párom gyilkosa /befejezett/

1 fejezet

Jelenleg Patríciának hívnak és másodéves vagyok az egyik elit egyetemen. Ez nem is fontos. Csak ő, a lány! Miatta vagyok ebben a szerepben jelenleg. Eredetileg már vagy 5 éve elvégeztem az egyetemet, jobban mondva a kiképzésemet. Igazából nem is jártam egyetemre. Elég régóta benne vagyok ebben a szakmában, de térjünk is vissza a lányra. Kelemen Helen a másodéves egyetemista, aki nem is olyan átlagos mint, ahogy sokan hiszik körülötte. Egy igen gazdag családból származik valójában, akiknek elég sok ellenségük is van, így kerültem én ide. Jelenleg a megfigyelését végzem. Ugyan azokra az előadásokra járok nagyából, mint ő. Lassan ideje lesz drasztikus lépéseket tennem. Szegényke. El ne hidd, hogy sajnálom. Mindegyik ugyanolyan elkényeztetett liba.

Hamarabb meghallottam bársonyos nevetését, mint magát a lányt megláttam volna. Szőke haja meglebben a szélben, a ruhája tökéletesen áll a kibaszottul tökéletes testén. Nem hiszem el, hogy én mennyire ki nem állhatom már most, pedig nem is járok ide valójában. Ez a második napom itt és már most rögtön belemártanám pengém törékeny testébe, de nem lehet mindenki szeme láttára. Balesettnek kell, hogy tűnjön, hogy ne lepleződjek le. Az álcát fenn kell tartanom. Mindenféleképpen! Végig nézem, ahogy ellibben mellettem barátnői társaságában. Az árnyékból figyelem és követtem őket. Az útjuk a könyvtárba vezet, pont, mint tegnap délután is. A sorok között megbújok és úgy teszek iskolai egyenruhámban, mintha keresnék valamit. Mindkét szemem közben miss tökélyen tartom. A látszat a lényeg, mindig ezt mondogatta nekem a főnök, Erik. Én vagyok az egyetlen, aki a nevén is szólíthatja. Ez kiváltság. Jogosan kaptam meg. Elég erősen megküzdöttem az ő és alkalmazottai tiszteletéért is. Nem volt ez egy egyszerű út, de megcsináltam. Teljesen egyedül. Mellesleg jelenleg én vagyok az egyetlen nő alkalmazottja az elmúlt 20 évben, ami azért nem semmi. Na, de térjünk is vissza a lényegre. Nem kalandozhatok el pont most. Küldetésem van, amit minél hamarabb leakarok tudni. Hirtelen valaki nekem jön.

-Héé, oda figyelhetnél jobban is- vágom hozzá rögtön, oda sem fordulva.

-Bocsáts meg- rögtön perdülök egyet tengelyemen, mikor megismerem hangját. -Egyébként Helen vagyok. - mosolyog rám, azzal a kis álszent arcával, mikor már felé fordulok.

-Tudom. Egy pár órára együtt járunk. - nem törődöttség hallatszik ki a hangomból, ami részben így is van.

-Igen? - lepődik meg.

-Patrícia. -segítem ki. Itt az ideje a "barátkozásnak"- gondoltam magamban.

Egyik lábáról a másikra áll. Nem tudja mit mondjon erre, de végül megszólal. -Tanulunk a barátnőimmel. Van kedved esetleg csatlakozni? - ajánlja fel

-Persze. - mosolygok rá és ezzel elkezdődik minden. Nem tudja, hogy mennyire meg fog változni az élete. Magamban tartom gonoszkás mosolyom, az álcát továbbra is fent kell tartanom, majd örömködök otthon.

Nagy nehezen kibírtam a társaságukat. Tényleg egyformán idegesítőek és elkényeztetettek. Higgyetek nekem. Ki akar vásárlásról és szépségápolásról beszélgetni egésznap? Ezek ezt teszik. Nincs más témájuk, mint az, hogy mennyire gazdagok és ezt, hogyan használják ki. Na meg persze az élsportoló csávók. Ezt hallgatni egy egész délután át. Te jó ég! Alig bírtam ki. Igaz, hogy eljöhettem volna, viszont elakarom végezni a feladatomat rendesen. A pénzre meg szükségem van. Egész jól fizetnek ennek a csibének a torkának az elvágásáért, úgyhogy megéri.

-Hát haza tértél végre- hallom meg a Főnök hangját, amit beérek a kapun.

-Így van. Végre! Nem tudom meddig bírtam volna még a társaságukban. - mondom.

-Na máris sikerült a belső körbe kerülnöd? - érdeklődik, miközben beterel a házba.

-Fogjuk rá. Velük "tanultam" most délután, azért értem haza ilyen későn. - mesélem.