Elemek harca - A hó és jég farkasa

🦊 Pyra beszáll a harcba 🦊

Végül a föld remegni kezdett, a tenger baljósan morajlott, a vad szélvihar tombolt a vidéken. A lángok rókája ekkor érezte, hogy itt a megfelelő pillanat csatlakoznia a harchoz, s tűzóriásokból álló seregével kivonult a barlangból egyenesen a partvonalig. Három riválisa döbbenten vette tudomásul érkezését. Rövid időre mind felfüggesztették a harcot, hogy rácsodálkozhassanak visszatértére. A róka ekkor csak méltóságteljesen égnek emelve kilenc lángoló farkát megállt a szirt szélén.

- Lám, lám, lám - fogott bele Pyra mondókájába a lehető legfelsőbbrendűbb hangszínt megcélozva. - A három dicső istenség, akik egyszer közös erővel száműztek a föld alá, most óhajaimnak megfelelően egymás ellen harcolnak!

- Miről beszélsz, kilencfarkú lángróka?! - förmedt rá a feketepárduc bosszúsan.

- Hogyhogy még életben vagy?! - döbbent meg az aranyfőnix.

- A tűz ereje halhatatlan - felelte a róka könnyedén. - Nem hiába hívják ezt, ami a farkaim végén ég, örök lángnak!

- De hisz... én magam sodortalak a halálba! - ellenkezett Ventos.

- S én magam nyitottam meg alattad a földet! - erősködött Terros.

- S én kíséreltem meg kioltani örök lángodat - jegyezte meg a kék sárkány, a parthoz, s egyben a rókához a lehető legközelebb hajolva. - Ám úgy tűnik, nem jártam sikerrel.

- Mint általában, az ész a női oldalon van - jegyezte meg a róka negédes hangon. - A helyzet az, sárkány, hogy amikor megcsappant lánggal, összetörten a szakadékba zuhantam, végül egy magma kamrába estem. A forróság új erőt lehelt belém, s a lángokból újjászülettem. Mi több, rájöttem, hogy alkothatok piciny tűzmanóimból valódi sereget!

- S mit akarsz most, róka? - kérdezte Azuria. - Mindhármunk ellen újra egyszerre állsz ki?

- Szükségtelen - felelte Pyra gúnyosan. - Ti már elvégeztétek a munka nehezét a számomra. Az én feladatom csupán az, hogy befejezzem azt!

- Mindhármunk ellen még így sincs esélyed! - közölte Terros.

- Menekülj, amíg lehet! - javasolta Ventos. - Számodra itt már nincs hely!

- Ó, valóban? - húzódott a róka szája ravasz mosolyra. - Hát azt majd meglátjuk! - jelentette ki, s seregére nézve elkiáltotta magát. - Támadás!

A tűzóriások ekkor mind elordították magukat, s lángoló testükkel csatába indultak. Időközben rájöttek, hogy akár csak a lángok, osztódni is képesek, így idővel a több szár harcosból több ezer és ezer lett, akik elözönlötték a szárazföldet, felforrósították a levegőt, és elkezdték kiszárítani a tengert. A három ősi lény ekkor úgy döntött, közös erővel támadnak a rókára, aki eddig csak nyugodtan üldögélt a sziklaszirt szélénél, s onnan szemlélte a pusztítást, mit serege okozott.

- Itt a vége, kilencfarkú! - jelentette ki a kék sárkány, s a feketepárduc és az aranyfőnix egyetértően bólintottak.

- Biztos vagy ebben, nővérem? - kérdezte gúnyosan a sárkánytól a róka. - Biztos vagy benne, hogy engem akarsz elpusztítani?

- Miért ne lennék? - csodálkozott a vízisárkány.

- Mert ha a főnix nem sodor addig a szakadékig, amit a párduc nyitott, sohasem estem volna a magmába, s hullámaid talán végeztek volna velem. Csakis nekik köszönhető, hogy életben maradtam! - közölte Pyra ravaszul.

- Ez igaz, nem kellett volna beleszólniuk a víz és a tűz harcába! - állapította meg Azuria.

- Ne hallgass rá! - kérte Ventos. - Hiszen ha nem segítünk elpusztított volna.

- Szükséged van ránk, ahogy akkor is szükséged volt! - tette hozzá Terros.

- Persze, most fogjunk össze, mikor egy napja még a végemet akartátok! - forgatta meg a szemeit Azuria.

- Ilyenek a férfiak, drágám - duruzsolta a róka a sárkány fülébe. - Kedvesek, ha akarnak valamit tőled, de csakis addig, amíg nem állsz az útjukba. Olyankor gondolkodás nélkül eltipornak!

- Mondja ezt az, aki lángokba akarja borítani az egész világot - hányta a róka szemére a párduc.

