Tanulmány a szerelemről (befejezett)

5. A család szégyene

Reggel szerencsére eszembe jutott, hogy valaki lehet a fürdőszobában, ezért bekopogtam, mielőtt beléptem volna.

– Foglalt! – hallottam Erik hangját. Fintorogva visszamentem a szobámba, bepakoltam az iskolatáskám és előszedtem a ruháimat, amit aznap fogok felvenni.

Öt perccel később még mindig Erik volt a fürdőben. Mi a frászt csinál egy gyerek ilyen sokáig? Megmossa az arcát, megfésülködik, és fogat mos. Miért kell ehhez ennyi idő?

Végül lerohantam cicaeledelért. Odalent Károly már munkásruhában toporgott, és megkért rá, szóljak Eriknek, hogy siessen, mert indulni akar. Felfelé menet találkoztam is vele a folyosón.

– Siess, Károly már vár! – mondtam neki, és léptem volna a fürdőbe.

– Marci van bent.

A francba! Reméltem, nem húzza ott sokáig. Az ajtómból figyeltem a fürdőszobaajtót majdnem húsz percig! Amikor végre kijött, látványosan megbámultam az arcát.

– Mi az? – hökkent meg.

– Milyen profi sminket kentél fel, drágám! – gúnyoskodtam, azzal bementem, és becsaptam magam mögött az ajtót.

Mi a frászt csinál egy pasi a fürdőben ilyen sokáig? Oké, ugyanazt, mint Erik, de mit még? Talán a haját igazgatja? Vagy mit tud még szöszmötölni, a fenébe is?!

Villámsebességgel öltöztem, fésülködtem és sminkeltem, aztán mivel Ádám írt, hogy megjött értem, rohantam le a nappaliba. Vivien ott várt rám. Fura volt, mert ilyenkor még aludni szokott, most meg két zacskót nyomott a kezembe.

– Marci itt hagyta az ebédjét – közölte, mintha minden nap készítene szendvicseket, és nem ez volna az első alkalom. – Add neki oda!

– Úgy érted, már elment? – csodálkoztam.

Úgy volt, hogy mi visszük suliba, nem? Miközben kifelé tartottam, rájöttem, nem mondta, hogy velünk jön. De miért utasítaná el? Talán elgondolkodott a belépőnk abszurdságán. Az nem lehet, hogy még ő érezte cikinek a dolgot, ugye? Na, ne! Akkor csak fagyoskodjon, én a magam részéről hálát adtam a fűthető üléseknek, és persze Ádám még forróbb ajkainak.

A suli felé menet csak nem ment ki a fejemből az a hülye Marcell. Esetleg túl bunkó voltam vele korábban, és megbántódott? De hát hamarabb is elhagyhatta volna a fürdőszobámat, nekem is van dolgom reggelente. Nyilván gyalog indult el, de bárhogy forgolódtam a járókelők után, nem láttam sehol.

– Mi van veled? – szólt rám Ádám, és megbámulta azt az idegen srácot, aki után megfordultam az egyik kereszteződésnél.

– Semmi – mondtam gyorsan, és ezután nyugton maradtam. Végül is érdekel engem? Nem nagyon. Na jó, egy kicsit mégis.

Ádámmal tíz perccel az első óra előtt értünk a sulihoz. Mivel további tíz perc volt az út a házunkig, elgondolkodtam, mennyi is az a távolság gyalog. Ha kilép az ember, akkor fél óra alatt megjárható. Nem olyan vészes, kivéve ha Marcell nem indult el időben, mert akkor megszívta, és el fog késni.

Ádám összeütötte az öklét néhány haverjával, rám meg Noémi várt, aki a vezérszurkolók tizenegyedikes csapatkapitánya, nem mellesleg elég népszerű lány. Szerintem ezt annak köszönhette, hogy még tél közepén is képes volt miniszoknyában suliba jönni. Igaz, volt rajta egy fekete harisnya, de az a szoknya olyan rövid volt, hogy a bugyiját is láthattam volna, ha nagyon megerőltetem a szemem. Persze nem tettem, meg különben is tudtam, miféle hatalmakkal jár a népszerűség, nem ártott jóban lenne Noémivel. Szerencsétlenségemre rám most eléggé be volt rágva.