Dionysos {TaeKook,VKook}BEFEJEZETT

19.

Taehyung szemszög

El sem hittem, amit mondott... Szőke? Ő? Na nem baj... Legalább mondhatok neki szőkenős vicceket! Jót fogunk nevezni!!! Legalább is én igen. Aztán hogy ő is... Azt nem tudhatjuk.

- Sz... Szőke? - kérdeztem, mintha nem hittem volna el.

- Nem biztos! Lehet, de...

- Nem biztos... Mintha csak a volt matektancsimat hallanám... - mondtam unottan, és kajáltam tovább.

Ekkor belépett az ajtón az anyukája.

- Jungkook! Itthon vagyok! - mondta aranyosan.

- Anyaaaaaa! - futott oda hozzá, mint egy kisgyerek. Nagyon aranyosak így együtt.

- Kicsim. Valamit meg kell beszélnünk! - mondta az anyukája. Nem sejtek jót...

- Jó, de előbb vacsizz velünk! - fordult felém. Természetesen az anyukája csak hülyén nézett össze vissza.

- Valaki van itthon? - kérdezte meglepetten.

- Persze! Hát nem látod? - kérdezte Kook értetlenül. - Ott ül az asztalnál! Nézd! - mutatott felém. De az anyukája nem látott. Hát hogy is látna, mikor eltüntette magam előle!

- Nem látom... Csak nem egy képzelet beli barát? - kérdezte kuncogva. Erre fel álltam, oda mentem Jungkook mögé, és a fülébe súgtam.

- Engem csak akkor látnak, ha én is azt akarom. - mondtam dörmögve, majd elkezdtem fel menni a lépcsőn.

Hallottam, hogy még bocsánatot kér anyukájalától és feljön ő is.

- Ide figyelj, Kim Taehyung. - honnan tudja a nevem? - Most azonnal le jössz velem anyához, meg mutatod neki magad és be mutatkozol. Ha nem, esküszöm, nem állok jót magamért. - mondta idegesen.

- Oké, oké durcibaba. - mondtam szem forgatva, mire elkezdett jönni felém. Gyorsan le futottam a lépcsőn, és be szaladtam a konyhába, anyukája mögé elbújva, Jungkook meg csak trappolva jött le.

- Anya?

- Igen kicsim? - kérdezte.

- Nem láttál véletlen, egy nálam magasabb, fekete hajú fiút, aki éppen rohant le a lépcsőn? - kérdezett rá, engem körül írva.

- Nem... Miért? - kérdezre az anyukája.

- Jah... Csak ő az, akiről beszéltem. Akit nem láttál... - mondta majd bement a nappaliba.

- Köszönöm, hogy segített nekem, Mrs...

- Mrs. Jeon. De nyugodtan tehetődhetünk, és szólíts csak maminak. Téged hogy szólíthatlak? - kérdezte kedvesen.

- Hát... Kim Taehyung a becses nevem, de annak szólít...asz aminek akarsz. - mondtam kicsit el akadva. Nem vagyok hozzá szokva a tegezéshez.

- Rendben... Tae. - mondta, majd felállt, és átölelt. Nagyon jól esik ez a gesztus.

- ÁHÁ! ITT VAGY! - rontott be Jungkook, mire gyors anyukája mögé bújtam. - Naaaa... Ne bújj el! - mondta lágyabban. - Nem foglak bántani! Annyira...

- NEBÁNTSTEDÉMON! - daráltam le az egészet egybe. Végül is az igazságot mondtam...

Jungkook egy démon.