𝕊𝕫𝕚𝕘𝕠𝕟𝕪𝕥𝕠𝕝𝕧𝕒𝕛 (ℙ𝕖𝕣𝕔𝕪 𝕁𝕒𝕔𝕜𝕤𝕠𝕟 𝕗𝕗.)

𝕄𝕒𝕣𝕕𝕠𝕤𝕠́ 𝕘𝕪𝕒́𝕤𝕫

Harley szemszöge:

1 hétig ki sem mozdultam a 13-as bungallóból. Nico többször is kopogott az ajtómon, de én nem nyitottam ki neki.

A küldetésemről is teljesen elfeledkeztem. Nico azóta mindennap küld be nekem ételt és innivalót.
Nagyon hálás vagyok ezért, de nem vagyok képes túltenni magam a családom halálán.

A karkötő a kezemre tettem. Olyan mintha biztonságot nyújtana.

Nico szemszöge:

Harley már egy hete ki sem jött a szobájából. Én próbáltam kimozdítani, de nem sikerült. Viszont minden nap adtam neki ételt és italt. Remélem nincs semmi komoly baja a gyászon kívül.

Egy nap mikor ebédelni mentem valaki megállított. Percyék voltak azok.

- Hogy van Harley? - kérdezte.

Minden nap ugyan ezt kérdezi.
Hiába volt dühös mikor kiderült, hogy ellopták az apja szigonyát, azóta már nagyon megbánta, hogy így viselkedett.

- Még mindig nem tudok róla semmit. De az biztos, hogy él. - feleltem.

- Honnan tudod? - kérdezte Annabeth.

- Érzem ha valaki meghal a környezetemben.

- Na jól van mostmár aztán tényleg tenni kell valamit. - mondta Piper.

Harley nem ismeri ugyan a lányt, de Piper meg szeretné ismerni.

- De mégis mit? - kérdeztem.

- Holnap minden ugyanúgy lesz, ahogy a héten volt. Csak most nem Nico hanem Annabeth fogja neki az ételt vinni. - kezdte Piper.

- Miért én? - kérdezte a szőke.
-Ne értsetek félre! Nem mintha nem akarnám csak...

- Te vagy az egyetlen akire nem haragszik. Percyt és Nicot egyértelműen nem engedné be. Engem meg nem ismer. Veled viszont jóban van.
- Légyszives Annabeth, csak próbáld meg. - kérlelte Pipes.

- Jó, rendben. Akkor holnap én viszem fel neki a reggelit. Eddig oké. Hogyan tovább?

- Megpróbálsz vele beszélgetni. A többi meg majd jön magától. - mondta Percy.

- Rendben. Próbáljuk meg. Mit veszítünk vele? - lett izgatott Piper.

Másnap:

Annabeth szemszöge:

Másnap felkeltem, felöltöztem és indultam reggelizni. Reggeli közben csempésztem egy kis ételt Harleynak. Vizet pedig vittem neki a kulacsomban. Nico már a Hádész bungalló előtt várt.

- Felmész az emeletre és a 2. szoba az övé. Sok sikert.

- Kösz. Szükség lesz rá. - mondtam majd elindultam.

A Hádész-bungalló belülről nem is volt olyan rossz.
Azt leszámítva, hogy minden fekete.

Felmentem az emeletre.
Odaálltam a 2. ajtó elé.
Kopogtam.

- Ki az? - hallottam meg Harley elhaló hangját.

Olyan szívszorító volt hallani, hogy majdnem kicsordult a könnyem.

- Szia Harley. Annabeth vagyok. Ma én hoztam neked a reggelit. - mondtam.

- Csúsztasd be az ajtó alatti résen. - mondta.

- Nem tudom. Túl kicsi a lyuk. - hazudtam.

- Akkor megyek. - mondta majd hallottam, hogy megnyikordul a padló. Egyre közelebb ért majd...

Harley szemszöge:

Reggel minden úgy volt ahogy szokott. Leszámítva azt, hogy ma Annabeth hozta a reggelimet.

Azt mondta, nem fér be az ajtó alatti résen. Lemásztam az ablakból (igen az ablakban ültem.) ahonna az ágyra ugrottam. Elindultam az ajtó felé. Kinyitottam és megláttam
Annabethet.

- Szia... - mondta.

- Szia...

- Figyelj bejöhetek? - kérdezte félénken.

- Hát nem is tudom...túl nagy a rendetlenség...úgyhogy nem hiszem - feleltem.

- Nem gond...akkor...öhm...szia! - nyomta a kezembe a reggelit majd lerohant a lépcsőn.

Hirtelen átfutott az agyamon valami. És ez a gondolat teljesen megváltoztatott. Úgy éreztem mostmár cselekednem kell. Nem kuksolhatok itt örökre.
Ez nem én vagyok.
Már csak Anya kedvéért is.
Azt mondta legyek erős.

- Annabeth..!