MÉZÉDES;markhyuck

II.

-2-

Kedves naplóm, ismét én. Biztosan nagyon hiányoztam.

Mindenki számára létezik egy ,,mumus".
Egy helyzet vagy esetleg személy, akit szeretne elkerülni.

Nos, naplóm, azt hiszem megtaláltam a mumusomat.

november - 16 - péntek

Kissé kimerülten tartok hazafelé a már megszokott útvonalamon. Borzasztó fárasztó ez a fajta oktatás. Már teljesen elfelejtettem milyen órákra járni, így a jogosítvány megszerzése, ha lehet számomra még kellemetlenebb. De muszáj, nem közlekedhetek életem végéig azzal romos villamossal. Ráadásul büdös is, köszönöm, de inkább passzolnám.

A lépcsőházba lépve, most inkább a liftet választom, nincs kedvem a lépcsőhöz, túl fáradt vagyok. Épp záródna össze az ajtó, mikor egy esernyő fogója ezt megakadályozza.

—Köszönöm, hogy megtartottad az ajtót- pillant fel rám gúnyosan a férfi.

Oh, hát ilyen a karma. Nincs kedve lépcsőzni szegény Donghyucknak,mi?

—Észre sem vettelek. És most sem szívesen teszem. Csak, valamerre muszáj néznem. Neked pedig jár a szád- morgok elfordítva a fejemet.

—Elnézést kérek a hölgytől, nem akartam megsérteni - igazítja meg, mellkasán kisse feszülő fekete zakóját.

—Talán vak is vagy? Egy férfival állsz szemben! - kapom rá a tekintetem, s hirtelen felmegy bennem a pumpa.

—Elég, ha egyetlen pillantást vetek rád. A szemed ki van húzva, a bőröd olyan, mint egy kislányé. Férfi semmiképpen nem vagy. Egy férfi tudja magáról, hogy az, nem ugrik minden apró kis sértésre ilyen szánalmas módon. Jó éjszakát - fejezi be cinikus monológját, majd elhagyja a felvonót.

Egyedül hagyva engem a fülkében, dühtől vörösödő fejjel, s már - már remegve attól, hogy nem tudtam, milyen módon küldjem el melegebb éghajlatra.

—ő csak egy fasz donghyuck, ne is törődj vele, csak egy fasz, ismételd, csak egy fasz, pontosan - suttogok, miközben a lakásba lépek.

A fürdőbe lépve mosom le az arcomról mindazt, ami miatt nőiesnek titulált. vöröses-barna tincseimbe túrva pillantok fel a tükörképemre. elfogadható külsőm van. most. lehet, hogy öt perc múlva, már nem ez lesz a véleményem.

Az összes színes hajfestéket a kukába hajítom, s ismét felveszem magammal a szemkontaktust.

aish.

a szobámba lépve hajolok le, majd kukkantok be az ágy alá. hiányzik. hiányzik a kábulat, amelyben oly régóta, s oly sokáig éltem.

rettentően hiányzik, minden pillanata.

ledőlök az ágyra, nagy puffanással érkezem a kissé foltos matracra.
a plafonra vezetem a tekintetemet, s nagy lendülettel felülök.

—férfi vagy!