Assassins Creed - Préda és Vadász (Yaoi)

Féktelen este

Agnar fájdalmában az asztalt paskolta, miközben Asmir betolta a nyílhegyet majd egy erős rántással kiszedte. A két iker mellette ült és érdekes módszerekkel vonták el figyelmét a fájdalomról.

- Hű ez biztosan fáj. - Kostya fintorogva böködte Agnar arcát.

- Köszönöm, egyértelmű parancsnok, most pedig hess innen!

Agnar mérgesen fújtatva felé csapott, de a fiatal férfi eltáncolt, majd mintha mi sem történt volna, ugyan oda visszaült.

- Ezt itt mikor szerezted? - bökött Kolya a bicepszén lévő éles vágású sebhelyre. Asmir kuncogott a két ikren és az ő nagy mamlaszán.

- És ezt? - Kostya egy másikat bökdösött.

- Hagyjatok békén vagy ti is kaptok párat! - a morgás ellenére Agnar legalább kevésbé figyelt a fájdalomra. Elhessentette megint az ikreket.

- Óvatosan ugrándozz nagyfiú, különben nem fogom tudni kitisztítani a sebet. - Asmir épen hogy csak meg tudta fogni a leeső vattakorongot, mit Agnar kapálózása vert ki a kezéből.

Az ikrek, mint verebek a nagy holló köré, csivitelve visszatelepedtek Agnar mellé. Tovább bombázták a zagyvaságaikkal és a temérdek kérdéseikkel.

- Igen, jól mondja. Óvatosan nagyfiú. Mondjunk viccet? - kérdezték egyszerre.

- Kíméljetek meg.

- Na, szóval. - kezdte Kostya. - Mit csinálsz, ha a sivatagban vagy, veled szemben egy oroszlán, zsebedbe varrva egy alma?

A két fiatal Assassin várakozóan meredt rá kiskutya szemekkel, Agnar nagyot sóhajtott és megvonta a vállát, hogy rajta. Kolya kapva kapott is az alkalmon.

- Vársz türelmesen, mert a türelem rózsát terem, megfogod, a tüskéivel kivágod az almát a zsebedből, eldobod, mert az alma nem esik messze a fájától, felmászol a fára, így lóvá tetted az oroszlánt és kilovagolsz a sivatagból!

- Lenyűgöző... Nagyon vicces...

- Nem számítottál rá ugye? - vihogta Kostya.

- Nem számítottam rá. - ciccegett mogorván Agnar. Asmir elkezdte összevarrni a sebét. - Uh. - rázkódott össze, amikor a tű belemélyedt a húsába.

- Millió ilyen tréfánk van még! - kezdtek gyorsan bele a beszédbe az ikrek.

- Remek. Csupa fül vagyok.

- Piros és árt a fogaknak, na, mi az? - Kostya alig bírta visszatartani a nevetését. Kolya feltette a kezét és bőszen jelentkezett, hogy ő tudja. - Nem ér Kolya, Agnarnak kell kitalálnia.

- Na! Légyszí!

- Nem. Nem. Nem.

- Naaaa! - nyújtotta el a hangját.

- Na, jó.

- Tégla!

A két fiú jót röhögött. Agnar pedig kegyelemért könyörögve hátra nézett Asmirra.

- Készen vagyok. - mondta Asmir. És végig simított Agnar friss kötésén, majd a férfi széles vállain. - Ti meg fiúk befejezhetitek a kínzását. Szerintem ti jobban fájtok neki, mint a nyíl ejtette seb. Igyunk inkább valamit, hogy megünnepeljük a győzelmet.

- Jó sokat. - fújtatta Agnar és megpróbálta elhessegetni maga mellől az ikreket, kevés sikerrel.

Asmir mégis mosolyogva figyelte őket.

Kolya és Kostya bátyját a Templomosok ölték meg. Bátyjuk megmentette az életüket, és elhozta őket hozzá, de bele halt a sebesüléseibe. Azóta ez a két igencsak infantilis fiatal férfi az ő gyámsága alatt áll. Többnyire itt nevelkedtek, nevelő szülőknél, de sokszor elkísérték az útjaira, míg végül Assassinná nem váltak. Habár erős férfiak lettek, valamilyen szinten még mindig vigyázni kell rájuk. Foglalkozni pedig annál inkább.