21

898 74 2
                                    


- Szép munka Yena, ezek a képek jók lesznek. 

Yena kisétált az öltözőből, és a fotósra mosolygott. - Köszönöm. Én akkor most elmentem. 

- Rendben, viszlát.

Elkezdett kisétálni az épületből, de megállt amikor az asszisztense szólította. 

- Yena, nagyon sajnálom, de valami közbejött és ezért korábban kell elmennem. A sofőrödnek már kint kell várnia rád.

- Ne aggódj Unnie, megleszek. Holnap látlak. 

A modell kilépett az épületből, és körülnézett, a sofőrje autóját keresve. Már besötétedett, és havazni is elkezdett, így nem látott valami sokat.

Ekkor látta meg az autó lámpájának a világítását a távolban.

Hálás volt, hogy nem kellett sokáig várnia a hidegben, így hamar be is szállt a kocsiba. 

- Most hazaviszel, igaz? 

- Az elől ülő férfi nem válaszolt. A lány még az arcát sem látta, mert maszk és baseball sapka volt rajta.

- Így Yena arra a következtetésre jutott magában, hogy ez biztos nem az ő sofőrje, így ki is szállt volna a járműből, amikor egy kéz megragadta a karját. 

- Most már végre együtt lehetünk, szerelmem. 

**

- Ahh hyung~ ott.

- Ez jó érzés?

- I-igen. - Hyunjin a párnába morgott.

- Abba tudnátok ezt hagyni srácok, az egész úgy hangzik, mintha szexelnétek. - mondta nekik Chan a nyitott szobaajtajuk mellett elhaladva.

- Látszik, hogy nem kaptál még masszázst Changbin hyungtól, mert ha így lenne, akkor megértenéd, miért vagyok ilyen zajos. - felelte Channak Hyunjin.

- Mindegy, én elmentem. 

- Hova mész? - kapcsolódott bele a beszélgetésbe Changbin. 

-Vacsorázni Felixszel. 

-Most már újra jóba vagytok? - kérdezett rá Hyunjin.

- Ezt nem tudom biztosan. - válaszolta hezitálva Chan. - Sziasztok srácok. - ezzel becsukva a bejárati ajtót maga után így is tett.

Miután Chan otthagyta őket, a pár belekezdett egy filmbe, ami elég unalmas volt. 

A film felénél Changbin Hyunjinon találta magát, nyelveik táncba kezdtek.

És ez így ment egy darabig amíg Hyunjin át nem váltott az idősebb nyakának finom kiszívását. Changbin ezt realizálva fejét oldalra hajtotta, hogy a fiatalabb jobban hozzáférhessen.

Ő maga átfuttatta ujjait Hyunjin haján, ezzel próbálva lenyugtatva magát,  mert a nyaka volt a gyenge pontja, és majd elolvadt ezen tette miatt.

Anélkül, hogy észrevette volna, Changbin kiengedett magából egy halk nyögést, de természetesen vele ellentétben Hyunjinnak erre fel kellett figyelnie. Ezért picit beleharapott az idősebb bőrébe, hogy a legközelebbi kiadott sóhaja hangosabb legyen.

- Ahh francba. - húzta meg Hyunjin haját, aki erre abbahagyta azt, amint az imént csinált.

Az idősebb önelégülten mosolygott. Changbin arca teljesen vörös volt zavara miatt.

- Annyira aranyos vagy hyung. - csókolta meg mosolyogva az említettett.

- Fogd be. - csókolta vissza őt Changbin.

* Csörög csörög *

Changbin már azon volt, hogy fellépjen és felvegye a telefont, de Hyunjin ezt érzékelve szorosabbra fonta a másik dereka körül szorítását.

- Csak hagyd figyelmen kívül. - mondta két csók között neki.

Az idősebb így is tett, de a telefon csak nem hallgatott el.

- Hyunjin engedj, had vegyem fel. - bújt ki karjai közül, és nyúlt az eszköze után Changbin.

- Yena az. - olvasta fel hangosan a hívó nevét. - Vegyem fel?

- Igen, hallgassuk meg, mit szeretne mondani. Nagyon remélem, hogy //fontos//. - mondta karjait keresztbe fonva  Hyunjin.

- Haló?

- C-Changbin? Hyunjin ott van? - kérdezte Yena a másik vonalból. Hangja remegett.

- Igen, itt van. Egy pillanat. - ezt követően kihangosította a telefont. - Tessék.

- Hyunjin, szakítsunk.

- Rendben? Mármint, viharban még csak nem is voltunk együtt.

Egy férfi hangja hallatszódott a háttérben, majd újra Yena szólalt meg.

- N-nem szeretlek.

- Kérlek ments m-

Mielőtt be tudta volna fejezni, a vonal elhallgatott.

[✔] A Híresség || ChangJin FORDÍTÁSOù les histoires vivent. Découvrez maintenant