Különböző világok és különböző motivációk.
Egy élet amiről egyikőjük sem sejtett semmit.
Egymásra találnak vagy a végzet közéjük áll?
Mi lehet egy olyan történet befejezése ahol már a kezdet is bonyolult?
Egy testőr és egy független nő története...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
- Carter , oda most nem mehetsz be! - kiált rám Connor titkárnője mikor éppen az asztala előtt sietek el és mennék a bátyám irodájába. Pimaszul hátrafordulok, ránézek majd egy kacsintás kíséretében kinyitom az ajtót és be is csapom magam után és azonnal a szemem elé kapom a kezemet.
- Gyerekek nagyon nem vagyok kíváncsi az ingyen pornóra! - szólok rájuk miközben kajánul vigyorogva de a kezemet továbbra is a szemem előtt tartva ledobom magam az egyik fotelbe az asztal előtt
- Takarodj kifelé innen! - kiabál rám a testvérem mire csak hangosan felröhögök mert látom a feszült arcát. Hát igen elég frusztráló, hogy nem tudta befejezni amibe belekezdett
- Ne legyetek zavarba. - vigyorgok tovább és a bujkáló lányra nézek aki próbálja helyre tenni a ruháit és egyéb dolgait a bátyám háta mögött - Szia Dawn! - kacsintok az elpirult lányra aki az ajtó fele szedi a lábait
- Kicsim nem kell elmenned. - nyúl utána Connor de Dawn szépen kislisszol a keze útjából és csókot dob neki.
- Találkozunk ma még. - mosolyog Connor-ra majd felém fordul - Carter. Egy élmény volt mint mindig. - megereszt egy reszketeg mosolyt nekem is majd távozik
- Ezt sosem fogom megunni. - vigyorgok továbbra is, percről percre jobban mikor látom, hogy Connor mennyire ki van rám akadva
- Pedig valóban ráunhatnál arra, hogy folyton megzavarsz. - közli lekoptató stílusban de nem foglalkozom vele
- Az ember azt hinné, hogyha már egy éve házasok vagytok akkor lassacskán alább hagy ez a hű de nagy lángolás köztetek. De úgy látszik nem így van. - a vigyorom, mosollyá szelídül mikor látom, hogy az esküvőjük említésére a testvérem tekintete olyan lesz mint egy álmodozó tinédzseré. Majd mintha ráébredne, hogy nem egyedül van, rám emeli a tekintetét és zárkózottabbá, gyanakvóbbá válik.
- Mondd miért zavartál meg?- kérdezi de látom cseppet sem foglalkoztatja a válaszom. Gondolom sejti mit szeretnék és ezért vesz ennyire félvállról.
- Jöttem az aktuális helyzet jelentésért. Tudni szeretném, hogy mi van a nővéremmel. - közlöm fapofával mert tudom, hogy rettenetesen idegesíti, de ez a legkevesebb amit visszakaphat azért amiért évekig nem hitt nekem és csak az apánkat istenítette.
- Ha tudni akarod mi van a nővéreddel - úgy ejti ki a nővéred szót mintha szitokszó lenne - akkor miért nem keresed meg? Vagy miért nem nyomoztatsz utána? - teszi fel a milliószor ismételt kérdéseket
- Valószínű, hogy hamarosan ez is fog történni mert látom, hogy téged cseppet sem érdekel. - és ugyanoda lyukadtunk ki ahova mindig szoktunk.
- Nem érdekel? Szerinted azért figyeltetem mert nem érdekel? Szerinted azért tudok róla minden apróságot mert nem érdekel? - förmed rám de persze nekem erre is meg van a kész válaszom
- Igen. Semmit nem teszel azért, hogy kiemeld a nyomorból amiben él. Nem vigyáztatod. Nem teszel testőrt a háta mögé úgy ahogyan mögöttünk van. Ő csak úgy van. Számodra mindegy, hogy él vagy hal. - akadok ki most már én is mert valóban igazságtalan a szituáció amiben benne van
- Figyelj Carter! - sóhajt és a kezébe temeti az arcát mint aki belefáradt ebbe a beszélgetésbe - Amíg apánk élt addig is ilyen élete volt. Ő már megszokta ezt az életvitelt. Gondolj csak bele, hogyha hirtelen kiszakítjuk a megszokott közegéből akkor az lehet, hogy nagyobb csapás lesz neki mint amit elbír viselni. Ő mindig is egy titok volt Carter. Vannak dolgok amik soha nem kerülhetnek nyilvánosságra...- folytatná tovább a baromságait de felpattanok és az ajtóhoz sietek majd visszanézek rá még egy pillanatra
- Ha valóban ezzel az őrültséggel nyugtatgatod magadat akkor te nem az vagy akinek hittelek! - és ezzel távozom is.
- Carter! - hallom ahogy utánam kiabál de nem fordulok meg. Semmi olyasmit nem tud mondani ami maradásra adna okot.
Igen! Mikor megtudtam, hogy van egy féltestvérünk akkor én nem lepődtem meg. Már kiskoromtól kezdve tudtam, hogy szentek nem léteznek. Egészen pontosan attól a naptól kezdve mikor apám egyszer nem haza vitt azonnal az iskolából hanem gyorsan be kellett szaladnia az irodába egy papírért és akkor nyíltan flörtölt a titkárnőjével. Kicsinek ezt akkor még nem fogtam fel, de ahogy nőttem és férfiasodtam, tudtam, hogy akkor és ott mit láttam. Pontosan amiatt volt apám és köztem annyi feszültség mert én átláttam azon a maszkon amit hordott. Én tudtam, hogy nem szent és nem csak a családja van neki. Tudtam, hogy az üzleti utak nem azok amiknek mondta. Sokszor egymásnak feszültünk és sok konfliktus volt közöttünk , pontosan emiatt. Azonban mivel bizonyítani nem tudtam így inkább csendben maradtam és csak magamban utáltam az erkölcstelen tettei miatt. Viszont amit mégis a legjobban sajnálok az egészben az az, hogy a halála után derült ki, hogy valójában milyen ember is volt. Ha még életében elmondta volna, vagy legalább beszélt volna Destiny-ről akkor lehetőségünk lett volna megbocsájtani. Így viszont Connor és az anyánk is csak halála után tud haragudni rá. Nem arra fognak emlékezni, hogy milyen volt hanem arra, hogy mekkora titkot hagyott hátra. Akár milyen is volt apánk az biztos, hogy rólunk gondoskodott és amíg Destiny anyja élt addig egy bizonyos mértékig róla is. De nem próbált kapcsolatot teremteni vele miután az anyja meghalt. Most pedig, hogy apánk is halott, Connor sem tesz semmit annak érdekében, hogy jobb élete legyen annak a lánynak akinek hasonló vér csörgedezik az ereiben mint a miénkben. Nem lepett meg apám élete, még a döntései sem. De mindig is vágytam egy lány testvérre és most, hogy megkaptam, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy könnyebb és jobb élete legyen. Még nem tudom, hogyan de addig nem nyugszom míg segítséget nem nyújtok neki.
Van egy nővérem és nem fogom hagyni, hogy bármi bántódása essen! Meg foglak menteni Destiny!
