Assassins Creed - Préda és Vadász (Yaoi)

Végre

Asmir nem bírta ki, hogy ne búgjon bele elégedetten a csókjukba. Szinte repesett az örömtől, hogy végre... Végre megtörténik az, amire már hetek óta annyira vágyakozik, hogy már fáj.

- Tudom, hogy hülyeség, de... már kezdtem megijedni, hogy talán sosem érkezik el ez a pillanat... - kuncogta az Assassin, ahogy a feketeség végigcsókolta vékony ívű nyakát. Amióta csak megpillantottalak azt a pillanatot vártam, hogy nekem rontasz... leszaggatod a ruháimat... és belém vágod, azt a hatalmas... „Mordályodat" és addig dugsz, míg el nem ájulok.

A vakító kék szemek felvillantak és Asmir már csak arra eszmélt fel, hogy a férfi megragadva őt, fordít magukon és keményen a fa asztalra vágja. Kezeivel megtámaszkodott kissé a vállai fölött, a feje mellett. Teljes egészében fölé tornyosodott. Asmir kicsinek, védtelennek és felfalhatónak érezte magát a tekintetétől, ez pedig teljesen feltüzelte.

- Ne mondj ilyen csábító dolgokat különben... - elharapta a szót, de tűzvörös arca mindent elárult.

- Különben? – kérdezett vissza mézes mázasan Asmir és végigsimított a férfi karján. – Még valóra is váltod? – nyalintott végig ajkain és kissé feltolta magát. – Hát csináld! – bár a férfi ajkaiba búgta, parancsoló hangneme így is kihallatszott.

És ez volt az a csodálatos pillanat, hogy Agnar, oly baszott vastag cérnája végre elszakadt. Pontosan úgy, ahogy az Assassin ruhái. Agnar feldühödött fekete bestiaként szaggatta le Asmir vékony testéről az összes ruhát, majd elhajította őket a szoba másik oldalára. Kíméletlenül csapott le a kissé megrökönyödött kisebb férfira ajkaira. Érzékeienmarta, harapta őket, de Asmir egy kicsit sem bánta, sőt kimondottan élvezte a durva játékot. Minden porcikája vágyott Agnarra.

Örömest viszonozta a mohó fekete ostromát. Ő sem kímélte a másikat. Keményen a fekete tincsek közé túrt és felrántva magához még inkább elmélyítette a csókot. Agnar kezei fel alá jártak a testén, mindent jó alaposan feltérképezve, miközben csókjaival kitért nyakára. Durván megszívta az érzékeny, napbarnított bőrt, melyen azonnal jól láthatóvá váltak a lila és vörös nyomok. A férfi kissé megemelkedett, a vadság pedig pár pillanatig kihunyt a szeméből, ahogy észrevette csók vörösítette ajkát és a pirosodó foltokat az Assassin testén. Bocsánatkérően nyalintott végig Asmir ajkain. A férfi fel kuncogott. Önfeledten és boldogan.

- Oh a francba... miért vagy ilyen hihetetlenül édes, te nagy mamlasz! – lökte kicsit távolabb magától az értetlen feketét. Agnar ijedten el hátrált. – Á-á... - rántotta vissza magához felsőjénél fogva. – Ne hidd, hogy elmenekülhetsz nagyfiú! – mosolyodott el ravaszon és helyet cserélve vele neki döntötte az asztalnak. Agnar kissé megugrott, ahogy Asmir kigombolta nadrágját.

- Mégis mit...? – az Assassin az ajkainak támasztotta ujját.

- Csssss... semmi gond nagyfiú... csak élvezd! – kacsintott rá és kiemelte Agnar lüktető férfiasságát.

A férfi hatalmasat nyelt, ahogy lassan letérdelt elé.

- Ah fenéhbe... - harapott keményen alsó ajkára Agnar, ahogy Asmir finom puszit hontett merevedésének tetejére. – Oh istenem...

Asmir finom csókokkal kényeztette az előtte lüktető igazán méretes férfiasságot. Végig nyalintott hosszán, mire a férfi enyhén megrezzent. Az Assassin legelőször csak az elejét vette ajkai közé. Szopogatta, nyelvével játszadozott vele. Egyik kezével megtámaszkodott a férfi izmos combján, míg másikkal heréit izgatta. Csak lassan tudott haladni ezzel az istenes mérettel, de így is egyre mélyebben és mélyebben fogadta puha ajkai közé. Bár biztos volt benne, hogy teljesen bevenni nem fogja tudni, de megtesz mindent a cél érdekében.