MÉZÉDES;markhyuck

VI.

-6-

Kedves naplóm.

Tegnap megcsókoltam Mark Leet.

—Na, milyen az első munkanap pöttöm?

—Egy kislány a képembe öntötte a kakaóját. Szóval igen, csodálatos-eresztek el egy fáradt sóhajt.

—Ne félj, ennél csak jobb lesz. Majd belejössz, és akkor minden rendben lesz. Jut eszembe, hallottam, hogy végre megszerezted a jogosítványodat. Gratulálok - küld felém egyet a híres chicagoi mosolyából.

Jobb lenne, ha megtartaná a nőstényeknek.

—Hyung, nincs neked semmi dolgod ma? - kuncogok, miközben megpróbálkozom egy kávé elkészítésével.

—Ugyan, mi lenne? Mindenki akkor dolgozik, mikor én szabad vagyok. Bezzeg, mikor én dolgozom! - foglal helyet morcosan az egyik széken, s így végre nem tartja fel a sort.

—Ilyen az élet, hyung.

—Honnan tudhatnád te, milyen az élet, kölyök..

Fáradtan állok a lakásom ajtaja előtt. A buksimat a falapnak döntve sóhajtok fel. Hirtelen lépteket hallok a lépcsőház felől, amelyek egyre erősödnek. Iparkodva veszem elő a kulcsomat, s próbálom meg kinyitni az ajtót.

Ahogy végre sikerül, sietve lépek a lakásba.

—Miért bujkálsz előlem?

—Bujkálni? Ugyan, én nem! - fordulok meg kínomban kuncogva.

—Bemehetek?

Némán pillantok fel rá, s csak pislogok. Lassan bólintva egyet lépek beljebb, így ő is be tud jönni.

A kanapén foglal helyet, onnan figyeli, ahogy a konyhában tevékenykedem.

—Teát?

Nem érkezik válasz, így kikukkantok a polcok mögül, de sehol sem látom a férfit.

—Mark..? - nézek körbe, majd pillantok a folyosó irányába.

Hyungom a falra függesztett emlékeim közt úgy turkál tekintetével, mintha azok csak a sajátjai lennének.

—Te meg mit csinálsz? - ráncolom a szemöldökömet, kisse feszülten.

—Ki vagy te valójában?