Assassins Creed - Préda és Vadász (Yaoi)

Bosszú, édes bosszú

- Szóval... mit is csináltál pontosan a drágaságommal? – méregette kissé kétkedve Agnar az asztalon lévő, ismét egyben lévő Mordályát. Bármennyire is szerette az Assassint és megbízott benne, az öröksége, az apja utolsó emléke, mégis más tészta volt.

- Felturbóztam pár helyen! – vigyorogta a férfi. – Most már nem fogják tudni olyan könnyen szétkapni.

- Vagyis azt, amit te csináltál... - emelte magasba fekete szemöldökeit.

- Pontosan! Most már csak én leszek képes szétszedni, bele építettem egy kioldó szerkezetet, amit csak az én különleges szerszámaimmal lehet szétnyitni. – megragadta a hatalmas fegyvert és a férfi kezébe nyomta. - Plusz bele tettem valami érdekeset is. - rá bökött a fegyver csövére. - Az ilyen fegyverekre képtelenség hangtompítást szerelni... mondják egyesek. - vigyorodott el. - Én a csöve belsejébe építettem, hogy a megfelelő gomb megnyomására aktiválódjon. Belül egy új réteg ugrik a csőbe így az csendesebb, ha elsül a fegyver. Persze az ilyenkor használt golyó is kisebb és nem olyan romboló erejű, mint ami a szélesebből jön. Szóval lágy részekre kell céloznod vele, ha fatális eredményt akarsz.

- Tényleg egy zseni vagy. - csodálta Agnar a frissen fényesített, felturbózott fegyverét.

- Köszönöm. - búgta. - Azonban... lenne itt még valami. - már nem vigyorgott. - Mielőtt elmondom, meg kell ígérned, hogy higgadt maradsz és engeded, hogy megtervezzek mindent, mielőtt cselekszünk. - Agnar kérdően nézett rá. - Ígérd meg!

Agnar a szívére tette a kezét és félig meghajolt.

- Ígérem.

- A hírszerzésem ma hollót küldött. A Templomos. A Tisztogatók vezetője, Giwanij a városban van. Ő az...

- Az, aki lemészárolta a családomat.

Asmir nagyot nyelt, mikor meglátta Angar szemében felizzani a gyilkos fényt. Látta megfeszülni a testét, és ökölbe szorulni tenyerét. A férfi minden erejét összeszedte, hogy viszonylag nyugodt maradjon.

- Tudom, hogy meg akarod ölni azt a rohadékot, de hallgass rám. Időre van szükségünk.

- Mennyire?! El fog tűnni! Most kell cselekednünk! - szűrte a fogai között.

- Megígérted!

Asmir gyorsan hozzá lépett és két tenyere közé fogta az arcát. Simogatni kezdte és megnyugodva látta, hogy beválik. Agnar kissé lenyugodott, rá emelte lehetetlen kék szemeit. Asmir pedig megcsókolta és lágy hangon szólt hozzá. Azért a biztonság kedvéért nem hagyta abba a férfi simogatását.

- Nyugalom, nagyfiú. Csak éppen annyi időre van szükségünk, míg megtervezzük a támadást. Eredményt akarunk igaz? Holtan akarjuk látni de ahhoz okosnak és türelmesnek kell lennünk. Napnyugta után feltérképezzük, a Vörös erődöt, ahol megszállt. Nem teszünk semmit, csak várunk, figyelünk és számolunk. Hány embere van, milyen felszereltséggel rendelkeznek, és milyen időközönként váltanak őrséget. Most azt kérem, hogy újra bízz meg bennem Agnar. Tudom, mit csinálok. Bízz bennem. Bosszút állsz, ezt megígérem. Győzni fogunk garantálom, de a legnagyobb győzelmekhez időre és felkészülésre van szükség. Megsemmisítő vereség lesz a sorsuk... a Templomosok azt sem fogják tudni, hogy mi találta el őket.

- Bízok benned. - legörnyedt, hogy Asmir ajkaira csókoljon.

***

Agnar a fejére húzta a csuklyáját és hangtalanul átszaladt a két ház között átívelő vastag ruhaszárító kötélen, majd felmászott egy boltívre és leguggolt. A sötétben pontosan úgy festett, mint a rajta lévő szobrok egyike. Dermedten várt, míg meg nem látta azt az alig észrevehető mozgást, az erődöt körülvevő nagy falon. Asmir csendben kapaszkodott fel rajta. Gyakorlatlan szemnek szinte láthatatlan volt. Megtorpant, várt, közben nézelődött, a távolban meglátott valamit, majd intett az irányába egyet.