𝘝á𝘨𝘺. || 𝙱𝚞𝚌𝚔𝚢 𝙱𝚊𝚛𝚗𝚎𝚜 || ° 2019 - 2020 °

~ 22. ~

Szerintem mindenki érezte, hogy Lauren és Bucky története már a végét tapossa. Szóval, csak annyit akarok mondani, hogy nagyon köszönöm, hogy olvastátok a kis történetem és, hogy egy hosszú kimaradás után is velem maradtatok. Nagyon remélem, hogy tetszet a történetük, esetleg pár szóban megfogalmazhatnátok, hogy milyen volt, hogyan éltétek át kommentben, szívesen elolvasom. :)
Terveztem, hogy valamennyire folytatom majd ezt a sztorit más szemszögéből, más történési szállal,  viszont erről még nem mondok semmit, mert semmi nem biztos. Mégegyszer köszönöm, jó olvasást!

~ 3 és fél év múlva ~

A férfi szaladt a lány után, aki nevetve bújt el előle a kertben. Nevetése zene volt a férfi füleinek, és azt kívánta, hogy soha ne szünjön meg.

– Gyere elő. – szólt neki nevetve a férfi, viszont a lány még mindig elbújva nevetett. Halkan lopakodott oda, hogy végre elkapja. – Meg vagy! – kiáltotta, amint felkapta a lányt, aki nevetve ölelte meg a férfi nyakát.
Lauren mosolyogva figyelte őket, majd mikor Bucky kilépett a házból ránézett.

– Mit gondolsz? – kérdezte a férfitól.

– Hogy Rogerst jobban szereti, mint minket? Nem tudom, talán féltékeny vagyok. – ült le Lauren mellé nevetve.
Mióta rendeződtek a dolgok, azóta Steve is többet van a barátaival, amibe bele tartozik, hogy Rubyval is rengeteg időt tölt.

– Annyira aranyosak. – nézte őket csillogó szemmel Lauren. Ahogyan Ruby ragaszkodik Stevehez és, ahogy Steve mutatja ki a szeretetét a kislány felé, valami elképsztő.

– Igen, azok. – nézte őket Barnes. Valahogy minden megváltozott három és fél évvel ezelőtt. Steve se a munkáját tartja a legfontosabbnak és kipróbálta a pár kapcsolatos életet, ami persze nem jött össze. Viszont lett egy normális családja, Laurenék. Azóta sokkal kivirultabb és boldogabbnak lehet látni, aminek Barnes iszonyúan örül.

– Hercegnő. – térdelt le a kis lány elé Steve.

– Kapitány. – mondta a kis lány, bár szavai még ügyetlennek és alig érthetőek.

– Jöjjön, a szüleihez viszem. – vette fel a nyakába, erősen és védelmezően tartva majd elindult Laurennék felé.
Lauren nevetve vette át a csöpséget, majd egy kis eperrel kínálta őt még Steve helyet foglalt Bucky mellett.

– Ruby Barnes kedvenc gyümölcse az eper. Igaz kincsem? – puszilta homlokon Lauren. Steve és Barnes mosolyogva nézte a kislány, aki izletesen ette a gyümölcsét. – Hozunk apának és Stevenek inni? Igen? – állt fel Barton majd egy 'mindjárt jövünk' mondattal be siettek a házba.

– Szeret téged. – nézett rá Barnes, Stevere. A Kapitány csak bólintott. – Talán a keresztapa szerepet rád hárítom. – nevetett fel Bucky, bár Steve erre nem szólt semmit.

– Lehet el kell mennem egy küldetésre. – felelte a Kapitány.

– Mennyi időre? – nézett rá a barátja.

– Csak pár hónap. – rázta meg a fejét.

– Ruby megfog őrülni. – nevetett Barnes, de ezután egyből komolyra váltott. – Nagyon vigyázz magadra. Rendben?

– Mindig. – nevetett Steve. Ekkor Laurennék tértek vissza egy tálcával a kezében. Ruby az apja ölébe ült, miközben a három felnőtt beszélgetett, szinte semleges dolgokról, de mégis annyira meghitt pillanatot hoztak össze. Egy teljes család, amit az életük árán is meg védenek, legyen szó bármilyen veszélyről, együtt átvészelnék, átvészelnék a legnehezebb időszakokat is. Hisz egy család össze tart nem?