Assassins Creed - Préda és Vadász (Yaoi)

Büntetés a hasztalannak

Lassan egy hét is eltelt és Agnarnak be kellett látnia, hogy bármennyire is csodabogár az Assassin, a híresztelések igazak róla. Egy ujjal sem volt képes a férfihoz érni... Legalábbis a szó durvábbik értelmében, ugyanis a kisebb férfi minden egyes figyelmetlen pillanatát kihasználta. Hozzá simult, csókot nyomott arcára, az ajkára, vagy éppen rámarkolt a.... öhm.... nemesebbik részére, ezzel az őrületbe kergetve őt.

Ahogy telt az idő a templomos rend egyre türelmetlenebbé, csalóüdottá vált, így Agnar pedig egyre idegesebbé.

- Na mi van nagyfiú, ma valahogy lassabb vagy!?

Incselkedett Asmir, de biztos volt benne, hogy nagy gond van a vele szemben álló villogó szemű feketeséggel. Ugyanis az nem használta bal karját, és ha szemei nem csalnak az enyhén remegett... És biztosan nem a dühtől.

Bármennyire is próbálta takarni Asmir azonnal kiszúrta, hogy fájdalmai vannak. Meg volt sérülve. Kicsi gondolkodásra volt csak szüksége hogy rájöjjön miért lehet ez.

"Azok a szemét templomos ősöreg pöcsök még a legjobb embereiket is kíméletlenül megbüntetik, ha a küldetésük nem sikerül. Megbüntetik a sikertelent..." Asmir szinte fel tudott volna robbanni, annyira dühös volt. Hirtelen abbahagyta a férfi ütéseinek kerülgetését.

Agnar ökle megfagyott a levegőben mielőtt eltalálhatta volna az arcát. Bármennyire is szégyellte... nem volt képes megütni az Assassint.

- Mondd, miért hagyod, hogy azok a vén faszok így ellássák a bajod? - Asmir hangja különösen dühösen csengett.

- A Nagymestereimről beszélsz assassins kutya! - mordult rá fenyegetően.

- Nem, azok nem azok. Tudom mik a Nagymesterek. Nekem is vannak. Ezek nem is hasonlítanak rájuk Agnar Dragonov.

Agnar meglepődött, hogy a férfinak sikerült megtudni a nevét.

- Nem fognak rajtam a hazugságaid Assassin, harcolj, nincs benne semmi becsületes ha így győztök le...

- Hát akkor csak hallgasd meg őket. Hallgasd meg a hazugságaim. - lágy, törődő hangja valahogy nyugalommal töltötte el Agnar belsőjét. - A Mesterek mindig a tanítványaik javát keresik, támogatva őket az úton, amit választottak. Bátorítják, tanítják és a ménkűbe is megbüntetik. De csak akkor, ha a büntetés nem kegyetlen és roncsoló. A büntetés okító és a javadat kellene, hogy szolgálják.

Agnar nyelve ólomból volt, nem tudott rá mordulni vagy ellent mondani neki. Szeme zavartan összeszűkült, Asmir látta rajta, hogy mérlegel, végig gondolja, amit mondott.

Mivel Agnar nem szólalt meg Asmir gyorsan tovább folytatta:

- Az én Mesterem egy iszákos bolond volt. Egy jószívű bolond. - tette hozzá mosolyogva. - Mindig nőzött és kiélvezte az élet szórakoztatóbb felét. De... Mindazonáltal végtelen türelemmel oktatott. Nem egyszer a körmömre csapott, ha elvétettem valamit, de soha sem bántott komolyabban. Ami a legfontosabb, hogy úgy nevelt fel mintha a fia lettem volna. És minden mester ezt teszi a tanítványával. Neveli akár egy szerető apa. - Agnar olyan szemeket meresztett rá, amitől magához szorítva meg akarta simogatni és finoman megcsókolgatni a férfit, hogy nincs semmi baj, itt van vele.

- Miért vagy ennyire hűséges az Assassinokhoz. Ártatlanokat öltök!

- M-micsoda? - hökkent meg teljesen. - Ártatlanokat? Nem! - ezúttal a hangja tényleg Assassinhoz mérten csengett. - Ki a fene mondta neked ezt a hazugságot? A legfőbb tanaink és szabályaink egyike, hogy nem mártjuk pengénket ártatlanok vérébe.

- Akkor erről a családomat lemészároló Assassin bizonyosan nem tudott. - tekintete megkeményedett.

Asmir érezte, hogy kezdi elveszteni az irányítást így gyorsan beszélni kezdett.