kisujjak 💚 seongsang✔

☆harmadik☆

- Azt... Azt hiszem, le-lefekszek a-aludni - nyögte, majd hirtelen megpróbált felállni, de elvesztette az egyensúlyát. Szerencsére Seonghwa elkapta, így nem történt semmi - azon kívül, hogy Yeosang zavarba jött attól, hogy a fiú, akibe már mióta szerelmes, épp a karjaiban tartotta.

Seonghwa érezte, hogy Yeosang remegni kezdtett.

- Elkísérlek - jelentette ki hirtelen, és maga után húzva a fiatalabbat, elindult Wooyoung és Yeosang közös szobája felé.

- S-Seonghwa... - nyögte a fiú, miközben a másik kinyitotta az ajtót.

- Akarsz zuhanyozni, vagy inkább rögtön lefeküdnél?

Yeosang tudta, hogy nem most van itt az ideje a mocskos gondolatoknak, de nem tehett ellene semmit. Biztos volt benne, hogy elvörösödött, de Seonghwa nem mutatta jelét, hogy ezt észrevette volna.

- Inkább le-lezuhanyzok - dadogta, majd felkapta az ágyáról a pizsmáját.

Ahogy magára engedte a hideg vizet, hogy kicsit lehűtse forró testét, eljutott a tudatáig, hogy mennyi helyen van rajta kék-zöld zúzódás. Az egyik csuklóján meg is sebesült egy kissé, ezt is csak most vette észre. Nézte, ahogy a víz lemossa a sebet, majd nézte, hogyan folyik le a véres víz a lefolyón. Nem akarta még egyszer elsírni magát, hiszen már annyiszor sírt a nap folyamán, és olyan szánalmasnak érezte magát emiatt, de nem tudta visszatartani a könnyeit.

Miután megtörölközött, már nem foglalkozott azzal, hogy megszárítsa a haját. Belenézett a tükörbe, és egy kócos hajú, kisírt szemű fiú nézett vissza rá. Nem volt büszke a látványra, de per pillanat nem akart foglalkozni vele. Elfordult a tükörképétől, felöltözött, fogat mosott, és kilépett a folyosóra.

Seonghwa mindeközben Yeosang és Wooyoung szobája mellett nekidőlt a falnak. Úgy érezte, mivel ő a legidősebb, felelősséggel tartozik a többiek iránt. Aggódott Yeosang miatt, és most is csak arra tudott gondolni, hogyan segíthetne neki. Mikor a fiú kilépett a fürdőből, rögtön odalépett hozzá, és a vállát átkarolva ismételten visszakísérte a szobájába. Mikor a fiatalabb lehuppant az ágyára, véletlenül hozzáérintette sebes kezét az oldalához, ezért felszisszent a fájdalomtól (ami ugyan nem volt túl durva, de kellemesnek sem lehetett volna mondani). Ez persze nem kerülte el Seonghwa figyelmét.

- Megnézhetem? - kérdezte, és leült Yeosang mellé.

A fiú hezitálva odanyújtotta neki a kezét, Seonghwa pedig megvizsgálta.

- Ra-Ragasszam le? - dadogta Yeosang bizonytalanul.

- Majd én lekezelem - mosolygott rá az idősebb, és felállt, hogy megkeresse az elsősegély dobozt. - Ne aggódj, rendesen gondodat fogom viselni!

Amint Seonghwa elhagyta a szobát, a fiatalabb száját egy hosszú sóhaj hagyta el. Lehet, hogy megsérült, és eltört a gördeszkája, mégis hálás volt, hogy megtörtént vele ez a baleset, hisz most legalább egy kicsit közelebb érezhette magát a szerelméhez. Egész este, mióta hazahozták, csak vele foglalkozott, és tényleg törődött vele. Ez nagyon jól esett neki, még úgy is, hogy tudta, Seonghwa csak azért viselkedik vele így, mert sajnálja.

Ismét eleredtek a könnyei. Felmordult. Elege volt ebből. Nem akart többet sírni. Elkezdett az emlékeiben keresgélni, hogy vajon mikor sírt legutoljára (még a baleset előtti időben), de nagyon régen lehetett, ugyis egyetlen esetet sem tudott felidézni.

Ekkor az ajtó nyitódását hallotta, így rögtön felnézett. Seonghwa volt az, aki amint meglátta, hogy sír, odasietett hozzá. Leült, letette a dobozt maga mellé, majd átkarolta Yeosang-ot.