Elemek harca - A hó és jég farkasa

⛰ Terros földje ⛰

A szárazföld állatai, akik megszenvedték mind a szél, mind a víz támadásait, végül a dzsungel legzöldebb völgyében gyűltek össze tanácskozásra. A völgyet trópusi növények, zöldellő pálmák és hatalmas, színes virágok nőtték be, ez volt az egyetlen hely, amit még nem rongált meg a lángróka mesterkedése. Az ülést minden szárazföldi állat atyja, a feketepárduc vezette, aki egy óriási mocsári ciprus egyik ágán ült, a maga természetfeletti méltóságában, körülötte a fák ágain és a dús növényzettel borított talajon gyermekei foglaltak helyet.

- Ez így nem folyhat tovább! - közölte egy bordó páncélú tatu, s mellette néhány idősebb tatu egyetértően bólogatott. - Tegnap a fél családomat elsodorta az ár, s ki tudja, merre járnak éppen!

- Igaz! Nekem pedig minden élelmem odalett, amikor ár elöntötte a hangyavárakat - tette hozzá egy barnássárga dolmányos hangyász.

- A víz elsodorta a kisebb rágcsálókat is, így mi is éhen maradtunk - panaszolta korgó gyomorral egy szürkésbarna sakál. A közelben lévő növényevők erre nagy fújolásba kezdtek, ám a többi ragadozó éljenzésbe fogott.

- A mi otthonaink, az összes fánk pedig leégett annak a forró szélviharnak hála - panaszolta később egy szürke lemúr, vagyis egy fekete-fehér farkú gyűrűsfarkú maki. Rengetegen voltak, nem csak szürke, hanem barna és vöröses árnyalatokban is, s mind szószólójuk köré gyűltek.

- Nemrég pedig - kezdte ráérősen, ám igazán letörten egy lajhár -, egy villám csapott a dzsungelba! A nagyapám annyira megrémült, hogy elvesztette az eszméletét, s azóta is alszik.

- Ez az aranyfőnix műve! - vágott közbe egy tarajos sül.

- Lehet, hogy az öreged halott, és azért nem kel fel - vetette fel a gyűrűsfarkú maki.

- Vagy túl lusta hozzá - gúnyolódott egy közeli ágon a kardfogú tigris. - Ha akarod, lajhár, utána küldhetlek! - Tett pár óvatos lépést lehetséges zsákmány irányába. A többi ragadozó lelkesen morajlott, és a növényevők dühösen fújoltak. Ám amikor a tigris a végső ugráshoz elrugaszkodott volna, a viszonylag vékony ág leszakadt alatta, s nagy, fájdalmas nyávogások közepette a földre esett, pont egy hangyászsül család tetejére.

- A frizurám! - kiáltott fel a sülanya, amikor a tigris botladozva eloldalgott, s meghúzta magát egy bokorban. Néhányan jót nevettek a dolgon, ám a makik kedvetlenül néztek össze.

- Egy újabb ág veszett oda - sóhajtotta a gyűrűsfarkú. - Atyánk, ez nem mehet így tovább! - fordult vissza a feketepárduchoz.

- Nem, nem - értett egyet a többi állat.

- Meg kell állítani az aranyfőnixet és azt a vízi sárkányt! - erősködött a tatu.

- De meg ...ám - ásította a lajhár. - Gyorsan...

A feketepárduc eleget hallott, így minden méltóságával négy lábra állt, majd egészen az ág legmagasabb pontjához sétált. A Nap fénye megcsillant sötét bundáján, barnába lábain és zöld szemeiben tükröződött vissza.

- Gyermekeim! - szólalt fel, s alatta a föld vad, vészjósló morajlásba kezdett, amikor szavait kísérő visszhang betöltötte a dzsungelt. - Sérelmeitek megértő fülekre találtak! A szelek istene és a vizek istennője kegyetlenül az életetekre törtek, már nem vagytok biztonságban. Népem bántalmazását nem hagyhatom annyiban, holnap éjfélkor csatára hívom a kék sárkányt és az aranyfőnixet! - határozta el a feketepárduc végtelen magabiztossággal. - Legyen a leendő telihold a tanú rá, ahogyan a szárazföld végleg magáévá teszi a Földet!

A dzsungel állatai egy ideig mély csendben emésztették a hallottakat, majd tüdejükből megkönnyebbült, s egyben büszke sóhaj tört fel. Ragadozók, növényevők, majmok, makik, tatuk, hangyászok és lajhárok, tigrisek, sakálok, s minden jelenlévő nagy ujjongásba és éljenzésbe kezdett. Minden reményüket ezen túl a feketepárduc képviselte, minden hitüket ő belé fektették.