Túl bonyolult

3.

-Olyan furcsán viselkedsz mióta hazajöttünk.-ölelt át hátulról Pet,miközben melegítettem a kínait. Ennyit arról hogy ma ő fog főzni.

-Csak fáradt vagyok.-adtam válaszul,belemerülve a gondolataimba.

Nem tudom megmagyarázni azt hogy miért zavart fel ennyire a délelőtt. Persze arra sem tudnék választ adni,bármennyire is szeretnék,hogy miért gondolok egyáltalán ennyit arra a lányra.

Nem reagált semmit arra amit mondtam csak hanyagul nekidőlt a konyhapultnak és fürkészte minden mozdulatom. Nagyon jól ismertem már ezt a viselkedését.

-Nem fogunk örökbefogadni egy kiskutyát,ha ezt szeretted volna mondani.-törtem meg a köztünk lévő csendet.

-Nem kiskutyát szeretnék örökbefogadni.

Egy pillanatra abbahagytam a vacsora előkészítését,majd feléfordultam.

-Tessék?

-Jól hallottad. Gyereket szeretnék..-mosolygott rám. Szinte csillogtak a szemei az örömtől.

Pár másodpercig csak bambultam magamelé .

-Rose..-lépett közelebb,kezét a vállamra téve.-Azt hittem hogy egy kicsit jobban fogsz örülni annak hogy végre felhoztam a témát.

-Én örülök is....és szeretnék is gyereket..csak még nem most.

-Nem most? Mégis mikor? Majd 10 év múlva?-kérdezte hangját kissé megemelve.

-Akár.

-Te most csak viccelsz,ugye?-fonta karba kezeit. Nyakán egy kiduzzadó eret véltem felfedezni.

-Belegondoltál már abba hogy mennyi pénzbe kerül felnevelni egy gyereket?

-Igen,belegondoltam. Vállalnék túlórát,ha kell vagy akár egy másod állást.-lépett közelebb majd végigsimított arcomon.-Kérlek,Rose. Tudod hogy mindig is nagy családra vágytunk.

-Tudom.-sóhajtottam.-De az anyagi helyzetünk ezt most nem engedi meg.-néztem mélyen a szemébe. Nem igazán tudtam eldönteni,hogy mire is gondolhat.

-Talán neked is normális állást kellene vállalnod.-mondta haragosan,majd kiviharzott a konyhából.

Tudtam hogy most semmiképp nem kellene utánamennem,hagyom hadd nyugodjon le,utána pedig majd megbeszéljük.

Nem igazán értettem hogy miért pont most vetette fel a témát. Közel egy éve már hogy nem is jött szóba a gyerekvállalás. Az előtt pedig még csak hallani sem akart arról hogy örökbefogadjunk.

Megálltam a nappali ajtajában,onnan fürkésztem. Meccset nézett a tv-ben.

-Már nem szeretnél velem vacsorázni?-kérdeztem tőle.

Nem válaszolt semmit,még rám sem nézett.

-Peter,kérlek..

-Hagyjál békén...-fordult felém.

-Ahogy akarod.-sétáltam ki a szobából.

Utam egyenesen a fürdőszobába vettem,miután elfogyasztottam a vacsorám.

Engedtem magamnak egy jó meleg forró fürdőt,szórtam bele egy kevés levendulás fürdősót is.

Ez az egész nap egy hatalmas katasztrófa volt,könyveltem el magamban. Becsuktam szemeim,próbáltam nem gondolni semmire és senkire.