Once upon a Time

6. Gyöngykagyló

- Jóóó reggelt, Fenyőfa! - Nem tudom eldönteni, hogy Bill dallamos hangja vajon a fejemben van, vagy azon kívül, de fáradt vagyok hozzá, hogy kinyissam a szemem így csak a takaróm után nyúlok. - Tessék, Dipper! - Hallom megint a hangját és megérzem, ahogy valaki betakar.

- Pihenj még egy kicsit! - Ahogy ezt befejezi már csak azt érzem, hogy egy puszit ad a homlokomra, ahogy a mama csinálta, mikor kisebb voltam, de éppen hogy csak eddig jutok, mikor megint elnyom az álom. Nem tudom mennyivel később kelek fel, de a finom illatoktól korog a gyomrom. Kíváncsian pislogva lépek ki a faház központi részébe, ahova Bill is akkor lép be kezében egy bögrével. Szélesen elmosolyodik, mikor meglát. - Jó reggelt!

- Neked is jó reggelt Bill! - Mosolygom én is, ahogy asztal mellé ülök és nekikezdek a reggelinek.

- Aranyos vagy, mikor alszol! - Kuncogja, nekem pedig megáll a falat a számban, akkor az ott benn a szobában nem álom volt.

- Kö... - Megköszörülöm a torkom. - Köszönöm. - Mondom bátortalanul, ő pedig mellém ül és csak mosolyog rám. Én igyekszem minél gyorsabban befejezni a reggelimet és az arcom vörösségét eltüntetni. Már éppen az utolsó falatokat eszem, mikor Bill megsimogatja az arcomat, meglepetten fordulok felé. Ajkai még mindig mosolyra állnak.

- Jól áll a piros is, de szerintem kékben jobban néznél ki. Na, gyere! Menjünk! A többiek már várnak. - Áll fel, de mielőtt én is követném a példáját közel hajol hozzám. - Olyan az illatod, mint a fenyőfának! - Suttogja, majd egy gyors puszit ad a homlokomra. Nekem kihagy egy ütemet a szívem, ahogy a tőlem egyre távolodó alakját figyelem. Az ajtóban megáll és visszanéz rám. - Nem jössz? - Kérdezi és mintha valami halvány szomorúságot látnék a szemében, amivel arra késztet, hogy azonnal talpra ugorjak és utána siessek.

- Dehogy nem! - Mondom boldog mosollyal az arcomon, ahogy mellette kilépek a faházból. - Merre megyünk? - Tudakolom kíváncsian, mire széles mosoly szalad az ajkaira.

- Repülünk egyet! - Kacsint rám, ahogy megfogja a kezemet és ha ez nem lenne elég ujjaim közé fűzi az ujjait. - Gondolj a legboldogabb emlékedre! - Biccenti oldalra a fejét. - Szólj, ha meg vagy! - Hunyja le a szemeit, amiben én is követem a példáját. Most sokkal gyorsabban találom meg ezt az emléket és meglepő módon nem is olyan messzi múltban. Csupán pár perce.

- Meg vagyok! - Suttogom és már érzem is, hogy könnyebb lett a testem.

Mikor kinyitom a szemem Bill mellett repülök, magasan a fák felett. Innen olyan aprónak tűnik a faház, mint amilyen pici Csing. Tényleg, vajon az a tündér merre lehet? Vajon mit szólna, ha elmondanám neki, hogy megismertem Billt? Abból, amit Bill mesélt ismeri, de mintha nem lennének annyira jóban. Lehet jobb lesz, ha ezt a baráts... Vajon barátság ez még? Vagy több lenne?

A barátok nem adnak így puszit egymásnak, csak a lányok között, nem? Akkor mi már nem barátok vagyunk? Vagy igen? Mindegy a lényeg, hogy ezt a dolgot mindenképpen titokban kell tartanom. Ennyi titok majd csak nem fog bajt okozni. Annyira elmerülök a gondolataimba, hogy alig hallom meg Bill hangját.

- Itt is vagyunk! Látod azt a csapatot, ott lenn? - Azonnal arra nézek, amerre mutat és valóban meglátom alattunk a színes foltokat, amik a barátait jelentik. - Ne izgulj, imádni fognak! - Nyugtat meg barátom és tényleg érzem, hogy megnyugszom, pedig fogalmam sem volt róla, hogy ideges voltam.

