17 év múlva...

5.fejezet

Oh az idő csak úgy röpül, ha nem akarsz Nagy Márkkal találkozni. Már lélekben készültem mindenféle jóízű bevágásokkal. De ne szaladjunk ennyire előre, inkább maradjunk a hétvégénél, amikor is anyám meglepett azzal, hogy átjött, miközben már nagyban megszerveztem a találkozómat Adrival. Legyünk őszinték... én az első alkalommal belezúgtam Nádor Adriennbe és kár is lett volna tagadnom vonzalmamat a fura lány iránt.

Jó, furának fura (ezért kaptam is egy tarkóracsapást), de kinek nincsenek nem mindennapi dolgai? Valaki lepkéket gyűjt, ő pedig animét néz. Nem hiszem, hogy tudni akarom mi az... és amellett, hogy 500 részes sorozatokat nézz meg napok alatt, annyit tanul, hogy évfolyam első is.
De a másik anomália a szemüvege, amikor a suliban vagyunk egy nagy szögletes szemüveg csücsül az orrán, de amikor énekel sosem láttam, hogy szemüvegben lenne. De hogy engem zavart-e ez? Abszulute nem. Nem vagyok én lány, hogy fennakadjak a hülyeségeken.

- Mit vársz olyan bőszen? - kérdezte anyám furcsán nézegetve, miközben az ablakon kinézve figyeltem az utcát.

- A leendő barátnőmet anya - raktam tarkóra a kezeimet. Ilyenkor annyira imádom a töretlen magabiztosságomat.

- HÉ IDIÓTA, NEM JÓ A KAPUCSENGŐTÖK. ÉS BOCS A KÉSÉSÉRT, DE AZT HISZEM CSALÁDI ÁTOK EZ A NEGYVENÖT PERC - kiabálta Adri miközben beért a látóterembe.

- Lemenjek érted Nádor? - kérteztem csintalanul az ablakpárkányon kihajolva. - Vagy hagyjalak megfagyni?

- Ha, ha, baromi vicces Levente. Nem tudod elrakni az egódat oda, ahol nem találom meg? - kérdezte mérgesen karba rakva a kezét. Cuki volt, ha mérges volt, vagy kawaii, ahogy az ő nyelvén, vagy mi a körtéül mondaná.

- De akkor mi lenne a sok lánnyal az iskolában, akik ezért az egóért élnének, halnának? Biztos összetörnének a hír hallatán.

- Hát én akkor megyek a zongorista fiúhoz...

- MILYEN ZONGORISTA?! ERRŐL NEM VOLT SZÓ! - kiabáltam le neki, mire elmosolyodot.

- Hát igen, a BAZ megyei, kigyúrt zongorista srác csakis rám vár - mondta zsebre téve a kezeit visszaindulva. Ekkor mintha hallottam volna anyámat felhorkanni a háttérben. Biztos visszaemlékezett valami nagyon érdekesre…

- Két perc és ottvagyok! - s ezzel szaladtam is le, mintha épp a világvége lenne. Szóval lihegve leértem és megálltam a szemüveges lány előtt. - Ugye nincs is semmiféle zongorista srác?

- Utállak - jelentette ki a lehető legáltalánosabban.

- Nem is.

- De igen.

- Mondom, hogy nem. Látom, ahogy rám nézel - kontráztam még mindig.

- Nem is nézek rád.

- Ma megcsókollak.

- Akkor csókolj meg most - motyogta a szemeimbe nézve. Voilà, van barátnőm, alig egy hét alatt, ezzel megdöntve apám rekordját. Szerencsére valószínűleg annyira nem sikeres a kapcsolatunk, mint az övék, mert nem hiszem, hogy Adri gyereket várna tőlem, ami a lehető legjobb.

- Menjünk be, mert megfagyok.

- Akkor legközelebb, ne egy gatyában gyere ki - jelentette ki Adri miközben felértünk a lakásba.

- Anya, ő itt Nádor Adrienn. Adri, ő itt az anyám, Budai Rebeka - hogy Adri rájött-e, amint meglátta anyámat? A válasz: nem, csak hogy tovább húzódjon a dráma. Adri csak Bexit ismerte, Budai Rebekaként még soha nem is említette neki az apja, mint később kiderült. Pedig milyen jó lett volna ha akkor kiderül…

- Örülök, hogy megismerhetem! - nyújtotta kezét Adri vidáman. Persze nem lett volna ennyire boldog, ha tudja ki is ő.

