Bűnök tengerében.../BTS fanfiction/

5.

Namjoon egészen egy külön épületig vezetett, ahol a hatalmas ajtón benyitva egy tornaterem szerűségbe kötöttünk ki. A másik hat fiú röhögve lökdösték egymást a szekrényen ugrálva, mint  a felajzott tinik, mondjuk még én is az voltam tehát egy szavam sem lehetett. 
-Khm! Srácok!-köhintett Nam, de mintha itt sem lennénk folytatták tovább. Két ujjamat a számba véve füttyentettem egyet, mire mind abbahagyták a hülyülést és ránk kapták tekintetüket. Hoseok leszállt Jiminről és Jungkook is elengedte Taehyungot, míg Yoongi és Jin nevetésüket visszatartva álltak tovább oldalt. 
-Úrnő!-hajtott fejet Hobi egyből, hozzáteszem szerintem fölöslegesen. Szemöldököm ráncolva lépkedtem közelebb a fiúhoz, majd álla alá helyezve mutatóujjam emeltem fel fejét.
-Fölöslegesen csináljátok ezt!-ingattam meg a fejem mélyen szemeibe nézve-Semelyikőtöknél sem vagyok felsőbb rendű! Sőt!-eresztettem le a kezem, de a szemkontaktust tartottam-Lényegében nincs nemesi vénám...
-Ez egy kicsit sántít!-szólt közbe a hátamnak simulva Taehyung-Utána olvastam egy pöppet a családodnak...-simította át fonatom nyakam bal oldalára-Egy igen erős boszorkány családból vagy, ami a középkor tájékán bárói család volt és onnantól kezdve egyre törekedett fel...szenvedések árán, de elértek a palotába-beszélt a vékony anyagon keresztül, mi vállamat fedi bőrömbe. Kirázott a hideg és felsóhajtottam a kellemes érzésre, de egyből szám elé kaptam a kezem és kiléptem a két fiú közül-Piszok mázlista vagy Namjoon!-ingatta meg a fejét, majd tekintetét rám vezetve nyalta meg ajkát. Hátráltam egy lépést, mint kiderült egyenesen Jimin karjaiba, aki ezt kihasználva kapta el a derekam és nyomta nekem magát hátulról. Testem megfeszült és kétségbeesetten próbáltam szabadulni, de a fiú lángoló teste nem engedett. Erősen behunyva szemeimet fogtam rá a fiú kezeire, aki a következő pillanatban már nem volt mögöttem. Ijedten perdültem meg és kikerekedett szemekkel figyeltem a pár méterre lévő falnál szenvedő fiút. Odarohantam hozzá és mellé térdeltem. 
-Jimin annyira sajnálom!-szorítottam összefont ujjaimat mellkasomhoz. Nyögdécselve tornázta fel magát és a falnak vetette hátát, majd kuncogva törölte le az ajkán lévő sebről a vért.
-Semmi baj boszikám!-ingatta meg a fejét nevetve-Mostmár tudjuk, hogy veled nem lehet packázni!-mondta büszkén, majd egy elszabadult tincset fülem mögé simított. Szép lassan feltápászkodott, így én is felkeltem és vállára simítottam.
-Biztos jól vagy?-ráncoltam a szemöldököm.
-Persze!-csókolt kézfejemre hirtelen-Gyorsabban regenerálódunk, mint az emberek!-kacsintott, majd láttam ahogy fél szemmel mögém pillant, így gondolva egyet hátracsaptam magam mellett a kezem. Ennek a vége egy hatalmas csapódás és egy fájdalmas nyögés lett az egyik fiú részéről. Megint csak ijedten fordultam valamelyik idióta felé, aki mint utólag kiderült nem más volt, mint Seokjin.
-Hyung, én előre szóltam!-nevetett hasát fogva Jungkook. Megingattam a fejem és Taehyungra néztem, aki mellett a könyv hevert. Érdeklődve indultam meg felé és lapoztam fel a tárgyat egyenesen a családfám melletti oldalt keresve.
-Mindent átnéztem, de szerintem neked is látnod kéne, hogy tudd mivel állsz szembe...-szólalt meg, majd a karom megragadva rántott le a földre és mellém ülve figyelte a reakcióimat.
-Lássuk mit hagytak rám...-sóhajtottam és belevetettem magam a könyvbe. 

"Minden évszázadban vérünk újult erővel születik újjá, hogy tovább örökítse és terjessze a mágiát a világban. Vérünk összes képességét és hevességét, azonban csak egyetlen utód tudja, majd tovább vinni, ki az angyal nevét hordozza. Minden erő benne lel otthonra, melyet az ő utódja is örököl és vérünk végre megújultan, még több erővel telve köszön vissza a megsínylett múltunk után. Büszkén fogja viselni a tüzet és ismeretlen átkok tárházát melyet csak családunk tagjai tudnak ösztönből előhívni. Az ölés művészete és a végtelen mennyiségű fekete mágia mellett a gyógyítás is kezéhez tapad majd. A vért felváltja a főzetek és gyógynövények ismerete, mellyel életeket menthet..." 

