Bűnös vágyak

161 12 0
                                    

Háj evribádi! Még élek, ha azon tűnődnétek , hogy hogyan értem haza a tegnapi esőben , a válaszom elég egyszerű: gyalog. Közben legalább 10 autó miatt még vízesebb lettem, de otthon voltam 10-re. Semmi para még nem érzékelem a hűlés jelét, szóval egészséges vagyok, egyelőre.

A tegnapi incidensem után Annával, elhatároztam, hogy nem fogom megkönnyíteni az életét, addig fogok próbálkozni nála ameddig nem adja be a derekát és nem ismeri el, hogy igenis kellek neki. Még azért sem fogok távol maradni tőle.

Így nagy lendülettel belevetettem magam a tervezgetésbe, nevezzük csak Csábítási Hadművelet-nek. Csak úgy jöttek az ötletek, a baj csak az volt nem tudtam melyikkel is kezdjem a játékot. Majd csak kialakul.....



*vigyázat 18+ jelenet következik*



Vártam a megfelelő alkalmat, hogy megközelíthessem. Reggeltől figyelem és szinte mindig valakivel van. Lehetetlenség egyedül látni. De ami nem késik nem múlik! Készülj Barbi!!

Eddig jól beépültem, senki nem vette észre, hogy itt vagyok. A rendőrőrsön vagyok leülve egy padon elég messze, hogy ne vegyen észre Barbi, de elég közel, hogy láthassam. A telefon a kezemben, egy pohár kávé mellettem és úgy teszek, mint aki vár egy rendőr tisztre. Ki hitte volna, hogy ennyire jó vagyok....kém is lehetnék! Már csak egy két dolgot ellesek Barbitól, oszt' indulhat a banzáj. Már csak ki kéne deríteni, hogy hol kell jelentkezni.

Felállt és a mosdó felé veszi az irányt. Itt az ideje lecsapni! Besurrantam az ajtón és vártam, hogy kijöjjön a fülkéből, addig is bementem a mellette lévő fülkébe. Mikor végzett és épp mosta a kezét kiléptem a fülkéből. Egy ideig csak csodáltam a szépséget előttem, a feszes fenekét jól kiemelte az egyenruha. Vacilláltam mit kéne csinálnom, hogy kéne megközelítenem, de aztán eszembe jutott valami. Még nem vett észre így kapóra jött, hogy a háta mögé surrantam és a meglepetés ereje sem maradt el. Az is jól jött, hogy egyforma a magasságunk, így azt is kihasználtam.

Haja most is lófarokba van kötve így az sem akadályozott meg a kis tervem kivitelezésébe. Végigsimítottam bal karját és lassan kezemet melléhez közelítettem közben nyakára egy puszit adtam.

"Hiányoztál!"- jelentettem ki miközben bal mellét megmarkoltam. Megfeszült érintéseimtől és valószínűleg az sem segített, hogy túl közel álltam hozzá. Miközben megfordult kurva gyorsan megragadta bal kezemet, hogy azzal ne tudjak védekezni és bal kezével nyakon ragadott. Addig taszított hátra amíg hátam az egyik wc fülke ajtaját nem érte el és csak akkor engedte el bal karomat, mikor már látta, hogy nem az ellenség vagyok. Szemében harag, értetlenség és megkönnyebbülés keveredett.

"Mi a faszt képzelsz magadról?"- szinte üvöltött. Nagyon mérges volt.

"Mégis, hogy volt merszed a hátam mögé surrani? Nem látod, hogy fegyver van nálam?!"- folytatta elrettentő hangnembe.

"Látod ezt a jelvényt? Az áll rajta, hogy rendőr! Hogy mertél egy rendőr háta mögé surrani és nem elvárni, hogy az megvédi magát?! Őrülhetsz, hogy nem lőttelek le!"- és meg kell hagyni tényleg igaza volt, amire én nem is gondoltam. Próbáltam lenyugtatni hiszen a csábítása volt a lényeg. Most figyeljetek....

"Öröm volt látni téged, de mi lenne ha ezt a játékot folytatnánk egy privátabb helyen?"- kacsintottam rá. "Én A bilincsbe is beleegyezek, hiszen már olyan rég ki akartam próbálni."- folytattam csábító hangon. Értetlenül nézett rám.

"Mi?"- csak ennyi volt a válasza.

