Elemek harca - A hó és jég farkasa

🔥 Pyra terve 🔥

A lángok rókája ez időben a föld alatt bujkált, ravasz tervét tovább szövögetve. Odúját olyan mélyre ásta, hogy annak végén egy hatalmas kamrának az alján már forró magma bugyogott. A róka ennek a kamrának az egyik sziklateraszán heverészett, s elbűvölve figyelte a izzó, folyékony kőzetből elő-előszökkenő lángokat, amik vad táncot jártak a felszínen. Neki hívei nemigen voltak, hacsak nem az a párszáz tűzmanó, akik a lángróka kilenc farkának végén égő örök tűzből néha-néha kipattantak, s életre keltek.

A róka tovább bámulta a lángokat, miknek fénye megcsillant narancsszínű szemeiben, amikor két legszélső farka végén égő lángból két újabb, apró tűzmanó pattant elő, s nemsokára a középső farkán égő lángból megszületett a harmadik. A lángoló testű kis teremtmények a róka köré gyűltek, s anyjukként dörgölőztek hozzá.

- Hát nem lenne csodálatos, ha az egész világot újra a lángok uralnák? - kérdezte Pyra a manóktól egy anya lágy, mégis baljós hangján. A tűzmanók hevesen bólogattak. - Na és, segítetek is ebben nekem? - faggatózott tovább a róka.

- Igen, igen, igen! - bólogattak immár pingponglabda gyorsaságával a manócskák.

A róka ekkor elvigyorodott, narancs szemeiben huncut tűz csillant. Meglegyintette néhány farkát, s lesodorta a manócskákat a sziklateraszról. A három tűzmanó kis csobbanással a magmába esett, a róka pedig jóízűen felkacagott. Kis idő múlva a megolvadt kőzet erősebben kezdett bugyogni, s belőle három emberszerű, magmától csöpögő gigászi alak mászott ki. Felkapaszkodtak az sziklateraszra, és a róka körül állapodtak meg, akinek szeme továbbra is cseles magbiztosságtól csillogott.

- Földünk egyszer régen egyedül az én birodalmam volt - közölte újszülötteivel a lángróka. - A tengerek helyén lávatavak bugyogtak, a hegyek szívében örök tűz égett. A vulkánok forró hamuval töltötték meg az eget, szinte izzott a levegő a forróságtól. - A három tűzóriás izgatottan felmordult, hangjuktól megremegett a barlang, ám a róka meg sem rezzent, élvezte a jelenlétüket. - Ám néhány millió éve ennek vége szakadt! - közölte Pyra, s lángoló farkai hevesen hullámzottak mögötte. Az óriásokból méltatlankodó morgás tört elő. - A földkéreg hűvösebb rétegeiből vízpára tört elő, ami lehűtötte a lávát - mesélte tovább a róka. - A vízpára felhőkké formálódott, megtisztította és lehűtötte a levegőt, majd tengerekké állt össze. A keletkező szél elfújta a tűzhányókban égő maradék tüzet, s felhőket juttatott a szárazföld felé, ami az újabb esők hatására termékennyé vált.

- Ez nem igazságos - zsörtölődött az egyik tűzóriás, s fivérei egyetértően bólogattak.

- Nem maradt a tűz számára semmi más, csupán a vulkánok mélye, s a föld sötét üregei - folytatta a Pyra. - Megpróbáltam visszahódítani a Földet, ám addigra már megszületett a vizek sárkánya, aki a tengereket védte. Már éppen legyőztem volna őt, amikor a szelek főnixe elsodort az útból. Épp sikerült volta azt az átkozott madarat porrá égetnem, amikor egy feketepárduc támadt nekem, megnyitva alattam a föld szakadékát, így e verembe estem - mutatott körbe.

- És, nem álltál bosszút? - kérdezte egy másik óriás.

- Egyedül nem tudtam legyőzni mindhármukat, tudták, hogy ha összefognak ellenem, akkor legyőzhetnek, és így is lett... Legalábbis azt hitték - közölte fondorlatosan a róka.

- Mi a terved, édesanyám? - kérdezte a harmadik óriás.

- A legcélszerűbb, egymás ellen uszítanom őket, s tervem már folyamatba is lépett. Ma éjfélkor, amikor a telihold eléri pályája csúcsát, a három ősi lény egymásnak esik, s mire rájönnek, hogy valódi ellenségük én vagyok, már túl késő lesz. A tenger, a szárazföld és a szél addigra meggyengítik egymás erejét, s nem marad más hátra, minthogy a tűz visszaszerezze mindazt, amit korábban jogtalanul elhódítottak tőle!

- Ó, nagyon ördögi terv, édesanyám! - ujjongtak az óriások.

- Éljen a tűz ereje!

- Éljen a háború!

- Csendet! - vetett véget örvendezésüknek Pyra, majd sunyin elmosolyodott. - Most pedig keressétek meg a többi testvéreteket, és mondjátok el nekik, hogy válhatnak ők is óriássá! A háborúban szükségem lesz mindannyiótokra!

- Igenis, anyám!

- Igenis! - feleleték az óriások, és elhagyva a magma kamrát szétszéledtek a barlangrendszer szerű rókajáratokban, tűzmanók után kutatva.

Néhány óra sem telt bele, száz meg száz tűzmanó a magma kamra körül gyűlt össze, ugrásra késze. Végül a lángróka jelére sorban beleugráltak a forró, olvadt kőzetbe, s onnan már hatalmas tűzóriásként másztak ki a sziklateraszra, s indultak útjukra a felszín felé. A róka elégedetten, szokásos ravasz vigyorával figyelte, ahogyan az óriások száma egyre csak növekszik és növekszik, és a lángok néha már a plafonig csapnak.

- Ellenfeleim erre bizonyára nem számítanak - nevette el magát furmányosan Pyra. - Ekkora sereggel egyikük népe sem veheti fel a versenyt.