More than friends [VKOOK - JUNGKOOK POV.]

9.rész

Heyho! ❤️

Hosszú idő után, újra meghoztam a következő részt. Sajnáljuk, hogy ilyen sokáig nem volt frissítve, de az érettségi miatt nem volt időnk írni.😣 Remélhetőleg most már nem lesz ekkora kihagyás.😅

Emellett próbálom a többi könyvemet is folytatni, illetve újakat is hozok. Egy játékos könyvet, ezzel a borítóval találtok meg, még ma.  👇

- Nem! Elmondjuk az igazat. - sóhajtott barátom, majd visszavezette Hobit a kanapéhoz. - Az igazság az, hogy...

- Tae sütött nekem sütit, hogy megünnepeljük a hazatértemet. - vágtam közbe.

- Hogy? Taehyung sütött neked sütit? De hisz nem tud boldogulni a konyhában. - nevetett.

- Közös munka volt. Együtt sütöttük. Meg akartam lepni, de nem tudtam megcsinálni, így segített. - válaszolt ezúttal helyettem.

- Szóval együtt sütögettetek, mint egy szerelmes pár? - nézett felváltva ránk.

Mint egy szerelmes pár? Jó is lenne, de sajnos az lehetetlen. De, talán attól még hazudhatnánk azt...

- Hát, ezek szerint lebuktunk. - karoltam át Taehyungot. - Az igazság az, hogy miatta jöttem vissza, mivel kiskorom óta belé vagyok esve, csak nem tudtam, hogyan is mondhatnám el neki. - pillantottam az említettre. Nem tudom mennyire veszi komolyan, de jelen pillanatban én az igazságról beszélek. - Gondoltam, ha visszajövök, talán többek lehetünk, mint barátok. És talán igazam is lett, hisz csinált nekem sütit. Bár, ő még mindig sokkal édesebb. - nyomtam egy puszit hajába. Jó érzés volt kiadni magamból az érzéseimet. Remélem ezzel nem riasztom el magamtól, és rontok el mindent.

- Szóval... Ti ketten? - cikázott köztünk Hoseok értetlen tekintete. - De mégis mikor? És én miért nem tudtam róla?

- Titokban akartuk tartani, egy darabig. - nevetett Tae, miközben tarkójára simított. Most komolyan belemegy a játékba?

- Ezek szerint én most elrontottam, és mindemellett meg is zavartalak titeket. - sóhajtott. - Sebaj, úgy is mennem kell. Folytassátok csak nyugodtan. - mosolyodott el. - De ha legközelebb sütit csináltok, én is szeretnék kapni belőle.

- Rendben. Majd csomagolok. - bólogatott hevesen a még mindig karjaim közt lévő fiú. Esküszöm, annyira szeretem, hogy az már hihetetlen. Talán korai lenne bevallani neki, hogy amiket az előbb mondtam, komolyan is gondoltam?  - Kikísérlek! - indult meg Hobival az oldalán egyenesen az ajtó felé.

- Még egyszer bocsi, amiért megzavartalak titeket. - simított tarkójára. - Legközelebb szólok mielőtt csak úgy betoppanok. - nevetett, és már távozott is. 

Eljött hát az én időm. Végre elmondani Taehyungnak, hogy mindent komolyan gondoltam, és hogy azóta a csók óta ő jelent számomra mindent.

- Nézd, Tae... - vettem egy nagy levegőt, és ezzel együtt bátorságot a beszédhez, amikor visszatérve leült mellém.

- Istenem Jungkook! Nem mondtad, hogy ennyire jó színész vagy. - nevetett. - Még én is majdnem elhittem amit mondtál. Még hogy szerelmesek vagyunk. Honnan jött ez a jó ötlet?

Ezek szerint ő semmit sem érez irántam. Miért is reménykedtem benne? Ő túl tökéletes hozzám. Be kell érnem annyival, hogy csak egy egyszerű barát maradok számára.

- Csak rögtönöztem valami hülyeséget. - erőltettem egy mosolyt arcomra, holott legszívesebben sírtam volna. Én tényleg nagyon szeretem őt. - De inkább menjünk, nézzük meg Jinéket! - indultam meg a konyha felé.

- Várj! Mit akartál az előbb mondani? - döntötte kissé oldalra fejét, amitől úgy festett akár egy kölyökkutya. 

- Nem fontos. Felejtsd el! - léptem be a konyhába.

