Szemfényvesztők [𝗦𝗭𝗨̈𝗡𝗘𝗧𝗘𝗟]

✨ IX. A szem segít ✨

~ Hát nem megint meglep, miféle ócska bűvésztrükk is az Idő! (...) Úgy érzem, az életem olyan, mint egy festmény, amelyet sietve felvázoltak, de nem dolgoztak ki... mert nem volt rá idő. ~

Trevanian

Az utunk egyenesen a Iong's-ba tartott ahol ott várt ránk, Dylan.
Nem nagyon voltam tisztában a dolgokkal, ezért is álltam értetlenül a többiek előtt.

- Dylan, elmagyaráznád, hogy mi folyik itt?- kérdezte Atlas.

- Az az igazság srácok, hogy még én sem tudom! A szemtől kaptam egy levelet, amiben az állt, hogy jöjjek ide...

- Ez érdekes, mert mi is találtunk egy levelet a pulcsidban, és abban az állt, hogy a szem már vár ránk.
Tehát, ezek szerint a szem mégis csak figyel minket, és lemerem fogadni, hogy...- néztem Lire, aki csak mosolyogva hallgatott minket végig.

- Te vagy a szem?- léptem oda hozzá.

- Igen, mi is a szem vagyunk!-szólalt meg egy idősebb nő, akiről nem is tudtunk, hogy beszéli a nyelvünket.- Mind kételkedtetek a létezésünkben, azt várva, mikor derül ki, hogy figyelünk-e. Figyelünk, mindig is figyeltünk!

- Ez a világ legjobb bűvész boltja!- jelentette ki mosolyogva Daniel.

- Hu, hát ez nem semmi!- lepődött meg Jack.

- Erre tényleg nem számítottam!- mosolyodtam el.

- Azt hiszem, hogy a többiek nevében is mondhatom, köszönjük!- mosolygott rá Dylan a kínai nőre, akinek a neve Bu Bu.

- Itt az ideje, hogy a Lovasok vissza térjenek Londonba, hogy móresre tanítsák Tressler-t és a fiát Walter-t!- mondta Li.

- Nem, sajna ez nem fog menni, mert ugyanis nincs mivel haza mennünk!- jelentette ki Daniel az egyik falnak dőlve.

- A szem segít!- mosolygott rám Li.- A repülőt már elő is készítették a számotokra, mi pedig, ha nem bánjátok, akkor veletek tartanánk, mert több kéz, többre megy!

Később már úton is voltunk Londonban, ami számomra igen furcsa érzés volt. A gépen pedig elgondolkodtam a múlt történésein. Egy hónapja az éltem fenekestül felfordult, amikor jött egy hívás Dylantől. Azóta pedig én is a Lovas lettem, a többieknek, nagyon sokat köszönhetek, mert ebben a pár napban megtanultak egységként működni, ahogy Dylan kérte. Megmentettek, amikor Walter elfogott, nélkülük most nem lehetnék itt, hogy velük együtt örüljek. Merritt-tel és Jeckkel, kifejezetten jóba lettem, ami pedig Daniel-t illeti, nos nem tudom szavakba önteni, hogy mit is érzek iránta, ami eléggé nagy baj. Aggaszt, hogy nem tudom, mi zajlik most bennem, de egy a biztos, én csakis barátként fogok gondolni Atlasre...

•••

Több órás repülő út után, megérkeztünk Londonba. Az idő eltolódás miatt, mínusz nyolc órával későbbre vagyunk, mint Makaóban.

Fáradtan jöttem le a lépcsőn, mert alig aludtam a gépen, maximum egy-két órát, de az is lehet, hogy most sokat mondtam.
A legtöbb időm azzal ment el, hogy Daniellel szemeztem, persze ő a gép másik végén ült, tőlem nagyon messze.

- Na srácok, holnap reggel találkozunk, addig is viszont pihenjétek ki magatokat, mert rátok fér!- jelentette ki Dylan.