Wooyoung szerencséjére Yeosang tényleg az igazak álmát aludta, úgyhogy volt alkalma szétnézni. Először Yeosang táskájába nyúlt bele, majd az éjjeliszekrényét nézte át, aztán kinyitotta a ruhásszekrényt. Végigkutatta az összes ruháját, de nem talált semmit. Mikor már épp kezdte feladni, észrevett valamit. Arrébb tolta a vállfákon függő ingeket, és egy dobozt látott meg mögöttük.
Hátrapillantott a válla fölött, hogy leellenőrizze, Yeosang még mindig alszik-e, majd leemelte a doboz tetejét. Plüssöket, egy csipszet, illetve egy levelet talált benne. A legérdekesebbnek ígérkező dolgot vette rögtön a kezébe. Mivel az csak egy darab kettéhajtott papírlap volt, gond nélkül kinyitotta. Bekapcsolta a vakut a telefonján, és csinált róla egy képet.
Yeosang elkezdett mocorogni, úgyhogy Wooyoung gyorsan kikapcsolta a vakut, majd óvatosan visszarakta a levelet a dobozba, amit visszazárt, majd visszacsúsztatott a ruhák mögé. Becsukta a szekrény ajtaját, majd amilyen halkan csak tudott, kiosont a szobából. A nappaliban lehuppant a kanapéra, és létrehozott egy csoportot a többi taggal. Megírta nekik, hogy találkozzanak a nappaliban öt perc múlva, majd míg megérkeztek, ő elolvasta a levelet.
"Kedves Seonghwa! Ugyan nagyon sajnálom, hogy nem tölthetjük együtt az ünnepeket, nem csüggedek, hisz tudom, hogy nemsokára úgyis látjuk egymást! ^^ Azért írom ezt a levelet, mert szeretném, ha tudnád, milyen sokat jelentesz nekem, mennyire fontos vagy számomra! Tudom, hogy már a könyöködön jön ki, hisz mindig ezt ismételgetem, de hát ha ez az igazság - szeretlek... Annyira szeretlek, hogy azt elmondani se lehet! Mikor meglátom a mosolyodat, egyszerre én is felvidulok, bármilyen rossz hangulatban is voltam azelőtt. Bármit megtennék, csak hogy örökké boldognak láthassalak! Mikor meghallom a hangod, mindig végigfut a hideg a hátamon, annyira gyönyörű. Bárcsak örökkön-örökké hallgathatnám! Mikor veled vagyok, mindig úgy érzem magam, mintha egy nagy, csodálatos, virágos réten lennék. Mintha felhőket bámulnám, a könnyű szél belekapna a hajamba, és a madarak csicsergése nyújtaná a háttérzenét. Mikor veled vagyok, olyan békés minden, olyan megnyugtató a jelenléted. Ha mellettem vagy, nem félek semmitől! Olyan kimondhatatlanul nagyon szeretlek! Alig várom, hogy legközelebb találkozzunk, és odaadhassam neked ezt a csomagot! Remélem, tetszeni fognak az ajándékok! Szeretlek, Yeosang ♡"
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
(vagyis rajzolt egy boldog hehetmont a levél aljára qwq)
Wooyoung elhúzta a száját. Biztos volt benne, hogy Yeosang ezt nem csak a szobájában akarta őrizni, míg világ a világ, hanem oda akarta adni Seonghwa-nak. Aztán valami történt, és most itt tartunk: Yeosang magába zárkózott. Mikor a többiek megjöttek, mind elolvasták a levelet, ezután pedig egy ideig csak hallgattak. Nem tudták, mit kéne tenniük, hogy megtudják, mi történt. Aztán Hongjoong felszólalt.
- Beszélnünk kell Seonghwa-val - jelentette ki.
Mindenki egyetértett, és bólogattak. Másnap reggel, míg Seonghwa reggelit készített, Wooyoung és a többiek találkoztak a nappaliban, és kitervelték, mit fognak mondani Seonghwa-nak. Amit nem tudtak, az az volt, hogy Yeosang is készült valamivel - egy másik levéllel, amit akkor kezdett megírni, mikor Wooyoung reggel elhagyta a szobát. Miután felöltözött, a zsebébe dugta a levelet, majd lement a többiekhez az étkezőbe, és amíg senki nem figyelt, Seonghwa tányérja alá csúsztatta a papírdarabot. Reggeli után, mintha mi sem történt volna, visszasietett a szobájába, és a takarójába tekerve magát az ágyára huppant, és a falnak dőlt. Beharapta az alsó ajkát, és ismét eleredtek a könnyei. Olyan szánalmasnak érezte magát, mint még soha. Csak azt remélte, Seonghwa nem haragszik rá.
- Seonghwa Hyung, tudnánk beszélni? - szólalt fel San, mikor Yeosang már elment.
- Persze San, mondd csak! - mosolyodott el egy egészen picikét a legidősebb.
- Mi történt közted és Yeosang között? - tért rögtön a lényegre Wooyoung, mire Seonghwa megmerevedett.
- Én, öh - dadogta Seonghwa. - Mi... mi ketten...
- Tudunk a kis randevúitokról - szólalt meg Hongjoong. - Most inkább az érdekel, miért viselkedik ilyen furcsán Yeosang.
- Nem tudom - motyogta a legidősebb, és lehajtotta a fejét. - Mostanában kerül engem. Mindig, amikor rá akarok kérdezni, ignorál.
- Adni akart neked egy ajándékot - mondta Yunho, majd elővette a telefonját, és megnyitotta a képet a levélről. - Normális esetben nem néztük volna meg, és nem olvastuk volna el, sőt neked se mutatnánk most meg, de ez fontos.
- Szeretnénk, ha Yeosang megint önmaga lenne - tette hozzá Jongho.
Míg Seonghwa elolvasta a levelet, Woosan és Mingi összeszedték a tányérokat, Seonghwa-ét utoljára hagyva. Seonghwa ahogy egyre tovább jutott a szövegben, úgy egyre jobban elvörösödött, és egyre nagyobb mosolyra húzódott a szája. Úgy gondolta, hogy nem is érdemli meg Yeosang-ot.
"Szedd össze a bátorságod, Seonghwa! Menj oda hozzá, és beszélj vele! Mondd el neki az igazat!" - gondolta.
- Hé, Hyung, azt hiszem ezt is Yeosang írta - hallotta Mingi hangját, aki épp ekkor emelte fel a legidősebb tányérját, ami alatt ott volt Yeosang második levele.
A többiek kíváncsian gyűltek köré, mikor kibontotta a borítékot. Még mindig mosolygott, mikor elkezdte olvasni a levelet, de mire a végére ért, lehervadt a mosolya. Sokkal rövidebb volt, mint az előző, de ennyivel mélyebbre is talált a tartalmával.
