Once upon a Time

3. Csodák szigete

- Te találkoztál Hookkal? - Ront nekem Csing, amikor már éppen elindultam volna megkeresni a faházamhoz vezető utat. A kis tündér feje paprika piros és ha ez nem lenne elég az amúgy aranyló sárga tündérpor, ami amúgy körülötte lebeg, most inkább valami vörös ködre hasonlít.

- Nem! Dehogy találkoztam vele! Egy kalózt se láttam! Én végig itt voltam és iszogattam! Nem láttam a kapitányt! - Emelem fel védekezőn a kezeim, Csing oldalra biccenti a fejét a tündérpor most zöldre vált, majd megint arany sárgára, ahogy a tündér elmosolyodik.

- Oh, Péter úgy aggódtam érted! Azt hittem megtalált téged az a galád fráter. - Repkedi körbe a fejem.

"Nekem nem úgy hangzott, amikor berontottál, mintha féltenél! Inkább, mintha kiakadtál volna!" Morgom magamban, de igyekszem nem kimutatni rosszallásom.

- Mit szólnál, ha elmennénk egy esti tengerparti sétára? Lehet az indiánokkal is találkoznál. - Kérdezi az arcom előtt. Nekem pedig nagyon koncentrálnom kell, hogy a nem tetszésem ne látszódjon a szememben.

- Nagyon jó ötlet lenne Csing, de nagyon el fáradtam ma. - Ásítok egyet. - Megmutatod még egyszer merre van a faház? - Kérem mosolyogva. Ahogy elkezdi rázni a fejét megint csilingelő hangot ad ki magából, majd elindul előttem a levegőben.

"Megúsztam!" Fújok egy nagyot magamban, mikor elkezdem követni a tündért az éjjeli szállásom felé.

- Fedezd fel nyugodtan a szigetet Péter! Ha bármikor kellek neked csak kiáltsd a nevemet. Oh, és még valami. - Itt az orrom elé repül. - Te különleges vagy Péter. Csak képzeld azt, hogy tudsz repülni és valóra válik! Higgy nekem! - Mosolyog rám szélesen. Majd elfordul és pillanatok múlva már el is tűnik.

- Gondoljam azt, hogy tudok repülni? - Kérdezem magamtól felhúzott szemöldökkel. - Talán majd azt is kipróbálom. Előbb viszont egy fürdés, meg egy nagy alvás kellene inkább. - Nyújtózkodom egyet, ahogy belépek a faházamba.

Még mindig nehezen fogom fel, hogy ezen a csoda helyen vagyok, de tényleg ez a valóság. Most már ez lesz az életem. Az örök fiatalság és a kalandok. Kalandok! Arcomra felszalad az izgatott mosoly, ahogy arra gondolok, hogy vajon mi fog rám várni holnap. Bill megígérte, hogy eljön értem, de nem vagyok benne biztos, hogy meg fogja találni ezt a helyet.

- Legfeljebb bemegyek a faluba, ott biztos megtalál. - Mondom magamnak biztatásul, ahogy kiszállok a fürdőkádból és a szobámba sétálok.

Ma este már be is takarózom és úgy alszom el. Reggel pedig magamtól kelek fel, majd felöltözöm, a körülbelül fél tucatnyi egyforma zöld ruha egyikébe. A ruha húzás után kimegyek a faház központi részébe, ahol az egyik asztalon már ott vár a reggelim. Most is elgondolkodom, hogy mégis hogyan került ez ide, de ma se jutok egy lépéssel se közelebb a megoldáshoz. Olyan gyorsan habzsolom be az ételt, hogy még magamat is meglepem vele.

Végül odalépek a nagy terepasztalomhoz és szemügyre veszem. Meglepetten tapasztalom, hogy az egész sziget rajta van. A hófödte hegyek, a völgyek, a környező kisebb szigetek, a lagúnák, még a barlangok bejáratait is látom. Ahogy közelebb hajolok az asztalhoz már a részleteit is látom. A tekintetem egy kis erőn állt meg, amiben furcsa módon tarka színű gombák nőnek.

- Az a gnóm erdő! Csak nem kíváncsi vagy rá Dipper? - Hallok meg egy fiatal férfi hangot, mire azonnal az irányába fordulok. Az ablakomban fél lábát a párkányon tartva a másikat pedig a padlóra lógatva, arcán széles mosollyal Bill ül.

