Túl bonyolult

0.

1823,1824,1825....1825 lépés. Pontosan ennyi lépés a buszmegállótól a hazáig vezető út. Egy halk sóhaj hagyja el a számat,miközben tekintetem a házunkra emelem. Hat év telt el a beköltözésünk óta,viszont semmi nem változott,minden ugyanúgy néz ki mint amikor legelőször betettük ide a lábunkat.

Peter nagy reményeket fűzött ehhez a házhoz,illetve az ideköltözésünkhöz is. Nagyon sok időt töltött el azzal hogy megtalálja számunkra a megfelelő családi házat. Soha nem fogom elfelejteni azt az örömöt ami akkor ült ki az arcára mikor épp erről a takaros kis házról mutogatta nekem a képeket és persze ecsetelte mellé hogy melyik helység milyen funkciót tölthetne be az életünkben.

-Nagy udvara van ahol a gyerekek majd egy csomót játszhatnak..és persze építenék nekik egy csúszdát is. Ez a szoba pedig lehetne a dolgozó szobád..nézd milyen hatalmas ablaka van..-sorolta a jobbnál jobb elképzeléseit Peter.

19 éves voltam mikor először találkoztunk a suli tavaszi bálján. Ő ekkor már végzős volt,így mikor komolyabb érdeklődést mutatott felém természetesen nem vettem komolyan. Annak könyveltem el az egészet,hogy biztosan csak szórakozik velem,pont úgy ahogyan a többi korabeli srác tette a fiatalabb lányokkal a bál estéjén.

Később viszont rájöttem arra hogy ő teljesen más. Majd félév teperés után,bókolás és kedveskedés után beadtam a derekam egy randevúra. Tökéletes elsőnek ígérkezett.

Egy év elteltével hozzáköltöztem,majd egy újabb év elteltével,mikor már végeztem a gimnáziummal,összekötöttük az életünket.

Nem csináltunk nagy felhajtást az egészből..csak mi a két tanú,illetve az anyakönyvvezető.

Pár hónap elteltével pedig beköltözünk egy kertvárosi házba,oda ahol jelenleg is élünk. Hosszú hónapokon keresztül próbálkoztunk azzal hogy összehozzunk egy kisbabát..sikertelenül. Jobbnak láttam hát felkeresni egy orvost. Hetek múlva meg is érkezett a vizsgálatok eredménye,miszerint én teljesen egészséges voltam...tehát Peterrel volt a probléma. Több hónapba telt mire a kedvesem végre visszanyerte jókedvét ez a hatalmas pofon után. Mindig is nagy családot tervezgettünk..négy,öt gyerekkel. Ezért is dolgozta fel nehezen...

Telefonom rezgése szakított ki elkalandozásomból.

-Igen,kedvesem?-szóltam bele a készülékben,már a konyhában pakolászva a bevásárlásból hazatérve.

-Szervusz drágám.-köszönt a vonal másik végén Peter.-Csak azért hívlak,mert ma tovább kell bennmaradnom az irodában. Ne várj meg a vacsorával.

-Ohh..rendben..

-Egyébként már hazaértél?

-Igen. Vettem lazacot,mivel azt akartam csinálni vacsorára.-mondtam kissé kedve-szegetten.

-Tudom hogy azt ígértem hogy ma már együtt tudunk vacsorázni,de muszáj maradnom,de...

-Jól van.-szakítottam félbe mentegetőzését.-Majd holnap akkor..

-Sajnálom kicsim. Ígérem holnap már tényleg együtt vacsorázunk. Sőt...hamarabb hazamegyek és én fogok főzni. Na mit szólsz?

-Rendben..-sóhajtottam egyet.

-Most le kell tennem..vigyázz magadra. Szeretlek.

-Én is szeretlek.-mondtam majd bontottam a vonalat.

Egy pár másodpercig szemeztem a konyhapultra kitett bontatlan üveg borral..

-Legyen..ma este is a te társaságoddal kell beérnem.-mondtam a bornak,mintha értette volna.

Felbontottam az üveget,magamhoz vettem egy poharat majd megindultam a nappali irányába.