𝕊𝕫𝕚𝕘𝕠𝕟𝕪𝕥𝕠𝕝𝕧𝕒𝕛 (ℙ𝕖𝕣𝕔𝕪 𝕁𝕒𝕔𝕜𝕤𝕠𝕟 𝕗𝕗.)

𝔸 𝕝𝕖𝕧𝕖́𝕝

Harley szemszöge:

Reggel arra keltem, hogy Nico a hajamba szuszog. Olyan aranyos volt, alig bírtam visszatartani a nevetést.
A visszafolytott nevetéstől rázkódott a vállam.

- Mit nevetsz? - hallottam meg Nico rekedtes hangját.

Itt már nem bírtam és kitört belőlem a kacagás.

- Csak... - mondtam a könnyeimmel küszködve.
- Csikis érzés, ahogy szuszogsz a hajamba.

- Ó, igen! Akkor most tovább is lesz az a csikis érzés! - mondta majd elkezdett csikizni.

- NEH...NICOOO! - nevettem annyira, hogy már alig kaptam levegőt.

- Nem, nem! Most visszakapod!

- Elééégh! - kiáltottam.
- Nem kapok levegőőőt!

- Jó, oké, befejeztem! - mondta nevetve.

- Mindjárt jövök. - mondtam.
- Addig öltözz fel!

Átszaladtam a szobámba. Magamra kaptam egy hétköznapi ruhát.

- Nico! Kész vagy? - álltam meg a fiú ajtaja előtt.

- Igen. - kijött majd tátott szájjal nézett rám.

- Mi az? Ilyen csúnya vagyok?

- Dehogyis! Ellenkezőleg...nem engedhetlek így ki! A tábor összes fiúja téged fog bámulni! - állt elém.

- Nyugi...megtudom védeni magamat. 7 éves korom óta kickbox-olok. - nyugtattam meg majd elindultam az ajtó felé.

A fiú viszont nem jött utánam.
Gondolkodott.

- Elvonszolod magad még ma az ajtóig vagy segítsek?! - húztam fel a szemöldököm.

- Jövök már...hát persze...

Kimentünk az ajtón majd elindultunk az étkező irányába. Csendbe burkolózva tettük meg az utat. Útközben több fiú is megszólított, de mindegyiket leráztam mint a szél.

Az ebédlő előtt megpillantottam Percy-t és Annabeth-et. Vidáman beszélgettek.
Persze, hogy nem hiányoztam nekik. Hiszen én csak a gyertyatartó voltam.

Elmélkedésemből csak az szakított ki, hogy Percy-ék elindultak felém. Nico már nem volt sehol. Én pedig elindultam az ellentétes irányba.
Ekkor valaki megfogta a kezem és visszarántott.

- Kérlek hallgass meg! - hallottam meg az  ismerős hangot.

- Hagyj békén Percy!

- Csak hadd mondjak valamit. - kérlelte.

- Nem érdekelsz nem érted! Láttam rajtad tegnap, hogy látni sem akarsz. Gyűlölsz engem Percy! Ne hidd, hogy nem tudom! Azt hittem, hogy te jó ember vagy! Soha nem volt egyetlen barátom sem! Senkim sem volt a családomon kívül! És végre mikor azt hittem, hogy lesz egy ember aki majd megért és nem szúr hátba erre..! - kifújtam a benttartott levegőt.
- És most légyszives menj innen amíg szépen mondom!

- De, Harley...én...sajnálom!

- Nem érdekel az ostoba, semmit sem jelentő bocsánatkérésed! Hagyj békén örökre! - mondtam majd elsétáltam.

Bementem az étkezőbe. Mindenki undorral az arcán méregetett.
Levágtam magam Nico mellé és elkezdtem rágcsálni a vajaskenyeremet.

- Mi a baj? - kérdezte.

- Semmi! - feleltem ingerülten.

- Hé, nyugi! Semmi baj! Reggeli után megmutassam neked azt a helyet ahol levezetheted a feszültséget?

- Igen kérlek...

Megettük a reggelinket majd visszamentem a átöltözni. Addig Nico kint várt.

- Mehetünk. - mondtam.

Elvezetett egy edzőterembe.

- Itt minden van ami kell. Gyere amikor akarsz. - mondta azzal elment.

Elkezdtem püfölni a zsákot. Néha bele is rúgtam.
Találtam próbababákat. Az összes fejét lerúgtam/leütöttem.

Két óra elteltével úgy éreztem ideje visszamenni.
Felmentem a szobámba és elterültem az ágyon. Gyorsan visszaöltöztem.

Hirtelen kopogtak.

- Nyitom! - mondtam és már nyitottam is az ajtót.

Kheirón állt ott.

- Igen, uram? - kérdeztem.

- Leveled érkezett. - nyújtott felém egy kis borítékot.

Kinyitottam.

Drága egyetlen lányom!
Úgyhiszem, hogy a táborban már megtudtad ki az igazi apád. Sajnálom, hogy ezt el kellett titkolnom előled. Jaxe viszont nem Hádész gyermeke. Őt nem küldhetem utánad a táborba. Amikor ezt a levelet olvasod akkor én már vagy halott vagyok. De ne tegyél semmi meggondolatlanságot! Erős vagy és kitartó! Ismerlek annyira, hogy tudjam, meg tudod csinálni. Én bízom benne, hogy tényleg nem te loptad el azt a Szigonyt. És bármi történjen is...NE GYERE VISSZA A HÁZUNKHOZ!!! Veszélyes lehet! A házban van egy családi ereklye, a vonat szoba, kardnyelő szekrény széfében. Azt egészen eddig neked tartogattam. Bánj vele okosan! De ne te gyere érte küldj el valakit, hogy hozza el neked!
             Mégegyszer utoljára ölel: Anya

A levél kiesett a kezemből.
Hogy mivan!?
Nem az nem lehet!
Nem halhattak meg!

- Mi volt benne Harley? - kérdezte Nico.

- Semmi! - feleltem majd kirohantam az ajtón.

- Hova mész?! - ordítottak utánam.

Még láttam ahogy Nico elolvassa a levelet és utánam rohan. Onnantól pedig csak elmosódott árnyakat láttam.

Az adrenalin dolgoztott a testemben. Rohantam amilyen gyorsan csak tudtam, hogy megmentsem a családomat.