Ｔｈｅ Ｓａｖｉｏｕｒ- 𝓐𝓷𝓭𝔂 𝓑𝓲𝓮𝓻𝓼𝓪𝓬𝓴 𝓯𝓪𝓷𝓯𝓲𝓬𝓽𝓲𝓸𝓷

7.

Amint az énekes eltűnt az ajtó mögött, Ella összehívta a stábot és köszönetet mondott nekik az aznapi munkájukért. Kedvesen emlékeztette őket, hogy miután rendbe szedték magukat, vár rájuk egy lefoglalt bárrész néhány utcával arrébb, majd útjukra engedte őket. Mi is elindultunk a kapu felé, hogy otthon egy kicsit más külsőt kölcsönözzünk magunknak. De mielőtt kiléptünk volna megtorpantam.

- Egy perc, bent maradt a fölsőm - fordultam vissza az elhagyott folyosó felé, ahol az egyik névtelen öltözőben felejtettem az említett ruhadarabot.

Alig néhány percbe telt még megkerestem a helyiséget, felkaptam a széktámlára dobott pólót, majd már fordultam is meg, hogy minél előbb haza érjünk. De abban a pillanatban, hogy becsuktam az ajtót, meghallottam egy másik szobából kiszűrődő ingerült, mégis ismerős hangot.

- Nem! Ezt fejezd be! - kiabálta - Te akartál egy kicsit külön válni, akkor most viseled el az egyedüllétet is. Ne hívogass naponta! Azt mondtad idő kell a kapcsolatunknak, akkor most hagyd, hogy gondolkodjak. Majd hívlak, ha én úgy érzem - mondta, majd valószínűleg bontotta a vonalat, mert egy sokkal halkabb basszameg-et követően már nem mondott mást.

Sietős léptekkel folytattam a megkezdett utamat, mikor rájöttem, hogy egy olyan beszélgetésnek voltam a fültanúja, amihez nagy eséllyel semmi közöm sem volt. Igyekeztem rendbe szedni az arcvonásaimat, hogy ne látszódjon rajtam a döbbenet, mire a rám váró barátnőmhöz érek.

- Minden oké? Megint sápadt vagy - állapította meg közelebb lépve, amire én csak bólintottam. Hatalmas szerencsémre, ha nem is hitt nekem, annyiban hagyta a dolgot, és engedte, hogy beszálljak az autóba.

Az út hazáig számomra szótlanul telt, mert Ella végig arról mesélt, hogy az utolsó pillanatba mennyi hibát kellett kijavítaniuk, és hogyan oldották meg azokat, de egy cseppet sem bántam. Az én gondolataim egészen más felé jártak. Próbáltam felidézni olyan pillanatokat, amik arra utalhattak, hogy Andy házasságával valami nincs rendben, de semmi sem jutott eszembe. Ella sem utalt soha egy szóval sem arra, hogy Andyékkel bármi probléma lenne, mégis nagyon úgy tűnt, hogy messze állnak attól, amit a külvilág felé mutattak.

- Scarlett! - lengette meg arcom előtt a kezét. - Figyelsz?

- Persze - pislogtam nagyokat, hogy visszatérjek az autó anyósülésébe, és próbáltam felidézni az utolsó mondatait. Sikertelenül.

- Azt kérdeztem, hogy Andy mit mondott neked a végén - húzta össze gyanakvóan a szemét, amiből tudtam, hogy lebuktam. Ellát képtelen voltam átverni, és nagyon jól tudta, hogy egyetlen szót sem jegyeztem meg abból, amit az út kezdte óta mondott.

- Csak annyit, hogy még találkozunk - mosolyogtam rá halványan, amit egyben bocsánatkérésnek is szántam. Egy hatalmas vigyor terült el az arcán, amiből tudtam, hogy nem haragszik, az én lelkiismeretem mégsem volt nyugodt. Soha semmi fontosat nem hallgattam el előle, Andy kiakadása annak tűnt, még sem említettem meg neki a hallottakat. Néhány másodpercre csend állt be közénk, a súlyos, kellemetlen fajta. De Ella szerencsére könnyen túl lépett rajta, és vidáman beszélt tovább.

- Te kitaláltad mit veszel fel? - érdeklődött kíváncsian, miután hosszasan és aprólékosan leírta, hogy ő melyik ruhája mellett döntött.

- Gondoltam, jó leszek így - néztem rá, de mélyen magamban tudtam, hogy neki nem fog megfelelni a válaszom - Vagy tudod mit? Válassz nekem, legutóbb is jó volt úgy - mosolyogtam, és reméltem, hogy ennyivel megúszhatom a készülődés további részét.

Miután megkértem Ellát, hogy válasszon nekem ruhát, Ő lelkesen tervezni kezdte, hogy mi lesz a tökéletes, majd összeveszett magával, hogy az mégsem jó döntés, és kezdte előröl. Ezzel elfoglalta magát az út hátralevő részében, sőt még a házba lépve sem volt elégedett, ezért a szekrényem előtt folytatta. Talán csak ez volt az oka annak, hogy egy szót sem szólt, mikor elterültem a kanapén, hogy néhány percre becsukhassam a villódzó fényektől égő szemeimet.