~ Érezni kezdett a közelében olyan érzelmeket, amit talán még a HYDRA előtt nem is érzett. ~
~ Csak nézte Bucky szemeit, résnyire nyitott ajkakkal és dübörgő szívvel. ~
~....a lány továbbra sem nézett fel. Nem, nem lehet mert egyből elveszi az es...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Lauren és Bucky mereven nézték egymás. Lélegzetük felgyorsult az agyuk pedig kikapcsolt. Hogy mit kéne mondaniuk? Egyikük sem tudja. – Lauren. – lépett egyet előrébb Bucky. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy a kedvese áll előtte. – Bucky. – lépett egyet előrébb Lauren is. – Mégis, hogy.. – tette fel volna a kérdést a férfi, de a szavak a torkán akadtak. Lauren nem akart tovább vágyakozni a férfi után ezért karjaiba futott, amik erősen préselték hozzá. Bucky ekkor tudta, hogy tényleg él kedvese, hogy tényleg itt van vele. A lány felnézett rá, Barnes pedig abban a pillanatban csapott le ajkaira. Bucky keze, Lauren combjaira csúszott le a lány pedig véve a lapot felugrott és lábait a férfi derekára fonta. – Annyira hiányoztál.– mondta Barnes két csók között majd végül egyikük sem szólalt meg csak hagyták, hogy nyelvük táncot járjon és vágyaik kiteljesedjenek. Barnes lassan lefektette Laurent az ágyra, de még így sem szakadt el tőle. Kezei a lány meleg bőrét simogatták, még Lauren elhúzódott tőle. – Nem akarod? – Nézett fel rá Bucky. Lauren egyik kezét a férfi arcára tette még a másikkal a hajába túrt. – Tetszik ez a haj. – Mondta Lauren majd el is kuncogta magát és meg csókolta a férfit. Bucky hosszú haja a múlté, kellett neki valami új, valami ami nem köti a múlthoz és a rövid haja mellett döntve levágatta a hosszú haját. Most csak ők voltak és csak ők számítottak. Meleg bőrük egymásét simogatták, miközben teljesen egyé váltak, mint a tökéletes kirakós darabok, kiegészítették egymást. – Soha nem engedlek el. – felelte sóhajtozva Barnes, miközben Lauren nyakát csókolta, aki a fellegekben járva hátra hajtotta a fejét. Még most sem akarja elhinni ezt az egészet Bucky, pedig itt tartja a kezei közt Őt. Csak is Őt.
– Hiányoztál. – mondja Bucky, Lauren oldalát simogatva. – De mégis, hogyan? A lány felnézett rá majd közelebb húzódva, Barnes mellkasára hajtotta a fejét. – Nem tudom. – sóhajtott. – A Kapitány talált rám. Semmire nem emlékeztem, csak amit mondtak nekem. – tartott egy kis szünetet majd felhúzva magát a férfi szemeibe nézett. – Jonathan hazudott nekem. Azt mondta, hogy az unokatestvérem és, hogy autóbalesetett szenvedtem. Aztán Steve és Tony eljöttek értem majd képek felvillanásával vissza kaptam az emlékezetem. – mondta és állát a férfi mellkasán megtámasztotta majd úgy figyelte. – Jonathan mindvégig tudta, hogy életben vagy és nem szólt nekünk? – ráncolta mérgesen a szemöldökét Bucky. Lauren bólintott. – Nagy szerencséje, hogy nincs itt. Lauren halványan rá mosolygott majd Barnes ujjaival a lány hajába vándorolt. Lauren egy ideig csendben figyelte Barnest, miközben fogalmazott magában egy mondatot. Nem is lehet mondatnak mondani, inkább egy szón gondolkodott, hogy ki mondja-e vagy nem. – Bucky. – nézett bele szemeibe. A férfi hümmögöt, de Lauren nem szólalt meg. – Csak bátran. – biztatta egy idő után. – Tudod.. – nézett oldalra, de nem tudott megszólalni csak várt és figyelmét próbálta elterelni. Feszülten, egyben izgatottan nézett vissza Buckyra. – Szeretlek. Bucky szemei elkerekedtek, hirtelen levegőt sem tudott venni. – Én is szeretlek. – mondta miután nyelt egy nagyot. Egy csókkal pecsételték a bűvös szót majd az egész napot együtt töltötték. Lauren érezte a többieken, hogy mindannyian kissé furcsán viselkednek, de ezt nem tette szóvá, hisz tegnap még halottnak hitték.
