Bűnök tengerében.../BTS fanfiction/

1.

Most, hogy leérettségiztem mintha még az idő is lassabban telne. Két hete vagyok folyamatosan otthon, csak egyetlen egy dolog feszélyez igazán. A szüleim elutaztak, engem egyedül hagyva. Na igen nem is ez lenne a baj, hanem az, hogy azóta folyamat úgy érzem mintha valaki a sarkamban lenne. Csakis a házunktól nem messze lévő parkig és az amellett fekvő cukihoz merek kimenni néhanapján, hogy ne tunyuljak el annyira. Ma is éppen terveztem lemenni ezért kikeltem ágyamból, elgurultam a fürdőig lefürödtem majd szekrényem elé állva kémleltem annak a tartalmát. Végül felvettem az egyik fekete ujjatlan garbómat, egy fekete farmerrel és a conversemet, majd feldobtam egy-két karkötőt és kisasztalomhoz léptem. Hajamat megfésültem és leengedve hagytam, majd késznek is nyílvánítottam magam. Bedobtam kis fekete hátizsákomba a telefonom a töltőm és egy zsepit, majd a kulcsomat felkapva szaladtam le a lépcsőn és kulcsoltam be az ajtót.
A parkon áthaladva csak figyeltem a meglepően kihalt környezetet és élveztem a napfényt. Már majdnem kiértem, mikor megint az az érdekes érzés kerített hatalmába, ezért megálltam, majd szemeimet összeszorítva fordultam meg. Kinyitottam íriszeimet és megkönnyebülten lélegeztem fel, mikor nem volt mögöttem senki. Ám a következő pillanatban éreztem, ahogy valaki a nyakamba szuszog így testem újból megfeszült és meg sem mertem mozdulni.
-Megvagy cicus!-lehelte fülembe egy kellemes orgánumú hang mellyel most időm sem volt foglalkozni. Érzékeim kiélesedtek, légzésem felgyorsult és gepárdokat megszégyenítő módon kezdtem el rohanni egyenesen a kis fenyves felé melyet nemrég telepítettek be.
-Ez így mókás!-hallottam meg vidám hangját, ami kicsit sem nyugtatott meg így tovább rohantam, majd egy elég magasnak és eldugottnak vélt fára kapaszkodtam fel magam és vártam. Hogy mire? Magam sem tudom, de egy biztos, hogy a múltkor kicsit elhamarkodottan jelentettem ki, hogy soha semmi nem történik.
Ágak ropogását és vidám fütyörészést hallottam odalentről így mégjobban összehúztam magam. A következő pillanatban egy az én 165 cm-hez képest igen magasnak számító alul vörös felül fekete hajú férfi állt meg a fa alatt.
-Lássuk csak-pördült körbe izmos alakja-Ecc-pecc kimehetsz!-kezdett el "számolni"-Melyik is legyen...-dörzsölte meg az állát mintha gondolkozna. Kezemet számta tapasztottam ezzel is elfolytva zihálásomat. Lassan felvezette tekintetét a fán. Íriszei enyémbe fúródtak, majd eltűnt. Nagyokat pillogtam lefelé és nem értettem a helyzetet. Ez nem volt emberi...
-Megvagy...!-mormogta fülembe, mire egy sikkantással vegyítve zuhantam le a fáról, ahol egy nagy nyekkenéssel értem földet. Egy nagy nyögés kíséretében ültem fel és félve vezettem fel pillantásom az előttem lévő láb tulajára. Kifogástalan arca volt, ami ha jobban megnéztünk volna inkább hajazott egy nyuszira mint egy emberre, de ezzel most nem igazán tudtam koncentrálni. Hangosan zihálva kezdtem el hátra fele csúszni a földön míg a hátam egy fát nem ért. A férfi egyre közelebb jött, én meg úgy kuporodtam össze. Leguggolt elém és kezét arcom felé nyújtotta, mire akaratlanul is, de megindultak a könnyeim.
-Naaa...-bigyesztette le ajkait-Ez így már nem buli! Hah! Mindegy most egy kicsit úgy is pihenni fogsz!-mondta, majd mutatóujját homlokomra helyezve nézett mélyen szemeimbe. Az utolsó dolog ebből a világból amit láttam azok az ő fekete íriszei voltak.

Borzasztó fejfájásra és sutyorgásokra keltem, azonban szemeimet nem mertem kinyitni. Valami puha meleg helyen feküdtem, de most ez tudott a legkevésbé érdekelni. A sutyorgások abbamaradtak és égető tekinteteket éreztem magamon.
-Tudjuk, hogy fennt vagy babe nem kell színlelned!-szólalt meg egy kellemeseb mély és csábító hang, mire megborzongtam. Lassan nyitottam fel szemeimet és tornáztam magam ülőhelyzetbe, de még mindig csak a takarót néztem.
-Hogy lehetnek valakinek ilyen szemei? Nekem is kell ilyen hyung!-hallottam meg egy követelőző hangot.
-Nyugodtan felnézhetsz! Nem harapunk!-szólalt meg egy incselkedő hang, de éreztem ahogy magában hozzátette azt a még szócskát. Hatalmasat nyelve néztem szép lassan fel, mire hét engem vizslató szempárral találtam szembe magam. Amint megpillantottam támadómat nyöszörögve csúsztam fel a háttámláig és húztam fel lábaimat magamhoz.
-Áh bizonyára Jungkookra emlékszel!-szólalt meg az egyik. Arca tökéletes volt és ott bujkált szemében a kevélység lángja is-Tényleg te vagy a legjobb választás-mért végig-A legjobbnak csak a legjobbat!-túrt bele hajába fölényesen elmosolyodva, majd mintha észhez tért volna fordult vissza hozzám.
-Bizonyára egy csomó kérdésed van-mondta, mire bólintottam-Tedd csak fel őket!
-Az első kérdésem...Kik vagy...nem is...Mik vagytok ti?
-Maga a hét főbűn drága!-kacsintott a legmagasabb. Nyeltem egyet és feltettem az másik legfontosabb kérdésem.
-Hol vagyunk most?-kérdeztem elhaló hangon.
-A pokolban Angel. A pokolban.

BK_mnstr💜