Elemek harca - A hó és jég farkasa

💦 Azuria birodalma 💦

Aznap este, a héttenger mélyén a vízi élőlények szintén összegyűltek a legmélyebb óceáni árok szélén, egy korallmező közepén. Az árokból fluoreszkáló mélytengeri teremtmények és hatalmas polipok másztak elő, a korallok között különféle rákok és tengeri siklók bujkáltak, s körben a vízben színes halak, csikóhalak, delfinek, bálnák és cápák lebegtek. A kék sárkányistennő egy kiemelkedő, zöld tengeri fűvel benőtt szilkán foglalt helyet, s népe panaszát hallgatta.

- Tegnap annyi víz párolgott el a közeli lagúnából, hogy az sekély tóvá változott, és a rajom számos tagja nem tudott már visszajutni az óceánba - mesélte szomorúan egy bohóchal. - Aki még él, az arra vár, hogy a Nap végleg kiszárítsa a medencét, s ő maga elpusztuljon a száraz hőségben.

- Az én rajommal is ugyanez történt - tette hozzá egy kék-fekete lepényhal, a számos más, színes trópusi halfaj képviselője is egyetértően bólogatott.

- A múltkor pedig forró láva ömlött a sekélyebb területekre, tönkretéve a korall kertjeinket! - panaszolta a korallbokrok közül félénken előmászó pókrák. Bár méretben az egyik legnagyobb rákfaj képviselője volt, a forró láva rá éppúgy veszélyes volt. - Számos rák vesztette életét, s élőhelyét! Ez így nem mehet tovább!

- Egyetértek - jegyezte meg sejtelmes hangon egy fehércápa, s közelebb úszott a pókrákhoz, aki ekkor félénken mászott vissza egy sziklarepedésbe. - Egyre kevesebb a kis hal a tengerekben, amit megehetnénk. - Bejelentését hangos fújolás követte a szardíniák, makrélák és kisebb halak részéről, ám a többi fehércápa, macskacápa és balta fejű cápa helyeslően bólogatott. - A végén ráfanyarodunk a polipokra - nézett el ravaszul a hasadék szélén állomásozó nyolclábú lények felé.

- Vagy éppen mi fanyarodunk rá a cápákra! - jegyezte meg gúnyosan a legnagyobb, piros színű polip.

- A felszíni áramlatok is megbolondultak a szélviharnak hála - vetett véget a vitának egy tintahal. - Számos társam sodródott tegnap partra, túl messzire, hogy vissza tudjanak mászni.

- Mennyi elvesztegetett jó falat - sóhajtotta egy homoki cápa.

- Legyél már együtt érzőbb! - csapta meg farkával egy pöttyös rája.

- Ez így nem mehet tovább - kígyózott idegesen körbe-körbe egy kék-sárga elektromos angolna.

- A tenger egyensúlya megbomlott - közölte egy öreg ördög-rája anyó. - A vízi népek haldokolnak!

- Állítsuk meg az aranyfőnixet! - követelte egy delfin.

- Pusztítsuk el a feketepárducot! - tette hozzá vérszomjasan egy fehércápa.

- Gyermekeim! - emelte fel anyai hangját a kék sárkány, s hatalmas szárnyait kitárva, uszonyát meglengetve felemelkedett a szikláról, hogy a tenger minden teremtményére közvetlenül a vízfelszín alól tekinthessen le. A majdnem telihold fénye dárdakánt hatolj a vízbe, s ezüstös sugarai megcsillantak a sárkány kék-lila pikkelyein, türkiz uszonyán és türkizkék szemeiben tükröződtek vissza. - A szél ura és a szárazföld atyja túl messzire mentek! Nekem, a vizek istennőjének, kötelességem a népem védelmére kelni. Holnap, a telihold ezüst fényében megtapasztalják a héttenger haragját! - határozta el a kék sárkány egy igazi királynő magabiztosságával. - Az óceán visszahódítja a szárazföldet, a szél pedig többé nem meri majd vizeinket zavarni!

A tengeri élőlények szinte kivétel nélkül, egy élő és lélegző organizmusként törtek ki éljenzésben és gratulációban. A kisebb halak végre megnyugodhattak, a rákok tudtak újra remélni, s a cápák arcára ravasz vigyor ült ki. A delfinek, ráják, angolnák, polipok, s az összes vízi élőlény egységesen helyezte hitét és reményét a kék sárkányistennőbe, aki másnap éjjel értük száll majd csatába.