Különböző világok és különböző motivációk.
Egy élet amiről egyikőjük sem sejtett semmit.
Egymásra találnak vagy a végzet közéjük áll?
Mi lehet egy olyan történet befejezése ahol már a kezdet is bonyolult?
Egy testőr és egy független nő története...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Fel és alá sétálgatok az irodámban amit percről percre szűkebbnek érzek. Gyűlölök várni. Várni arra, hogy történjen valami. Miért ilyen idegőrlő a várakozás? Minél fontosabb dologról vagy helyzetről van szó annál lassabban vánszorog az idő. De ezúttal legalább nem magamat kell okolnom az idegességem miatt. Üdítő változatosság. Mióta átvettem a cég vezetését olyan mintha hirtelen minden az én nyakamba szakadt volna. Nem tudtam, hogy ekkora teher mikor apámnak megígértem a halálos ágyán, hogy tovább viszem az örökségét. Szoknom kellene még a rám váró nehézségeket és a milliónyi ügy intézését, na meg persze az örökös időhiányt, de sajnos még osztódni nem tudok. Már éppen azon vagyok, hogy kiszóljak a titkárnőmnek mikor egy gyors kopogás hallatszik az ajtómon majd mielőtt bármit is szólhatnék az anyám belép és leül az asztalommal szembeni bőrfotelbe. A kínzásom ezek szerint nem húzódik ennél tovább. Már épp hangosan felsóhajtanék örömömben mikor anyám fantasztikus jó kedve ketté szeli a megkönnyebbülésemet.
- Mi volt olyan sürgős, hogy azonnal jönnöm kellett? - kérdezi kissé nyersebb hangnemben de ezt már kezdem megszokni. Apám halála óta valami megváltozott kettőnk között. Mindig szoros volt a kapcsolatunk. Az öcsémnek és magamnak kívánni sem lehetett volna jobb anyát. Odafigyelt ránk, törődött velünk és mindig szem előtt tartotta az érdekeinket. Azonban az, hogy elvesztette a férjét akivel egy életet leélt a rosszabbik oldalát hozta elő. Próbálok mindent megtenni amit csak lehet, hogy visszajussunk oda ahol voltunk de nagyon nehéz ha a kettő emberből csak egy tesz érte.
- Te tudtál erről? - kérdezem lágyan de tudom, hogy ebből hatalmas veszekedés lesz. Mikor észreveszem a kikerekedő szemeit és a megremegő kezét akkor már tudom, hogy itt könnyen elszabadulhat a pokol. Azonban inkább indulatos legyen mint bánatos mert a könnyekkel nem tudok mit kezdeni.
- Ez mi? - kérdez vissza de tudom, hogy nem azért mert nem érti a szituációt. Csak Ő is annyira megdöbbent mint én mikor legelőször megláttam. Látom a szemeiben összeomlani azt az eszményi képet ami apámról élt benne a házasságuk alatt sőt még a halála után is. Utálom, hogy én vagyok annak a hírnek a hozója ami alapjaiban rengeti meg a világát.
- Ez egy egész mappányi adat, egy fiatal nőről. - közlöm szűkszavúan míg Ő átlapozza és végig olvassa az adatokat az oldalakon. Látom, hogy mikor ér azokhoz az információkhoz amiről eddig senkinek még csak fogalma sem volt. Már önmagában az a tény, hogy apám ezt ilyen sokáig rejtegette előlünk arra a feltételezésre ad okot, hogy másban sem volt annyira őszinte velünk mint vártuk volna.
- Carter tud már róla? - a fejemmel nemet intek és Ő újra az adatokat kezdi nézni. Az öcsém említésére kissé elfog a bűntudat ugyanis neki is tudnia kellene erről de még nem tudtam, hogyan mondjam meg neki. Az öcsém kicsit sem volt olyan mint anyánk vagy én. Ő nem nézett fel az apánkra. Ő mindig is sejtette, hogy vannak stiklijei de a vádaskodás amúgy sem vezetett volna sehova így köztük mindig volt egy állandó konfliktus mert nem akarta elhinni, hogy az apja egy akkora szent mint amekkorának mi hittük az anyánkkal. Lám mégis neki lett igaza. Nem gondoltam volna, hogy ilyen is lesz. Azonban ettől függetlenül még elé kell állnom és meg kell mondanom neki. Meglepődni nyilván nem fog de biztos vagyok benne, hogy az orrom alá dörgöli, hogy neki lett igaza szóval gondoskodom arról, hogy anyánk ne legyen itt mikor Ő megtudja mert nem akarom, hogy még jobban összetörje a szívét azzal, hogy pont előtte sárba tiporja a nevét. - Mihez akarsz most ezzel kezdeni?
- Nem tudom. Először talán le kellene ellenőrizni, hogy minden adat valóban helyes. Hogy tényleg az akinek mondja magát..... - kezdeném el sorolni a teendőket mikor is Ő félbeszakít
- Ez már felesleges Connor. Hiszen minden itt áll előttünk. Apád adta ezt a mappát neked nem? - kérdezi mire én csak bólintok egyet. Igen, tőle kaptam. - Akkor amint látod apád már mindent kiderített róla amit ki kellett és minden igaz is amit itt olvashatsz. Ha nem az lenne akinek mondja magát akkor apád nem adta volna oda neked ezt. - lengeti meg a papírokat majd szomorúan rám néz - Tudta, hogy mit csinál Connor és attól, hogy nekünk nem mondta meg attól még láthatod, hogy mennyire nyomon követte az életét. De ha ez sem lenne elég akkor mindennél beszédesebb az, hogy mekkora a hasonlóság közöttük.
- Igazad van. - sóhajtom lemondóan
- Tessék. - nyújtja vissza nekem a mappát, benne minden képpel és információval. - Ha kapcsolatba lépsz vele vagy az életünk közelébe hozod akkor arról tudni akarok. - mondja teljesen komolyan miközben az ajtón kisétál. Leroskadok a bőrfotelbe ami nem is olyan régóta az enyém. Ránézek a képekre ami mindent megváltoztatott bennem amit valaha is gondoltam az apámról. Mikor eszembe jut, hogy milyen jól és milyen sokáig titkolózott előttünk akkor keserűen elmosolyodom.
Destiny Collins... szóval Te vagy a titokzatos féltestvérem!
