegett, hogy megmagyarázza. Nem érdekeltek annak a részletei, hogy volt képes egy év után ilyen sunyi módon megcsalni. Olyan rohadtul csak nem nehéz távol tartani a száját olyasvalakitől, aki nem én vagyok. Ráadásul pont Karolinával! Vajon mióta tart ez közöttük? A fenébe, lehet, hogy már hetek, esetleg hónapok óta? Milyen régóta vagyok a szánalmas, megcsalt Novák Natália? A gondolatra, hogy a hátam mögött nevetgélnek, és smárolnak, elöntött a hányinger. Az oldalamra fordultam és szorosan behunytam a szemem, hogy bent tartsam a könnyeimet. Még csak nem is szerettem annyira Ádámot, de mindig azt gondoltam, igazán bele tudok majd szeretni. Ezek szerint mégsem. És ha neki nem jelentett semmit, nekem miért kellene úgy tennem, mintha jelentett volna?

Ezért kellett felkelnem és elindulnom, de csak nem akarózott rendes ruhákba bújnom. A gyomrom is úgy görcsölt, mintha napok óta nem ettem volna, és akkor rájöttem, hogy előző nap szinte nem is ettem semmit. Na, nem mintha ezen a héten dúskáltam volna a kalóriákban, de betegre sem akartam éheztetni magam.

– Natália, ha nem kelsz fel, elkésel az iskolából! – hallottam Erik hangját, mire megráztam a fejem, és gyorsan felöltöztem.

Tényleg késésben voltam, Károly, Erik és Marcell már sehol nem voltak, úgyhogy kapkodva nyitottam ki a hűtőt valami ehető után nézve, majd gyorsan kikaptam egy óriás Túró Rudit, és szinte két falásra eltűntettem. Eldöntöttem, hogy délután rendelek egy négysajtos óriáspizzát, és addig eszem, amíg ki nem pukkadok. Mégis kit érdekel, ha kövérnek nézek ki? Nincsen pasim, akinek meg kell felelnem, a szurkolólányok pedig elmehetnek a fenébe.

Ha simán gyalogolok a suli felé, elkéstem volna, ezért rohantam végig, aminek az lett a következménye, hogy a sulitól nem messze meg kellett állnom, hogy kétrét görnyedve uralkodni tudjak a hányingeremen. Nem voltam valami jól, és ez fokozódott, amikor beértem a suliba, és Ádám ott várt rám.

Gyorsan kihúztam magam, nehogy azt higgye, miatta vagyok ilyen rossz állapotban, és felöltöttem egy fintort.

– Kicsim, beszélnünk kell!

– Nem kell – vágtam rá. – Hagyj békén!

– De nem úgy történt, ahogy hiszed! Én téged szeretlek, tudod jól.

– Lehet, hogy sok mindent tudok – feleltem, remélve, hogy az arcom hűvösnek tűnik, és nem látszik rajtam, hogy az idegtől mindjárt lehányom Ádámot. – De azt nem, hogy ha szeretsz, miért smárolsz másokkal a hátam mögött! Ráadásul olyanokkal, akiknek pasija van! Méghozzá olyan pasi, akit undorító módon zaklatsz! Tudom, mit csináltál Marcellel!