More than friends [VKOOK - JUNGKOOK POV.]

5.rész

Heyho! ❤️
Itt lenne a kövi rész. Remélem tetszik nektek. Várom a véleményeket. 🥰❤️

Annyi év után, ez lesz az első, hogy újra vele fogok aludni. Elképesztő mekkora örömöt okoz nekem ez a tudat. Ugyanakkor mégis rettegek. Szeretem őt. Az életemnél is jobban. Ő viszont csak barátként tekint rám. Ezt nem akarom elrontani, hisz most kaptam vissza.

A fürdőbe mentem, hogy vegyek egy gyors zuhanyt, ami az én esetemben legalább fél óra. Hogy mit tudok addig csinálni? Jó kérdés. Szeretek elidőzni a zuhanyrózsa alatt. Énekelgetni, és gondolkodni. És ez esetben időt nyerni. Nagyon nem állok még készen Tae közelségére.

Levetkőztem, s beálltam a zuhany alá. Megengedtem a vizet, ami kellemes érzéssel töltött el. Gondoltam hajat mosok. Addig is telik az idő. Bevizeztem sötét tincseimet, nyomtam kezemre a samponomból, és jó alaposan átdörzsöltem.

Miután végeztem még fogat mostam, és felvettem a pizsim. Az egész műveletsorom nagyjából 40 percet vett igénybe. Tae már biztos alszik. Boldogan csoszogtam a szobánk irányába. Halkan nyitottam be, nehogy felébresszem. Édesen aludt. Az ajtó felé volt fordulva, és a takaróját ölelgette. Yeontan a lábánál terült el. Az ágy melletti éjjeli lámpa még világított, így könnyen odataláltam az ágyhoz. Próbáltam olyan óvatosan befeküdni mellé, ahogy csak tudtam. Annyira gyönyörű. Még akkor is amikor alszik. Számomra tényleg ő jelenti a világot.

A lámpához nyúltam, és lekapcsoltam. Hátat fordítva az én gyönyörű angyalkámnak próbáltam meg elaludni, ami nem igazán akart összejönni. Ekkor besüppedt mögöttem az ágy, és egy kezet éreztem meg testem köré fonódni.

- Olyan jó, hogy végre itt vagy Kookie! - motyogta álmoskás hangon, majd arcát a hátamba fúrta, és elaludt. Kijelentésétől egy levakarhatatlan mosoly ült ki arcomra. Hirtelenjében rám is álmosság telepedett.

Reggel egy kellemetlen ingerre ébredtem. Pisilnem kellett. Kinyitottam szemeimet, és megláttam Tae -t. Teljesen hozzám bújva aludt. Olyan volt, akár egy cica.

- TaeTae! Ébredj! Pisilnem kell! - keltegettem halkan, mire egy halk morgás kíséretében elengedett, majd a másik oldalára fordult. Ezen csak mosolyogtam egy jót, s a mosdó felé vettem az irányt. Már nagyon kellett. Még 2 perc és bepisiltem volna.

Lementem a konyhába, inni egy kis vizet, amikor meghallottam, hogy valaki sír. Tae alszik, így ő nem lehet. Rajtunk kívül pedig csak egy ember tartózkodik a lakásban.

Elindultam a hang irányába, és megtaláltam a sírdogáló nőt.

- Minden rendben? - tettem kezem óvatosan vállára, amitől kissé megijedt.

- Jungkook? Persze Szívem! Ne aggódj! - törölte meg szemeit. - Hogy hogy ilyen korán fent vagy?

- Hívott a természet. - próbáltam meg viccelődni, hogy jobb kedvre derítsem. Hatásosnak látszott, arcán ugyanis egy aprócska mosoly bújt meg. - Miért szomorkodik?

- Magam sem tudom. - rázta meg fejét. - Talán még sem kéne elmennem. Nem akarom én is elhagyni Taehyungot. Attól félek, hogyha elmegyek, történik vele valami, és én nem leszek mellette. - kezdett el újból pityeregni.

- Nem fog semmi történni. Én itt leszek, és vigyázni fogok rá. - öleltem magamhoz. - Nyugodt szívvel elmehet. Én mellette maradok életem végéig.

