Szemfényvesztők [𝗦𝗭𝗨̈𝗡𝗘𝗧𝗘𝗟]

✨ V. Elveszve Makaóban ✨

~ Minél jobban nézel, annál kevesebbet látsz. ~

Bethany

Esteledett. A napot már alig lehetett látni a horizonton, és mivel tél volt, ezért az idő sem kedvezett nekünk. Fújt a szél, esett a hó. Utunkat nem tudtuk, fogalmunk sem volt, hogy merre menjünk. A vezetőnket elfogta az FBI, így nincsen, aki minket irányít.
Kint a hűvös, rideg utcán sétálunk. Alig egy-két embert lehetett látni, ebben a sötét utcában. A lépteink kopogása töltötte be az egész teret. Még magunk sem tudtuk, hogy merre tartunk, csak mentünk amíg a lábunk bírta. Elől Daniel és Merritt trappolt, hátul pedig Jack és én. Nem számítottunk erre, nem így terveztük a mai napot. Úgy volt, hogy mi leplezünk, nem pedig minket lepleznek le. Ez nagyon betett most nekünk, így azt sem tudjuk, hogy hogyan tovább. Mindenkit sokkolt a hír, miszerint Dylant elfogta az FBI, de azt tudtuk, hogy nekünk kell kiszabadítanunk a vezetőnket, az ötödik Lovast. Hosszas sétálás után kezdtem már nagyon fáradt lenni, és ami azt illeti a testem a szó szoros értelmében lefagyott.

- Tudja valaki, hogy hol fogjuk tölteni most az éjszakát?- tettem fel végre a bennem lapuló kérdést.

- Egyenlőre még gondolkodom, hogy hová is mehetnénk. Miért?- állt meg Atlas, majd felém fordult, és kíváncsi tekintettel fürkészett engem.- Csak nem fázol?

- De igen, miért olyan hihetetlen ez?- néztem rá csúnyán.

- Mondjuk ilyen rövid szoknyában nem is csodálom...- Atlas most nagyon felhúzta bennem a pumpát.

- Danny, ezt most nagyon nem kellett volna!- szólalt meg Jack.

- Nem én akartam felvenni ezt- mutattam a rajtam lévő ruhadarabra- csak, hogy tudd Daniel, én nem olyan lány vagyok!- akadtam ki.

- Nem mennénk tovább? Én tudok egy helyet, ami most jól fog jönni!- avatkozott közbe, az eddig szótlanul álló McKinney.

- Ez igazán kedves, de miért nem jutott az eszedbe előbb?- mordult rá Atlas.

Ezután elmentünk arra a helyre, amit Merritt mondott nekünk, de nem igzán jött be az ötlete, mert  zárva volt. Kintről tisztán lehetett látni, hogy bent az épületben sötét van, és plusz az ajtóra rá volt írva nagy betűkkel, hogy zárva.

- Ide jöttünk? De itt nincs is senki!- hajoltam közelebb az üveghez, jobban megnéztem a helyet kintről.

- Hát ez pech, mert ugyanis én nem erre emlékeztem.- vakarta meg a tarkóját a kalapos Lovas.

- Aha. Hát jó, akkor most mi legyen?- kérdezte tőlünk Daniel.

- Te vagy az irányító mániás, mond meg te!- jelentettem ki. A fáradtság miatt nem én voltam a legkedvesebb ember a társaságban most.

- Bethany-nak igaza van, Atlas! De amúgyis a gép amivel jöttünk az még itt van, miért nem megyünk haza? Dylan már úgyis úton van Londonba, mi pedig még mindig itt vagyunk New Yorkban.- végre egy jó ötlet, ami Jack fejéből pattant ki.

- Most, hogy mondod. Ez eddig még meg sem fordult az fejemben...

- Nyugi Daniel- néztem rá- most az a legfontosabb, hogy haza jussunk, a többit pedig otthon megbeszéljük!- mosolyogtam rá fáradtan.