Szemfényvesztők [𝗦𝗭𝗨̈𝗡𝗘𝗧𝗘𝗟]

✨ III. Utazunk New Yorkba ✨

~ A lényeg nem a valóság megcáfolása, hanem felszínének lehántása, a valóság sajátos és ellentmondásos jellegének feltárása. A legeslegjobb bűvésztrükkök, azok, amelyek (...) nem vesznek el a valóságból. Éppen ellenkezőleg: hozzáadnak. ~

Chloe Benjamin

Dylanről tegnap óta nem tudunk semmit. Ma pedig el kell utaznunk New York Citybe. Hogy miért kell oda mennünk? Nos azért, mert ott lesz a Show. Bár a tervünket ellopták, ezért máshogy kell hozzá látnunk a dolgokhoz.
Bevallom nekem ez még új, de befogom bizonyítani a fiúknak, legfőképp Atlasnak, hogy én is épp olyan tehetséges vagyok, mint ők.

Reggel nagyon fáradtan keltem fel, mint általában minden reggel. Miután végeztem a teendőimmel ledőltem a kanapéra, s arra vártam, hogy fel hívjon valamelyik Lovas, de helyette inkább rám tört az egyik tag.

- Oké Bethany látom készen vagy, és hé igyekezz, mert nem vár rád a gép!- jött be Atlas az ajtón, pedig én azt mindig bezárva hagyom.

- Azért erről leszokhatnál végre!- támaszkodtam fel az ágyról.

- Nem.. nem értem miről beszélsz.- játszotta a hülyét.

- Mi lett volna, ha öltözők? Nem jöhetsz csak így be a lakásomba Atlas!

- Biztos fergeteges látvány lett volna, de nem ezért jöttem!- mondta, majd ki lépett az ajtón, én pedig mentem utána szép lassan.

- Ha nem sietsz akkor itt hagyunk!- ő könnyen beszélt, mert nem ő cipelt magával egy baromi nagy, és nehéz táskát.

- Azért segíthetnél!- förmedtem rá.

- Azt hittem el bírsz vele...- mondta, majd megállt, és elvette tőlem a nehéz táskát.

Később pedig már a reptéren voltunk, de volt egy bökkenő, Dylan. Ő nem volt itt, és nélküle nem indulhatunk el. Még szerencse, hogy magángéppel megyünk, így legalább nem fogja le késni. Mindenki idegeskedett, kivéve én. Mondjuk a férfiak már csak ilyenek, de azért ezt már soknak találom. Dylan távolléte aggasztott, mert ő vele tudok csak igazán szót érteni. A többiek még nem igazán tekintenek csapattagnak, de majd ma, vagyis holnap megmutatom nekik, hogy mire is vagyok képes. A fiúk hangját már alig hallottam, hosszú volt a tegnapi nap, és nem aludtam valami jól az éjjel, ezért várom már, hogy elinduljunk, mert legalább tudok aludni egy pár órát. Egy kis várakozás után, végre betoppant Dylan, de nem volt egyedül.

- Sziasztok srácok, bocs a késésért. Volt egy kis elintézni valóm!- nézett mindannyiunkra bocsánat kérően.

- Az rendben van Dylan, hogy késtél, de mégis mit keres itt Thaddeus Bradley?- tette fel a nagy kérdést Merritt.

Álmosan igaz, de én is be csatlakoztam a kis csevelybe, mert nem akartam kimaradni a fontos részletekről.

- Bethany, te még nem ismered az úrat, igaz?- mutatott a mellette álló csoki barna bőrű, kicsit idős, ősz hajú férfira.

- Személyesen még nem, de a Tv-ben láttam már egy-kétszer!- néztem rá Thaddeusra.

Igazából azt tudtam, hogy tavaj a Lovasok őt jutatták börtönbe, mert ő volt az, aki leakarta buktatni őket. Azt viszont én sem tudom, hogy most miért van itt, de remélem Dylan hamarosan elmondja.