- Enyém a megtiszteltetés - és bla, bla, bla, egy csomó női cuccról beszéltek és gondolom ti már várjátok, hogy leírjam mi történt hétfőn.

Hát… a hétfő érdekes volt…

- KOMOLYAN ELMEGYÜNK EGY TETVES BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBA - kiabáltam magamból kikelve, mert én ezt nem bírtam tovább. Nagy Márk egy kiállhatatlan alak, aki úgy gondolta, hogy bevásárlás közben találjuk meg nekem a megfelelő számot.

- Nyugodj le kölyök, ez nem a világvége - forgatta meg szemeit mentorom miközben a Tescoba sétáltunk. Már a kocsiban volt egy rossz érzésem, de itt ez csak egyre erősebb lett.

- DEHOGYNEM! - ellenkeztem haragosan kalimpálva a kezeimmel miközben ő a bevásárló listáját figyelte. - ÉN NYERTEM A NÉPSZERŰSÉGI VERSENYT, A RAJONGÓIM NEM CSALÓDHATNAK.

- Neked nincsenek rajongóid - rázta meg hitetlenkedve a fejét Márk.

- Dehogynem vannak, mert már megalapult a fanoldalam - mondtam tarkóra tett kézzel sétálva a szárazárú osztályon.

- Az nem ér, ha te csináltad - válaszolta eltolva mellettem a bevásárlókocsit.

- De nem én csináltam - kontráztam, majd kiszedtem a kezéből a listát, mert volt egy olyan érzésem, hogy sosem jutok ki innen élve, ha nála marad. - Amúgy meg miért nem a feleséged megy bevásárolni?

- Nincs feleségem - jelentette ki, miközben visszavette tőlem a listát, én pedig elröhögtem magamat. Szánalmas, egyszerűen teljesen szánalmas volt ez a férfi. Aki persze az apám volt, ami azt jelentette én is ilyen szánalmas vagyok. De jó nekem…

- MI? SZÓVAL TE LENNÉL A NAGY MÁRK, A NŐK ÁLMA ÉS MÉG SENKID SINCS? - röhögtem tovább, mire ő csak egy vonallá préselte össze komoran a száját.

- Kölyök, ha nem akarod, hogy kidobjanak a műsorból, ajánlom, hogy tartsd a szád és az egódat is. Másrész… AZ egy hosszú sztory.

- Hát nekem nincs másom csak időm és… - de megakadtam, mert a szemem sarkából megláttam anyámat, ahogy Lili nénivel a női alsóneműket nézik át nagy érdeklődéssel. Csodás, egyszerűen csodás. - El kell tűnnünk innen - jelentettem ki, majd megragadtam Márkot és a kocsit, s arrébb vonszoltam magunkat és közben a szemeimmel kerestem a listán lévő tételeket. Persze elsőnek a Nutellát vettem észre. Szerintem a legjobb Nutella kereső vagyok ezen a világon, hála anyámnak.

- Beavatnál?

- Anyám - kezdtem bele, miközben a nyakamat tekergetve néztem szét, hogy nem-e követett engem anyám - nem tud erről - ekkor Márk mellkasa felé böktem. - És ha megtudja, vége az életemnek. Game over, the end, kampec, FINITO! - váltottam át ideges "ANYÁM MINDJÁRT MEGÖL" módba.

- Kölyök, fogalmazz értelmesebben, mert ez nekem kínai.

- Én ezt az egészet anyám engedélye nélkül csinálom, mert anyám egyenesen megtiltotta, hogy jelentkezzek.

- És én még el is hittem, hogy rendes gyerek vagy.

- Én sok minden vagyok Nagy Márk, de a rendes nincs azon a hosszan taglalt, részletes listán, amit anyám vezet…

- És mi van az apáddal? - Mi a francnak akar mindenki róla tudni? Ha tudta volna, hogy róla van szó…

- Nincs apám - válaszoltam élesen, továbbrángatva őt a külömböző osztályokon, miközben a Halloween közeledtével a Come Little Children hallatszott a rádióból.

- Mindenkinek van apja.

- De én nem tudom ki az, és különösebben nem is érdekel - mondtam, mire ismeretségünk óta először csönd telepedett ránk, aminek kifejezetten örültem. Legalább azt felfogta, hogy semmi kedvem az apámról beszélni, akit nem is ismertem soha.