Elemek harca - A hó és jég farkasa

⚡ Az összecsapás ⚡

Elérkezett az éjfél, a Hold ezüstös korongja, ahogy az elvárva volt, a lehető legmagasabb pontra kapaszkodott az éjjeli égen. Az ég, a szárazföld és az óceán találkozásánál, ahol a szilaj sziklafal tövét vad hullámok mosták, s a levegőben haragos szél keringett, megjelent a három ősi lény. A tenger felé leginkább benyúló sziklaszirt tetején ott állt, délcegen és tettre készen a fekete párduc, duzzadó izmai a szárazföld erejét és szilajságát képviselték. A tengerből ekkor egy hatalmas hullám emelkedett ki, majd a szökőárból felbukkant a kék sárkány, hatalmas mérete, fénylő szárnyai készek voltak lecsapni a vizek minden haragjával. Végezetül az égből alászállt az aranyszínű főnix, teste vadul szikrázott, örvénylő szélvihart kísérte útját.

Már csak pillanatok választották el az isteni lényeket az összecsapástól, s dicső csatájukat megszemlélni vágyván az állatok is a közelbe gyűltek. A szárazföld népe a szirt körül, hatalmas félkörívben sorakozott fel. A tengeri lények mind a part köré gyűltek, s aki megtehette, fejét kiemelve a vízből várakozott. A madarak és egyéb szárnyas lények a közeli fák ágain, vagy valahol a levegőben lebegve tartózkodtak. Mindezek alatt a közeli hegy oldalából nyílt barlang szájában megjelent a lángróka, a kilenc vadul tekergő farka mögött egy seregnyi tűzóriás bujkált.

- Mind tudjuk, miért vagyunk itt! - szólalt meg a fekete párduc. - A szárazföld ma éjjel kiáll magáért, erre a ragyogó telihold lesz a tanúnk! - A parton összegyűlt állatok mind támogató éljenzésbe fogtak.

- Tévedsz, párduc! - felelte a kék sárkányistennő. - Mert ma éjjel, a Hold ezüstös fényében a óceán visszaszerzi azt, ami az övé! - Dicső szavait a tengeri élőlények elismerő morajlása kísérte.

- Valaki tényleg visszaszerzi azt, ami mindig is hozzá tartozott - jegyezte meg sejtelmesen a róka a barlang szájában, szavait szinte csak önmagának intézve. - Ám az nem te leszel, tengeri gyík! - sziszegte ördögi hangon.

- Mindketten téveszmébe estetek! - közölte az aranyfőnix. - Aki az eget óhajtja meghódítani, az számoljon a szél és villámok pusztító haragjával! - Kijelentését heves szárnycsapások és helyeslő madárhangok követték.

Kezdetét vette hát a föld, a víz és a szél hosszadalmas és értelmetlen harca.

A kék sárkányistennő szökőárat zúdított a szárazföldre, ami számos állat életébe került, akik mind a vízbe fúltak, vagy a cápák és polipok áldozatául estek. Az aranyfőnix felkorbácsolta a tengert, így annak hullámai halakat, rákokat, s más vízi lényeket vetettek a partra, ahol a szárazföldi ragadozók kivétel nélkül felfalták és elpusztították őket. A főnix emellett villámokat szórt a vízbe, így további vízi lények életét sodorva veszélybe. A kék sárkány ekkor cserébe hatalmas víztölcséreket keltett, amik az aranyfőnixet és az égi lényeket voltak hivatottak megtámadni, s számos madarat sodortak a levegőből a partra, ahol szintén a fekete párduc népe végzett velük. A párduc emellett sziklákat döntött a tengerbe, s köveket repített a levegőbe, így fokozva a pusztítást.

Napok sem teltek bele, mindhárom nép, a tenger, a szárazföld és az ég népe is szörnyű veszteségeket szenvedett, nagyobbat, mint valaha korábban. Félő volt, hogy ha így folytatódik, mind odavesznek a bolygó állatai. Ez még jobban felbosszantotta az isteni lényeket, s még keményebben harcoltak egymás ellen. Az aranyfőnix legerősebb villámaival próbálta elpusztítani a kék sárkányt és a feketepárducot. A sárkányistennő számtalanszor megpróbálta ellenfeleit a tengerbe fojtani, a párduc pedig megint csak hegyes sziklákat dobott ellenfeleire.