Ｔｈｅ Ｓａｖｉｏｕｒ- 𝓐𝓷𝓭𝔂 𝓑𝓲𝓮𝓻𝓼𝓪𝓬𝓴 𝓯𝓪𝓷𝓯𝓲𝓬𝓽𝓲𝓸𝓷

6.

A koncert napjának reggelén görcsben álló gyomorral keltem, és nagyon úgy tűnt, hogy az érzés egésznap kísérni fog, akármit is próbálok tenni ellene. Ella  folyamatosan igyekezett segíteni, de mivel ő is hasonló állapotban volt, mint én, közösen sem értünk el túl fényes eredmény.

A délelőttünket szántuk arra, hogy összekaparjuk magunkat, majd miután leerőltettünk a torkunkon néhány falatot elindultunk a helyszínre. Mi értünk oda legkorábban, ezért a szórakozóhely dolgozóin kívül még senki nem sürgölődött. Viszont ők mindent bele adtak, hogy a teremben miden a legnagyobb rendben legyen. Vártuk a többieket, akik szépen lassan szállingózni kezdtek, és egy gyors bemutatkozás után hozzá láttak a saját munkájukhoz. Bár kedvesek voltak, nem igazán törődtek a jelenlétemmel. Egyedül a közvetlen munkatársaim, a fotósok érdeklődtek arról, hogy ki vagyok, mit csinálok itt, és mennyi tapasztalatom van az ilyen rendezvények fotózásában. Készségesen válaszoltam minden kérdésükre, és örömmel töltött el, hogy rengeteg tanácsot adtak, amit hasznosíthattam. Az első az volt, hogy ne ájuljak el, mikor meglátom az énekest. Én ezt tartottam a legnehezebbnek, hiszen azt sem tudtam, hogy hogyan viselkedjek vele a parton töltött idő után.

- Hahó! Jól vagy? Úgy nézel ki, mint aki mindjárt elájul – lépett mellém Ella, amint egyedül maradtam.

- Jól leszek, csak adj egy percet – lélegeztem mélyeket, hátha visszatér az arcomba a szín.

- Nincs annyid – pillantott a hátam mögé Ella, és mielőtt megakadályozhatta volna, én is abba az irányba fordultam.

Abban a pillanatban érkezett meg Andy, akit mindenki kitörő örömmel fogadott, csak én álltam a dermedten a vidáman beszélgető férfi láttán. Az egyik legfontosabb feladatot, máris sikerült elrontanom. Sokkot kaptam a jelenlététől. Ő mindenkit kedvesen köszöntött, mintha már jó pár éve ismerné őket, csak reménykedni tudtam, hogy mielőtt mellénk érne, lekanyarodik a nevével ellátott ajtónál. A szerencse mellém állt, és ahogy a pihenőhöz ért nem sétált tovább. A határvonalon túli embereknek csak mosolyogva intett, és végig vezette rajtuk a tekintetét. Egy perc erejéig elidőzött nálam, majd folytatta az útját.

- Ez a tiéd – nyomott a kezembe egy pólót a mellettem elrohanó fiatal srác. Széthajtogattam az anyagot, aminek a hátán hatalmas betűkkel a „fotós" szó állt. Ella felé fordultam, hogy megmondjam neki, nem lesz semmi bajom, intézze nyugodtan a saját feladatait, de már sehol nem találtam.

Át vettem a munkára szánt ruhadarabot, és arra a helyre sétáltam, amit nekem jelöltek ki. Pontosan ott, ahol Andy a színpadra fog lépni. Közvetlenül mellettem. Tisztán hallható volt, mikor megnyitották a kapukat, és a tömeg hatalmas robajjal a színpad elé kezdett özönleni. Néha óvatosan kilestem a függöny mögül, megörökítettem, ahogy egyre többen lettek, majd mikor eljött az idő, hátra fordultam, hogy végig kísérjem Andy előzenekarát, akik jó kedvűen igyekeztek bemelegíteni a türelmetlen tömeget. A függöny mögötti területen Ella hangja harsogott, miközben kiadta az utolsó utasításokat, majd lefékezett mellettem.

- Minden rendben? – tette a hátamra a kezét, de nagyon úgy tűnt, hogy szerepet cseréltünk, és ezúttal neki van szüksége támogatásra.

- Persze, de te nem nézel ki túl jól - húztam össze a szemöldökömet.

- Kedves, mint mindig – sóhajtott – Ne felejtsd el, hogy a fehér vonalnál ne lépj kijjebb, ha nem szeretnél több száz ember előtt szerepelni – emlékeztetett idegesen.

- Nyugi. Figyelek – nevettem el magam, de az ő homlokán továbbra is verejték gyöngyözött. Azt nem tudtam, hogy a többi általa rendezett rendezvényen is ennyire ideges-e, vagy ez képezett kivételt, de aggódtam érte – Rendben lesz az egész.