Laura the cat - A Sonic Crystal küldetése

A "legenda" visszatért

Egy hét telt el Akuma érkezése óta. Ma van az a nap, amikor Laurát felébresztjük. Ahhoz képest hogy milyen állapotban volt, eléggé gyorsan meggyógyult. Zafirral az ölemben néztem a kész munkát. Ekkor minden eszembe jutott. Az a sok emlék amit vele éltem át...csak néztem rá. Nem hittem el, hogy én most itt állok, és ezt teszem. Úgy éreztem ideje végre felmenni a felszínre, megnézni hogy vannak a többiek.
-De rég láttalak itt!-kiáltott Sonic.
-Jól van na, ilyen amikor én dolgozom.
-Hogy van a cica?
-Zafir? Jól van, bár egy kicsit furán viselkedett.-néztem a macskára, majd ő üres tekintettel vissza nézett.-néha talán még ijesztő is...
-Ez a csöppség? Hogy lehetne ijesztő egy ilyen kis teremtmény?-nevetett Shadow, miközben közelebb hajolt Zafirhoz, aki erősen megkarmolta.
-Áu!! Hé! Ezt most miért?-hátrált meg sebesült orrát fogva.
-Ma fogom felébreszteni Laurát.
-Már ma??-kapta fel fejét Tails.
-Igen, szerintem már eleget vártunk.
-Te tudod...
Zafir már megint furán hegyezte fülét, majd a pince felé ugrott ki karjaimból. Szó nélkül egymásra néztünk a többiekkel, és utánna rohantunk. Amikor beléptünk az élő kísérletekhez, Zafir ugyan úgy támaszkodott a projekt kabinjához, Laura pedig rugdosta az üvegfalat.
-Állítsd le, állítsd már le!!!-kiabált Tails amikor már repedezett az üveg. Oda rohantam és lekapcsoltam az egész áramellátást. Lélegzetvisszafolytva vártuk hogy mi történik. Ekkor Laura hirtelen kinyitotta szemeit. Pánikolva dörömbölt az üveg falon, kiabált, próbált kitörni. Shadow meg ijedt és hirtelen nem tudta hogy most segítsen, vagy ne. Az üveg csak repedezett, mígnem eltört, és minden kifolyt belőle. Laura fulladozva feküdt a földön. Amikor végre kapott levegőt, nehézkesen felnézett ránk. Mikor rám tévedt a tekintete, megdöbbent.
-Tud beszélni?-súgta nekem oda Silver.
-Halvány fogalmam sincs...-néztem tátott szájjal Laurára. Ő próbált felállni, de mindig vissza esett. Zafir oda ment hozzá, és elkezdte tisztítani róla a folyadékot. Mindenki csak állt és nézett a kezén támaszkodó Laurára, aki értetlenül nézett vissza.
-ömm... heló..! Én Zoé vagyok. Isten hozott a világon..-próbálkoztam felvenni vele a kapcsolatot. Laura továbbra is értetlenül nézett.
-Valamit elronthattam...pedig a beszédképesség és a reagálás volt a legnehezebb beépíteni!-ütöttem a vezérlő pultra mérgemben.-még ezt se tudom rendesen megcsinálni...
-hé, ne aggódj..-jött oda Shadow.-majd ezt is megoldjuk valahogy...úgy ahogy eddig is!
-nem lehet megoldani!!!-csaptam újból az asztalra.-hát nem érted??
-Hát jó. Nem tudod megoldani! És mind itt fogunk meghalni, csak is miattad! Így jobb??!
-NEM!!!-ordítottam el magam. Mindenki csöndben állt, kivéve Zafirt. A cica odajött hozzám, és elkezdte rángatni a nadrágom szélét. Én engedtem magam, bár nagyon féltem. Egyenesen Laura felé rángatott, majd a kezemre nézett nagy szemekkel. Én letettem mellé, ő pedig Laura fejére tette, aki még mindig értetlenül nézett rám. Zafir felugrott Laura hátára, és leült rá. Pár másodperc múlva remegni kezdett a föld. Egyre jobban féltem. Hirtelen egy pillanatig csak annyit láttam, hogy Zafir szeme felvillant, majd hatalmas fény áradat töltötte be az egész labort. Olyan furán éreztem magam, mintha szépen lassan elájulnék, de mégis eszméletemnél voltam. Hirtelen csak sötétséget láttam. Kinyitottam a szemem, és a földön feküdtem. Egyedül Zafir érdes nyelvét éreztem amint nyalogatja az arcom. (előző könyvre való visszatekintés warninggg!!!) Furcsa érzés volt. Próbáltam felállni, de mintha ezer tű szúrkálta volna a végtagjaim. Felnéztem, és a barátaimat láttam a szemüket dörzsölni.
-Á...a szemem..-panaszkodott Sonic
-Ez mi volt?-kérdezte Tails.
-Csak nekem sípol a fülem?-szólt hozzá Silver.
-Várjunk...hova tűnt Zoé?-hangzott Shadow hangja. Ettől a mondattól végig futott rajtam a hideg.
-Na várjunk csak..-szólaltam meg, de egyből el is hallgattam amikor észre vettem hogy teljesen más a hangom mint ez előtt.-ugye nem....
-A macska! Tudtam hogy valami nincs rendben! Ez az állat veszélyes!-mutatott Zafirra Akuma.
-Mi..? Nem!-nyögtem ki végre valamit, majd tovább próbáltam felállni. Végül Sonic oda jött hozzám, és csodálkozva felsegített.-Te vagy az!-ámuldozott.
-Hát...-mondtam, majd karjaimra néztem.-...úgy tűnik...bár megint meg kell szoknom Laura képességeit..-kocogtattam a cipőm orrát a földhöz, amely be is kapcsolt, és a szembe lévő falnak repített.
-áu...-fogtam a fejem.
-jól vagy?-kiáltott utánam Shadow
-Soha jobban! Áhh...mint a régi szép idők...-sóhajtottam
-amikor legalább hatszor estél el futás közben?-nevetett Sonic
-Igen, azok is.
-Őszintén bevallom, hiányzott már ez az éned-jegyezte meg Silver.-hiányzott hogy ilyen idegesítően optimista vagy.
-Hahó!-törte meg Akuma a lelkizést.-Ha nem tudnátok, nekem erre nincs időm, már egy hete itt vagyok ebben a tetves dimenzióban, és azt nézem ahogy ti itt ölelgetitek egymást, nem ezért jöttem!
-Jogos...-néztem a földre,