Ｔｈｅ Ｓａｖｉｏｕｒ- 𝓐𝓷𝓭𝔂 𝓑𝓲𝓮𝓻𝓼𝓪𝓬𝓴 𝓯𝓪𝓷𝓯𝓲𝓬𝓽𝓲𝓸𝓷

3.

A munkanapjaim és az idő, amit Ellával töltöttem csak úgy repültek, ahogy azok is elviselhetővé váltak, amiken semmi különleges dolgom nem volt. Megtanultam elfoglalni magam, újra foglalkozni kezdtem a képeimmel, ami nagyon is jót tett a lelkemnek. Egy héten három napot dolgoztam, a többin pedig kisebb munkákat vállaltam el, amiket a kanapémról is el tudtam végezni. A teendőimnek köszönhetően ritkán gondoltam a rossz dolgokra, ezért többet mosolyogtam azalatt a rövid idő alatt, mint az elmúlt néhány évben összesen.

Az idő anélkül telt el, hogy felfigyeltem volna rá, és azon kaptam magam, hogy csak pár nap maradt a koncertig. Éppen az aktuális napilapokat pakoltam, mikor észrevettem, hogy a legtöbb címlapról egy ismerős arc bámul rám, és fölötte hatalmas betűkkel hirdette, hogy Andy Black a városba jön, viszont az előző helyszínről eltűnt. Összehúzott szemöldökkel léptem vissza a táskámhoz, előhalásztam a telefonomat, és tárcsáztam a legjobb barátnőmet.

- Te elhagytad Andyt? – szóltam bele köszönés nélkül, abban a pillanatban, hogy fogadta a hívást.

- Neked is, szia – kezdte – és az elhagytam egy nagyon csúnya szó. Mondjuk inkább úgy, hogy jelen pillanatban, fogalmam sincs, hol van.

- Hallgatlak – dőltem hátra az alacsony kényelmetlen széken, mert éreztem, hogy a történet szórakoztatni fog.

- Ötletem sincs, hogy mi történt – sóhajtott- Írt egy üzenetet, hogy pihenésre van szüksége, ne keressük néhány napig, aztán kikapcsolta a telefonját. Senki nem éri el, még Juliettel sem beszélt, aki ma reggel csupán húszszor hívott fel, hogy azonnal kerítsem elő a férjét, mert ez az én hibám. Kikészít. A drága tegnap este kitalálta, hogy ha én nem teszek semmit, akkor majd ő intézkedik, szóval tele pakolta a közösségi oldalakat Andy képével, és egy szívhez szóló üzenettel, amiben leírja, hogy mennyire aggódik. Így most már mindenki tudja, hogy el akart tűnni, ami ennek köszönhetően nem sokáig fog sikerülni – mesélte fáradtan.

- Ez miért lenne a te hibád?

- Azért, mert hivatalosan a turné alatt, nekem minden lépéséről tudnom kellene – halkult el a mondat végére, amiért a következőt már alig hallottam - Scar, Ő is csak egy ember! Szüksége van az egyedüllétre és a nyugalomra.

- Igen, tudom – mosolyodtam el, hiába nem láthatta – El sem kezdted még keresni, igaz?

- Talán holnap – mosolygott ő is – Mennem kell, pár nap és jövök. Vigyázz magadra és adj el jó sok újságot. Szeretlek – bontotta a vonalat, mielőtt bármit is reagálhattam volna. Nálunk nem igazán volt szokás a köszönés, vagy az elköszönés, tekintve, hogy az életünk nagy részét az egymással való beszélgetéssel töltöttük.

Vidáman folytattam a délelőtti teendőimet, miközben azon gondolkodtam, hogy Ella vajon mennyi idő alatt kerítené elő Andyt, ha tényleg akarná. Végül néhány órában egyeztem ki magammal, mire végeztem a pakolással.

Éppen egy bosszantó női magazint olvastam, amiben a horoszkópom megígérte, hogy aznap találkozhatok életem szerelmével, ha nagyon figyelmes vagyok, amúgy meg dús gazdag leszek, mikor a megszokottnál jóval nagyobb hangzavar csapta meg a fülemet. Óvatosan kihajoltam a fülke kis ablakán, de a szokásos forgalmon, és egy csapat sikoltozó tinin kívül nem láttam semmit. Váll rántva ültem vissza, és reménykedtem, hogy semmi komolyabb vészhelyzet nem áll fent, de nem hagyták abba. Dühösen lecsaptam a kezemben tartott lapot, mikor mellettem haladtak el, és újra kilestem. Ekkor vettem észre a tömeg közepén haladó magas, kapucnis alakot, aki egy pillanatra megtorpant, ezért vele együtt mindenki más is megállt, majd olyan gyorsan, hogy szinte fel sem fogták, rohanni kezdett. A sarkon túl nagy sebességgel fordult be, ezért a kapucnija lecsúszott a fejéről, és mintha egy pillanatra felém nézett volna, sőt egyenesen a szemembe, de a távolság miatt nem lehettem benne biztos. Viszont megláttam a fekete, kétoldalt felnyírt haját és a nyakán elterülő tetoválást, ami miatt azonnal felismertem őt. Megértettem a sikoltozókat, akik már futva követték a száguldó alakot, majd visszaültem, és egy rövid üzenetet írtam Ellának. Még szinte el sem küldtem, mikor csörögi kezdett a telefonom.