Elsöprő érzelmek

Önző gyilkos2

Kék szemei rabul ejtettek, akárhányszor rám nézett megbabonázott; s mégis szavaival gyakra megbántott. Igen, szerelmes vagyok egy nőbe!! Ha úgy tetszik dobáljatok meg kővel vagy mágjára velem , de egyet tisztázzunk: nagy fasz volt az, aki meghatározta, hogy bűn szeretni. Bűn, mert ő is nő. Hát így járt.

" Hányszor beszéltük már meg? Tudod, hogy hiba volt és tovább kell lépj!- jelentette ki utolsó szóként, mire az óra csengetett jelezvén, hogy új páciens érkezett.

" Néha elhiszem, hogy anyának igaza volt. Tényleg jégből van a szíved és sokszor elgondolkodom, hogy mégis mit árthattam neked.- mondtam már-már elhalo hanggal. Könnyeim majdnem utat törtek maguknak, de nem engedhettem meg magamnak, hogy gyengének mutatkozzak előtte.
Meglepte kifakadásom de nem mondott semmit , csak nézte az ajtót arra utalva , hogy ideje indulnom.

" Menned kéne" - tette hozzá mikor látta, hogy csak nézem.
Felálltam s ahogy kezem a kilincsre tettem eszembe jutott valami. Megfordultam de nem ült már a megszokott helyén. Helyette az ablak előtt állt s még a szoba túlsó feléből is éreztette felsőbbrendűségét. Ő volt az akitől mindenki fél de mégis titkon vágyik rá. Nem a fájdalomra hanem a gyönyörre, a szeretetre amit nyújt addig ameddig nem unja meg a játékszerét és el nem dobja.

" Mond, mindenki egy kőszívű picsának tart? - kérdezte még mindig kifele tekintve nagy ablakából.

" Még te is?"- suttogta remélve, hogy nem hallottam. Óvatosan megközelítettem, és rátettem kezem vállára. Arca tükrözte fájdalmát és szeme sarkából egy könny szökött ki.

" Tudod, hogy nem úgy értettem! Ugyanmár, tudod, hogy nem szeretem mikor sírsz. Fáj" - tettem szívem fölé kezem. Piszokul fájt, hogy sírni látom de legbelül vigasztalt a tudat, hogy bánthatom. Meg se tudom számolni hányszor törte össze a szívemet. Még mindig emlékszem a legelső alkalomra...

1 évvel ezelőtt
Nyári reggel volt. Madarak csiripeltek a fákon, szerelmes párok ültek a padon. Minden olyan szépnek tűnt, talán azért mert szerelmes vagyok. De nem tudhattam élőre, hogy az a nap lesz az utolsó, mikor reménnyel teli perceket élek meg. Sejtettem, hogy valami nem stimmel, mert a tinik két kategóriába tartoztak: voltak a depisek, akiket jó sok fájdalommal ajándékozott meg az élet; és voltak a híres "egyedek", egojuk az eget verte. Na én egyikbe se tartóztam. Egy bizonyos kék szempár jutott eszembe és vette át a hatalmat életem minden percében. Halálossan szerelmes vagyok. Hát nem izgi?

Lassan lemegy a nap, horizontját mesébe illő színek tarkítják. Egy asztalnál ülök, várom őt. Kész vagyok kapcsolatunkat egy magasabb szintre emelni. Kifinomult alakja jelenik meg előttem, majd leül és egy rövid köszönést elmormol.

" Beszélnünk kell! "- mondta, majd rám nézett. Mint mindig most is elbűvölt szépségével.

" Kezdhetem én?" - kérdeztem , meg se várva válaszát belekezdtem és mai napig bánom azt a szót amit talán soha többet nem fogok kimondani.

" Fantasztikus életem van most, hogy így te is részese vagy, de van egy kis bökkenő." - jelentettem ki, mire látszott, hogy megkönnyebbült. Nem értettem, hogy mégis miért, de következő szavai tönkretettek.

" Eljegyeztek" - hadarta. Arcáról a megkönnyebbülést lehetett leolvasni.

" Mi? Ugye viccelsz?"- néztem rá érthetetlenül. Viccnek is rossz volt.

" Azt hittem, hogy tudod. Azt hittem
szakítani akarsz. " - össze volt zavarodva akárcsak én.

" Mégis kitől? Mi? Nem!!"- könnyeim megállhatatlanul folytak.

" De hát én SZERETLEK"- vadul töröltem le könnyeimet. Ez nem lehet igaz. Meglepődve szavaimon csend burkolózott közénk és esküszöm hallottam ahogy szívem összetört. Egy pohár esett le nem messze darabjait mindenhova elszórva. Tönkretettek és összezúztak akárcsak a poharat.

Napjainkban

" Mond miért taszítasz el magadtól?" - ezen gondolkodom mióta bejelentette az eljegyzését , s noha tudom legbelül, hogy nem voltam elég jó neki mégis fáj.
Nem válaszolt, de nem volt szükség rá hiszen gyűrűjét forgatta megállíthatatlanul.

"Mindig tudtam, hogy nem vagyok egy könnyű eset, de valld be, hogy te rosszabb vagy nálam. Furcsállom, hogy én járok hozzád és nem te pszichológushoz." - állapítottam meg. Erre persze már mindjárt egy újabb szemforgatást kaptam, de már megszoktam. Hogy is mondják? Megszöksz vagy megszopsz? Vagyis megszoksz... Bocsi elírtam.

A telefonom megcsörrent , és a csengőhangból ítélve vagy most felveszem vagy a következő hívás már a rendőrségtől fog jönni.

" Anyám! Most nem alkalmas."- fakadtam ki. Nemtörődöm hang válaszolt meg se hallván mit is mondtam.

"Jobb lesz ha hazajössz most rögtön. Nagypapáék hazajöttek és még meg kell szervezzem a bulit. Sehol sem állok és mielőtt leteszed útközben ugorj be a cukrászdába, hozd el a tortát. Csókollak."- és le is tette. Tipikus anyám.

" Hallom buli lesz."- szólalt meg végre a kékszemű szépség. Nagyot sóhajtottam és indultam is utamra.
" Majd ott találkozunk"- köszönt el.

" Hát persze. Elméletileg te vagy a féltestvérem felesége, szóval sógorasszony ott tali." - hát milyen elbaszott egy helyzet, nem? Olyan mint az instant kávé : 3 az 1-ben. Először szerető majd sógornő és aztán pszichológus. Mi kell még? Ennél mélyebb kapcsolata senkinek se lehet.

Útközben gondolkodóba estem, hogy vajon csak nekem ilyen az életem vagy csak rajtam kívül és persze a szappanopera szereplőkön kívül létezik- e még ilyen szerencsés egyed, mint én?