- Már is elment? - kérdezte meglepetten Jin.

- Igen. Jungkook előállt valami olyasmivel, amitől inkább úgy döntött elmegy. - mesélte boldogan Tae. Bárcsak én is így tudnám felfogni.

- Mégis mivel? - érdeklődött tovább a legidősebb.

- Tudtam én, hogy Kookie egy zseni! - kezdett el ölelgetni Jimin. Esküszöm nem értem mi baja. Igaza van Jinnek, és tényleg bejövök neki? Ez az én szerencsém. A kiszemeltem legjobb barátja zúg belém, míg a kiszemeltem csak barátként tekint rám. Tipikus Jeon!

- Ne haragudjatok, de fel kell hívnom Yoongit. Már rég beszéltünk, és megígértem neki, hogy ma felhívom. - szedtem le magamról a kisebb kezeit. Tényleg beszélnem kellett vele. Muszáj valakinek elsírnom a bánatom.

Kimentem a hátsóudvarra, és leültem a kinti hintaágyra. Sok emlékem felidéződött, ahogy végigpillantottam a gyönyörű kerten. Volt egy hatalmas fa, aminek a tetejében egy faház helyezkedett el. Rengeteget játszottunk ott, és itt került sor az első csókunkra is. 

Tae anyukája vigyázott ránk. Náluk aludtunk Yoongival. Reggel el kellett ugrania a boltba, hogy ebédet tudjon készíteni nekünk. Megkért minket, hogy legyünk jók, jön nemsoká, én azonban nem bírtam nyugton ülni. Kitaláltam, hogy ébresszük fel a bátyámat. Taehyung persze eleinte ellenezte a dolgot, mivel már akkor is egy angyal volt, de végül beadta a derekát. Tejszínhabot nyomtunk Suga kezébe, majd megcsikiztük az orrát egy tollal, így mikor odanyúlt összekente az arcát. Meglehetősen mérges volt ránk emiatt, éppen ezért felmenekültünk előle a faházba. A kis ajtót ami a padlón helyezkedett el becsuktuk, és próbáltuk lenyomni, hogy ne tudjon feljönni. Én az ablakból figyeltem, hogy mikor ér ide, Tae pedig az ajtót tartotta. Azonban túl gyors volt. Mielőtt visszaérhettem volna, fellökte az ajtót, így a vékonyka Taehyung egyenesen rám esett. Elterültem vele együtt a padlón, ajkaink pedig találkoztak.

Nem nevezném, rendes, vagy igazi csóknak, de nekem fontos volt. Azóta a nap óta teljesen belé vagyok esve.

- Nam, beszélnem kell veletek. - sóhajtok bele a telefonba.

- Hűha, elég bánatos a hangod. Szóljak Yoonginak? Épp egy új számon dolgozik, de tarthat egy kis szünetet. - ajánlja fel.

- Hagyd, nem szeretném zavarni. Ha késik a munkájával csak megint morcos lesz. - támasztom meg fejem tenyeremen. - Viszont... Valakivel muszáj beszélnem.

- Hallgatlak. - szólal meg a jellegzetes mély hangján.

- Nos, tudod kiről van szó. - motyogom. Véletlenül sem akarom, hogy a bentiek meghallják.

- Taehyungról? 

- Igen. Ma itt volt az egyik barátja Hoseok. Hazudnunk kellett neki, én pedig szerelmet vallottam Taehyungnak. Ő persze azt hitte, hogy csak a szerep kedvéért tettem, és még meg is dicsért a színészi tehetségem miatt. - meséltem szomorúan.

- És nem mondtad el neki, hogy komolyan gondolod? 

- Nem mertem. Fontos nekem. Túlságosan is. Nem akarom elrontani. - pillantottam be az üvegajtón, ahol megpillanthattam a gyönyörű valóját, ahogy épp a két Hyungjával nevetgél. - Azt hiszem, be kell érnem annyival, hogy csak barátok lehetünk. - folyt végig egy könnycsepp arcomon. - Mindegy is. Köszönöm, hogy meghallgattál. Majd később még beszélünk. Kérlek, figyelj a bátyámra, hogy aludjon is. Hajlamos belefeledkezni a munkájába.

- Vigyázok rá, ne aggódj! Neked pedig kitartást. Tuti jobb lesz majd a helyzet. - hangja alapján épp elmosolyodott.

- Remélem. - sóhajtok fel, majd bontom a vonalat.