Hamarosan földet érünk és Bill elkezd bemutatni a tizenhárom főből álló csapatnak. Vegyesen vannak fiúk lányok és mind nagyon kedvesnek tűnnek. Amint a formális dolgokkal megvoltunk, ahogy Bill nevezte őket, a csapat úgy döntött, hogy neki is kezdhetünk a gyöngykagyló vadászatnak. Első lépésben mindenki kívánt magának egy fürdőruhát. Hát azt hiszem, ha nem rángattak volna bele azonnal a tengerbe, lehet, hogy percekig bámultam volna Billt, ahogy egy szál úszónadrágban áll a parton.

Amikor először rántottak le a víz alá azt hittem, hogy meg fogok fulladni, de minden aggodalmam megszünik, mikor a jobb kezemet megfogta egy ismerős kéz. Felé fordulva megláttam a szőke hajkoronát is és az aranyszín szemeket. Mosolygott rám, láttam, hogy könnyen veszi a levegőt, mikor is eljutott az agyamig, hogy Sohaországban vagyok, ahol csak kívánnom kell, hogy valóra váljon az álmom. Olyan mélyre úsztunk a tenger aljáig, amilyen mélyen még soha életemben nem voltam és találtunk egy hatalmas kagylót, aminek a felszínre hozatalához mind kellettünk.

Persze, miután a többiek kibűvészkedték belőle a gyöngyöt vissza is dobtuk a vízbe, csak hogy utána úszva újabb kagylókat keressünk. A végén már fogócskáztunk a vízben, meg bújócskáztunk. Egy bújócska közben történt, hogy Billel ugyanabba a vízalatti barlangba bújtunk el. Mikor pedig megjelent a hunyó barátom szorosan magához ölel engem és mélyebbre húz a barlangban. Szorosan kapaszkodom belé, nem akarom bevallani, de azért nem szeretem az ilyen szűkös helyeket.

Az engem ölelő fiú is észre vehette, hogy valami nincs velem rendben, hiszen hirtelen egyik kezével megemeli az állam. Ijedt tekintettel nézek a szemeibe, amik most, mintha világítanának a sötétben, ami körbe vesz bennünket. Majdnem remegek is, mikor felfogom, hogy nem csak szűkös a hely, hanem sötét is és azt hiszem ebben a pillanatban kezdek el pánikolni. Ám ekkor Bill olyat tesz, amitől nem csak a pánikom, hanem minden gondolatom elszáll. Megérzem a kezét a fejem hátulján, majd ahogy hirtelen közelebb húz magához. Azonnal lehunyom a szemeim és ekkor valami az ajkaimhoz ér.

Agyam ugyanebben a pillanatban meg is ajándékoz a támadóm nevével. Bill. Amint ez eljut a tudatomig, minden megnyugszik körülöttem és bátran nyomom ajkaim az övére, érzem, ahogy végignyal az ajkaimon és nyelvével megpróbál közéjük férkőzni, mire én kinyitom a számat. Sose éreztem még ilyen bizsergető érzést, mint mikor összeértek a nyelveink. Hát ez az érzés a csók! Nem foglalkoztam az idővel, csak azt tudom, hogy mikor elengedett a szemei jobban csillogtak, mint korábban.

A felszínre úsztunk, ahol ünnepélyesen bejelenti, hogy megnyertük a bújócskát. Mikor is a part és az erdő találkozásánál megjelenik egy csapat városi. Én kedvesen mosolygom rájuk, de ők elkezdenek kiabálni meg sikítozni, hogy itt vannak a kalózok. Értetlenül nézek Billre, aki mintha ideges lenne. Már éppen szóra nyitná a száját, mikor mögülem megszólal az egyik barátja.

- Kapitány! Ha már így neki kezdtek nyivákolni, kapunk engedélyt a fosztogatásra? Végül is tényleg kalózok vagyunk, vagy mi! - A kérdésre tágra nyílnak a szemeim.

Nem! Ez nem lehet! Kalózok?! De hát azoknak Hook a kapitányuk! Bill lenne Hook?! Akkor ami eddig közöttünk történt az is mind hazugság volt? Ami a barlangban történt? Miért? Szemeimbe könnyek gyűlnek, már alig látom a fiú alakját. Érzem, hogy futni akarok és talán el is indulnék, ha valaki nem fogná meg a csuklómat és rántana vissza.