-Mostmár érthető ez a sok csípőből jövő védekezés és Minseo halála is-hümmögött mellettem a sorokat tanulmányozva Yoongi-Vigyázni kell veled szépség, mert a végén még elteszek minket láb alól!-viccelte el az egészet, de nekem korántsem volt vicces a gondolat, hogy kárt teszek a hét fiú közül bármelyikben is. Ajkaim legörbültek és fátyolos tekintettel gondoltam bele mi lesz, ha véletlen kinyírom valamelyiküket. 
-Naaa! Mi van babám?-vette ki a kezemből a könyvet és húzott be lábai közé Namjoon állát vállamon megtámasztva. Mintha villámcsapás ért volna úgy ugrottam ki karjai közül, amit csak értetlenül figyeltek. Szép lassan kerültem ki mindenkit és tisztes távolságba mentem tőlük-Mit csinálsz Angel?
-Szerintem jobb, ha ezentúl nem nagyon jöttök a közelembe, ha nincs rajtam legalább egy kesztyű...-néztem le kacsóimra.
-Mi ez a hülyeség Angie? Baby mi a baj...-indult meg felém Hoseok, de feltartottam a kezem, hogy áljon meg, mire a fiú a szemem láttára repült hátra elkaszálva a kihelyezett szekrényt. Szemeim kikerekedtek és kezemet hátam mögé erőszakolva néztem a fiúkra, akik a szenvedő Hobit figyelték aggódó és döbbent tekintettel. Biztos voltam benne, hogy az egyik karja eltört és pár bordája is bánta, az arcáról nem is beszélve, amit egy csodaszép vágás tarkított a felső ajkánál. Zihálva kezdtem el hátrálni a hatalmas ajtó felé karomba vésve körmeimet.
-É-Én...Nem akarlak titeket bántani!-mondtam kétségebe esetten, majd kiviharzottam az épületből, messze a fiúktól. Egyenest a szobámba rohantam, ahol magamra kulcsoltam az ajtót. Lerogytam a földre és a lelkemre telepedő fájdalmas bűntudattól felsikoltottam. Tomboltam. Kínok között vergődtem a földön és megszűnt körülöttem minden. Csak ordítottam, sikítottam, mint egy őrült. Kezemen lévő anyagot, már régen felszaggatták körmeim és véres nyomokat hagyva maguk után vájtak bőrömbe, ezzel is enyhítve lelki fájdalmam, melyet csak is saját valóm okozott saját magamnak. Könnyeim patakzottak és továbbra is sikítoztam, teljesen átadva magam a rajtam eluralkodó ismeretlen érzésnek újra. 
Szenvedésemből az ajtó túloldaláról érkező dörömbölés szakított ki. Feltámaszkodtam egyik karomra és erőtlen, rekedt hanggal szóltam ki.
-Ki az?
-Jagiya engedj be minket!-hallottam meg Seokjin hangját. Őt is bántottam, mikor nem tett semmit. Jobb ha nem jönnek be.
-Menjetek el...-estem vissza a padlóra hasogató fejjel. 
-Ne taszíts el minket egy ilyen apróság miatt!-hallottam meg Tae mély orgánumát. 
-Persze, apróság...-horkantam fel-Menjetek légyszíves...-motyogtam miközben a hideg parkettára nyomtam arcomat szobám romjait kémlelve. A sminkes asztalkám felborítva és minden szétszóródva körülötte. Komódom az ágy mellett felborulva, a váza ami rajta volt pedig szilánkokra törve mellette. Pár könyv is a földön hevert leverve a polcokról, megtépázva. Felsóhajtottam és lassan felültem. Hallottam a srácok pusmogását, ezért megint kiszóltam-Légyszíves srácok! Holnap lemegyek ígérem...-gyengült el a hangom.
-Ha reggel nem leszel lent reggelire hívjuk Siwont, hogy szerelje le az ajtódat!-közölte Jungkook a következményeket, ha nem teljesítem ígéretem.
-Jó! Csak menjetek...-mondtam, majd hallottam ahogy nagy nehezen elmennek. Lenéztem égő karjaimra, de a látvány ami fogadott kicsit sem segített állapotomon. A felső ujja szakadtan tapadt véres végtagjaimra és körülöttem a földön is néhol vörös nedűm  foltjai éktelenkedtek. Sziszegve szaggattam le magamról a már így is szakadt  ruhadarabot és valamennyire felitattam vele a foltokat. A földön árválkodó kis csengőhöz másztam, amit még Yura adott nekem az első találkozásunkkor. Megpöccintve hallgattam a kis tárgyat és a kupi közepén ülve vártam Yurát. Abban a pillanatban borzasztóan nagy szükségem volt  egy barátnőre, akivel mindent megbeszélhetek és talán el is látja a sebeimet.

BK_mnstr💜