- Én csak visszaállítom a dolgokat az eredeti állapotukba, az ősi káosz végre visszahódítja majd a világot.

- Nem, ha mi megállítunk! - emelte fel hangját a főnix.

- Ó, szóval tényleg képesek lennétek félretenni minden ellentétet, csak hogy engem megállítsatok? - kérdezte a róka ravaszul. - Főnix, te elfelejtetted talán, a füstöt, ami a földből szállt a levegőbe? S te párduc? Mi van az esőzéssel, ami gyermekeidet elsodorta?

A vizek sárkánya, a föld párduca és a szél főnixe ekkor összenéztek, ám szemükben harag helyett most először megértés, sőt felismerés csillant. Rádöbbentek, hogy mindezen idő alatt a lángok rókája volt az, aki a háttérben mesterkedett, s aki szánt szándékkal egymásnak uszította őket.

- Amikor azt mondtad, hogy óhajaidnak megfelelően, vagy azt, hogy elvégeztük a munkád helyetted... - döbbent rá a kék sárkány. - Róka, neked végig az volt a terved, hogy mi hármunkat egymás ellen fordítsd!

- Jól tudtad, hogy ha újra összefognánk, akkor nem lenne esélyed! - mondta a főnix.

- És ezért most így is fogunk tenni! - határozta el a feketepárduc, s előre lépett. - Lángok rókája, pusztításodnak ezennel vége szakad!

- Nem, nem szakad! - ellenkezett a Pyra. - Sajnos már túl késő - vigyorgott ördögien. - Lángóriásaim lassan elfoglalják az egész földet, ti pedig meggyengültetek, hogy felvegyétek a harcot akár ellenem, akár ellenük. Itt a vége, adjátok fel!

- Nem fogjuk! - határozta el Ventos, Azuris és Terros pedig bólintottak.

A vizek sárkánya egy hatalmas hullámot képzett a tengeren, majd annak egész vízmennyiségét a rókára uszította. A vizes rókát a főnix a hegy tövébe sodorta, ahol a párduc ráomlasztotta a sziklafalat, a hatalmas kövek így betemették a kilencfarkút.

- Könnyebben ment, mint gondoltam - jegyezte meg Ventos.

- Testvéreim! Javaslom, kössünk békét, és közös erővel fékezzük meg a tűzóriásokat - ajánlotta Terros.

- Bölcs ötlet - értett egyet Azuria. Felkerekedtek hát, hogy a Földön tomboló tűzvésznek véget vessenek, ám ekkor a sziklarakás, ami alatt a rókának kellett volna feküdnie, mozgolódni kezdett.

- Mi ez? - döbbent meg a feketepárduc.

- Nem halt meg - állapította meg a kék sárkány, s szavait beigazolván a sziklák alól hamar egy tűzpiros lángcsóva tört fel, majd a levegőben kibontakozott belőle egy kilenc, lángoló farokkal bíró vérvörös sárkány.

- Mi a mennykő?! - döbbent meg az aranyfőnix.

- Azt hittétek, ennyivel legyőzhettek? - szólalt meg a sárkány Pyra hangján, annyi különbséggel, hogy a ravasz és sejtelmes női hang most hangosabban csengett, s visszhanggal töltötte be az egész vidéket. - Egyszer róka vagyok - változott a sárkány most vissza kilencfarkú rókává, s zuhanni kezdett. - Egyszer tigris - vette fel egy hatalmas, kilencfarkú, vörös tigris alakját landoláskor. - Egyszer főnixmadár - alakult most kilencfarkú, lángvörös madárrá, s újra felkapaszkodott a levegőbe. - Egyszer pedig sárkány - tért vissza korábbi tűzsárkány alakja. - A lángoknak nincs meghatározott formájuk, akármi lehetek, ami lenni akarok! Végetek! - vetett véget beszédének a vörös sárkány, s riválisai felé lendült. Nyomában lángba borult a föld, s izzott a levegő, amikor pedig már a tenger felett suhant, vízpára tört fel mögötte a magasba.

A vizek sárkánya, a föld párduca és a szél főnixe minden erejüket bevetve próbálták legyőzni, de mindhiába. A tűz ereje túltett mindhármukon, elpárologtatta a vizet, felégette a földet, s a szél csupán erejét növelte. Mindezek alatt a tűzóriások serege lassan kezdte visszahódítani a Földet. A szárazföldi állatok, a szárnyas lények és a tengerek népe nagy veszélybe kerültek, s ezt védelmezőik, Terros, Ventos és Azuria is látták, ám képtelenek voltak segíteni nekik, mivel a harc Pyrával lefoglalta őket. Félő volt, hogy csatájuk végéhez közeleg, s a Földet ezúttal örökre elnyelik a karmazsin lángok.