Kiváltságosak

1. Rossz lépés

Sok furcsa dolgot láttam már életemben, de ehhez foghatót még sosem. Sétáltam már ezen az utcán, épp olyan kihalt volt mint mindig, az egyik lámpa pislákolt. Éjfélt harangozott a templom. Úgy éreztem magam mint egy gyermekkori játékban, mintha éppen kémesdit játszanék, lassan sétáltam közelebb a sötétben, más már elfutott volna és lehet, hogy tényleg az lett volna a helyes döntés. Hajtott a vérem, hogy vajon tényleg azt látom-e amire gondolok, ő volt az, egy régi ismerős a középiskolából Anna, tökéletesen világította meg jellegzetes keskeny arcát és törékeny testét a lámpa fénye, habár barna haja most vállig érő volt mégis biztos voltam benne, hogy ő az. Egy fura fazon állt vele szemben. Nyögések hagyták el Anna száját, de nem olyanok mintha élvezné az alak társaságát. Közelebb mentem, láttam ahogyan összerogy a lába, a tépett ruháját a szél lengedezi. Valami elkezdett dolgozni bennem, talán az adrenalin. A vele szemben álló kemény kötésű ember, felém sem pillantott nem hallhatta a közeledésemet. Kés volt a kezében és egy határozott mozdulattal markolatig mártotta Anna testében a pengét. Nem tudtam mit kéne tennem ezért elordítottam magam.

- Héj te mit művelsz ott, hívom a rendőrséget!

Erre rámpillantott. Eddig nem féltem eléggé, de arcától egy pillanat alatt megfagyott a vér az ereimben. Ledermedtem, nem láttam belőle sokat, szemeire árnyék vetült, de még így is éreztem, égtő, dühös tekintetét magamon, markáns álla és rövid haja volt, szörnyen magas, talán két méter is és pont a szemembe nézett. Körülbelül 40 méterre állhattunk egymástól vártunk valamire, talán hogy mit reagál a másik, aztán hirtelen elindult felém, hátratettem egy lépést, de tudtam nem futhatok el Annának szüksége van segítségre. Becsuktam a szemem és elkezdtem én is felé sétálni, közben a paprika spay után turkáltam a táskámban, mikor kinyitottam a szemem senki nem volt ellőttem. Elkezdtem rohanni de régi ismerősömet sehol sem láttam, csak a vértócsa maradt. Nem tudtam mit tehetnék, gyorsan körbenéztem aztán hazáig rohantam. Hülyének érzem magam, hogy nem menekültem el rögtön. Nem is értem mi üthetett belém, baromság volt.

- Lehet, hogy csak képzelted az egészet. Ne akadj ki ennyire.- Néz rám furcsállóan Bell.-Nagyon sokat dolgozol mostanság.- gyerekkorunk óta legjobb barátnők vagyunk és már rég nem látott ennyire nyugtalannak.

- Azóta úgy érzem mintha követnének.

- Mikor történt ez?-mered rám.

- Egy hete, szombaton.- Az ajtó megzörren. Rátekintek elkerekedett szürke szemeire és látom, hogy pontosan ugyanaz a rémület van benne mint az enyémben.

- Ez meg mi a jó büdös ménkű lehetett?!- Suttogva dühöng nekem.- Ugye csak hallucináltad az egészet? Ugye ide nem követhettek?- Szinte a sírás kerülget, hogy szegényt ilyen helyzetbe kevertem.

- Nem tudom mi lehet az, biztos nem követtek.-Próbálok nyugodt hangot erőltetni magamra.

- Jól van, rendben. Ki kell néznünk az ajtón. Lehet, hogy csak Márk jött haza, mondjuk ma 6 ig dolgozik.-lassan közeledek az ajtóhoz, halkan nyikorog a padló a talpam alatt. Oldalra húzom a fémlapot és kinézek a kukucskálón.-Nincs itt senki.- Töröm meg a csöndet egy zaklatott nevetés kíséretében. Megint elkezd zörögni az ajtó. Bell nagyon rémültnek látszik. Kinyitom a zárat és kivágom az ajtót.-Mit szórakozol?!-Márk néz rám értetlen fejjel.

- Jézusom mi bajod van Grét? Beengednél a saját házamba?-gúnyosan néz rám legjobb barátnőm újdomsült pasija miközben átszúr a tekintetével. Undorítóan kék szeme és szőke haja mindenkit lenyűgöz, de én rühellem mert egy kétszínű pöcs.

- Bocsi csak Bellel kicsit megijedtünk.-Próbálok kedves hangvételt felvenni.

- Azt hittem már nem vagytok ennyire gyerekesek. Kicsim tényleg rendesen rád jött a frász.- Sétál oda Bellhez és átöleli, derékig érő fekete haja Márk vézna karjára hullik.