- Te meg hogy kerültél oda? - Pislogok rá, ő pedig felnevet.

- Előbb te válaszolj! - Kacsint rám, mire én elfordítom a tekintetem.

- Igen kíváncsi vagyok rá! Te jössz! - Pillantok vissza vendégemre, aki leszáll az ablakpárkányról és int, hogy lépjek mellé. Megteszem, amire kér, majd kérdőn nézek rá, mire ő elvigyorodik és úgy hátba lök, hogy kiesek az ablakon.

- Gondolj a legboldogabb emlékedre! - Kiált utánam. Én pedig azonnal összeszorítom a szemem és magam elé képzelem életem legboldogabb pillanatait. Várom, hogy becsapódjak a földbe, de ez nem történik meg. Lassan kinyitom a szemem, viszont azonnal tágra is nyitom őket. A levegőben lebegek. - Ez az Dipper! Őstehetség vagy! - Hallom meg Bill hangját, aki ugyanebben a pillanatban ereszkedik mellém a levegőben. - Na, így kerültem az ablakba. - Kacsint rám, nekem pedig kinyílik a szám.

- De Csing azt mondta, hogy... - Kezdek bele, mire kuncogni kezd és közel hajol hozzám.

- Különleges vagy! Ebben egyet értek vele, de Hullócsillag elfelejtett megemlíteni egy apróságot. Szokása amúgy, ha engem kérdezel. - Legyint egyet, én pedig felhúzom az egyik szemöldököm.

- Hullócsillag? - Kérdezek vissza, ő pedig bólogat.

- Ja, ja. A tündérkéd! - Mosolyog rám.

- Mit nem mondott nekem el? - Kérdezem most már inkább kíváncsian.

- Ez Sohaország. Itt nincs olyan, hogy lehetetlen. Bármi megtörténhet, amit elképzelsz Dipper. Itt mindennek a képzeleted szab határt. - Fekszik el a levegőben, mintha valami hintaágyon pihenne.

- A képzeletem? - Pislogok rá.

- Bizony ám! Ha akarod segítek kitapasztalni a határaid. Ahogy elnézem a tündérkéd egy darabig magadra hagyott. - Néz el egy véletlenszerű irányba. - Kezdésnek a gnóm erdő pont meg fog felelni. - Biccent egyet, ahogy leereszkedik a földre.

- Bill! - Kiáltok le neki.

- Igen, Dipper? - Néz fel rám.

- Hogy jutok innen le? - Kérdezem lassan egyre vörösebben.

- Csak képzeld el! - Kiáltja. Nagyot nyelek, majd lehunyom a szemem és magam elé képzelem, hogy lassan leereszkedem a földre mellé. Hamarosan kemény talajt érzek a lábam alatt, majd egy puha kezet a vállamon.

- Így kell ezt csinálni Dipper! - Szorítja meg a vállamat Bill, mikor kinyitom a szemem. - Na, akkor akár indulhatunk is. Vagy szeretnél még valamit? - Dönti oldalra a fejét, ezzel a mozdulattal pedig nagyon Csingre emlékeztet.

- Kipróbálhatok valamit? - Néz rá fél oldalt, de közben a fán lévő házikót nézem.

- Bármit Dipper! Amit csak akarsz! - Biztat. Én biccentek egyet, majd megint lehunyom a szemem. Emlékszem, hogy az asztalom volt egy jegyzettömb, meg valami toll is. Erősen koncentrálok, ahogy elképzelem, hogy felemelkednek a tárgyak a levegőbe és az ablakon keresztül kirepülnek. Kitartom magam elé a kezeim és elképzelem, ahogy a két eszköz a kezembe kerül. Az ujjaimat furcsa melegség járja át, és akkor hirtelen megérzem a tárgyak súlyát. - Sikerült, Bill! Látod?! Sikerült! - Lelkendezem, mint valami nyolc éves kisfiú, mikor valami először sikerül neki.

- Nagyon ügyes voltál! Ha eleget gyakorolsz már a koncentrálás se fog kelleni! - Mondja biztatóan. - Na, de induljunk, mert sose jutunk el a gnóm erdőbe. - Indul meg az egyik alig kitaposott ösvényen. Egy pillanatig habozom, hogy utána menjek-e, de végül bízom a megérzésemben. Ami azt mondta, hogy bízhatom ebben a fiúban, úgyhogy nincs mitől félnem. Így végül bátran szegődtem a nyomába, az új kaland nyomába.