"A minap még olyan lelkes voltál. Még felajánlottad, hogy meg is bilincselsz. Folytassuk ezt a kis játékunkat nálad. Véletlenül rá is érek!"- vetettem be újra magam. Ha erre nem harap rá, akkor nem tudom mire. Leesett a tantusz nála, mert elmosolyodott és vidámság ült ki az arcára.

"Miből gondolod, hogy haza vinnélek? Miből gondolod, hogy tetszel nekem?"- kérdezte még mindig szorítva a torkom, persze nem annyira, hogy megfojtson csak épp annyira , hogy jelezze ki is itt az alfa. Tudta, hogy kell beindítani....És mi tagadás elég jól csinálta.

"Megérzem azt ha egy csajnak tetszik amit lát! És ahogy elnézlek ez alól te sem vagy kivétel!"- mosolyodtam el.

"És mégis mi vezetett erre a következtetésre? Talán nem a tegnapi esetünk? Mikor olyan közel voltam hozzád?"- közelebb hajolt, hogy megtegye hatását szavainak. "Talán nem az a tény, hogy ajkaink túl közel voltak egymáshoz?"- nyomatékosította ajkaimat nézve. E pillanatban annyira be voltam indulva, hogy már a koncentrálás sem ment így épp egy suttogó de-t mondtam.

"Nem hallottam!"- kínzott tovább arra várva, hogy megismételjem önmagam.

"De."- mondtam reszkető lábakkal. Kanos vagyok az Isten Szerelmére, hagyd a dumát! Könyörgő tekintettel hajoltam közelebb hozzá, hogy elérjem azokat a csókolni való ajkait. Erre ő hátrébb húzódott tovább kínozva engem.

"Mit akarsz? Csak nem megcsókolni?"- incselkedett élvezve kínomat. Nem válaszoltam neki, csak néztem azokat a gyönyörű szemeit. Tekintetem ajkára vándorolt és reflexként beharaptam enyémet, hogy csillapítsam a lábam közti bizsergést. Egy sóhaj hagyta el száját és váratlanul megcsókolt. Ajkait enyémbe préselte vadul csókolva, mintha élete függne rajta. Nyelvével bejárást követelt, amit én örömmel meg is adtam. Mohón fedezte fel minden centiméteremet, miközben mellemmel játszadozott. Mikor már tüdőmből elfogyott a levegő szétváltunk, de karjaiba tartott . Homlokunk összeért úgy vártuk, hogy légzésünk lecsillapodjon.

"Mit akarsz?"- kérdezte meg újból.

"Téged!"- leheltem. Szemében vad vágy tündöklött, ami szinte megperzselt. Hajamba túrt és lassan közelített ajkaim felé. Türelmetlenül ajkaimat ajkaiba zúztam ami felkészületlenül érte. A csókot elmélyítette, jobb keze mellemet hanyagolva lefelé vette az irányt. Egy sóhaj hagyta el ajkaimat, mikor a ruhán keresztül simogatni kezdett . Felbuzdulva sóhajaimtól, lehúzva sliccemet a bugyin keresztül kezdett simogatni.

"Mennyire nedves vagy!"- állapította meg. Válaszolni nem tudtam, mert hirtelen keze bejáratomnál volt. Egy vad csókkal belém döfte egy ujját.

"Édes Istenem"-nyögtem fejemet nyakába temetve. Gyorsított a tempón és még egy ujjat hozzáadott. Nyögéseim töltötték be a légkört és Anna zihálása.

"Mindjárt...."- nyögtem. Anna gyorsított tempóján és vadul megcsókolt.....Már csak egy kicsi és mindjárt elmegyek....

"Mindjárt..."- sóhajtottam.





Vadul dörömbölni kezdték az ajtót.

"Emma! Ébren vagy? Hasadra süt a nap!"- ordított anyám az ajtó túlsó oldaláról. Ohhhh édes Istenem.........miért?!?!?!?!?!? Csak egy kurva álom volt.... Baszki miért büntetsz istenem?? Legalább elmehettem volna...De nem baszki.....nehogy jól induljon a napom!

Párnámba üvöltve zuhantam vissza az ágyba kielégítetlenül .....Miért ver engem a sors, hogy még álmomban se tudok Egy jót szexelni???? Miért?!??!


Elsöprő érzelmek Où les histoires vivent. Découvrez maintenant