- Köszönöm. Hálás vagyok, hogy a fiamnak van egy ilyen barátja. - simított rá arcomra. - Felkeltenéd őt légyszíves? Elszeretnék tőle köszönni.

- Persze. - bólintottam, és felsiettem a szobába. - Tae! Ébredj! - suttogtam fülébe, azonban ennyitől nem ébredt fel. - Taehyung! - szólítottam meg kissé erőteljesebben, de még mindig semmit. - Tanie, segítenél? - néztem a kutyusra, fejemmel pedig a gazdája felé biccentettem. Mintha megértett volna. Azonnal felmászott Tae arcához, és nyalogatni kezdte, mire kinyitotta szemeit.

- Yeontan? - dörzsölte meg szemeit. - Jungkook? Mi az?
- Gyere! Anyukád el szeretne köszönni. - tápászkodtam fel mellőle. Egy ásítás után követte cselekedetem. Nem akartam zavarni a búcsúzkodásukat, így én inkább a szobába maradtam. Elővettem a telefonom, és felmentem az instagram ra.

"park.jimin95 követni kezdett."

Meglepetten olvastam el az értesítésemet. Azért ennyire jóba nem lettünk. Kíváncsiságból mégis ráléptem az oldalára. Vajon van kint közös képe az én drága angyalkámmal? Most kiderítem mégis mi van kettőjük között.
Privát. Ezek szerint be kell követnem ahhoz, hogy láthassam a posztjait. Rányomtam a követés gombra, amit ő szinte azonnal engedélyezett is. Durva mennyi szabadideje van.
A képei közt, szinte mindegyiken rajta volt Taehyung. Féltékenység öntött el. Lehetséges lenne, hogy Jimin nem csak egy egyszerű barát? Nem volt időm gondolkodni. Tae rontott be a szobába. Arcát könnyei áztatták.
- Jól vagy? - tettem fel félve a kérdést.
- I... Igen. - szipogta, azonban arca nem ezt mutatta. Remegett, és egyre több könnye jelent meg. A szívem szakad meg amikor így látom. Meg akartam vigasztalni. Egy ötlettől vezérelve magamhoz öleltem. Kezeit nyakamba kulcsolta, arcát pedig vállamba fúrta és úgy zokogott tovább. - Nem akarom, hogy elmenjen. Annyira félek, hogy történik vele valami. Nekem már csak ő van. Nem akarok egyedül maradni.

- Nem tudom mennyit jelent ez neked, de nem hagylak magadra. Én is az életed része akarok lenni. Itt leszek melletted, örökre. - öleltem szorosan magamhoz. - Anyud miatt pedig ne aggódj! Rendben lesz.

- Olyan jó, hogy végre itt vagy. - bújt még jobban hozzám. - El sem hinnéd, mennyire hiányoztál. - törölte le könnyeit.

- Ahogy te is nekem Tae. - engedtem el felé egy halvány mosolyt. - De most már itt vagyok. És szeretném, ha megígérnél nekem valamit.

- Miről lenne szó? - nézett rám ártatlanul csillogó szemekkel.

- Ne sírj többet! A szívem szakad meg, amikor így látlak. - borzoltam össze mogyoróbarna tincseit.

- Ez egy lehetetlen ígéret. - nevetett fel. - De megpróbálom teljesíteni.

- Sokkal jobban áll, ha nevetsz vagy mosolyogsz. Mindig ilyennek akarlak látni. - mosolyától én magam is elmosolyodtam. Ez a fiú egy kész csoda. Annyi éven keresztül nem tudtam elfelejteni.

- Ez esetben többet fogok mosolyogni. - villantotta meg ezer wattos mosolyát. Ezen mindketten nevetni kezdtünk, amikor is megrezdült a telefonom, és legnagyobb meglepetésemre megjelent rajta Jimin neve. - Wow, nem hittem, hogy ilyen jóba lettetek. - pillantott telefonom kijelzőjére.

- Én sem. Igazából nem vagyunk olyan jóba. Csak bekövetett instán. Ennyi az egész. - zártam le a telefonom, s a zsebembe csúsztattam.

- Értem... - ráncolta össze szemöldökét. - Mindegy is. Most öltöznöm kell. 2 kor lesz a főpróbám. Nem akarok elkésni. - tápászkodott fel az ágyról, majd magához vette ruháit, és távozott.