Veled [SZÜNETEL]

Prológus

...
Futottam. Csak futottam. Hátrahagyhatva a mardosó fájdalmat, amitől úgy éreztem, közel állok a megtöréshez. A mélypontomon voltam, ez nem is kérdés. Szóval nem tehettem mást, gondolkodás nélkül, futottam, amerre csak láttam. Berohantam egy égő épületbe, de nem érdekelt. Mikor végül megálltam, már ötletem sem volt, hol vagyok, de igazából nem is érdekelt. Már nem.
Hatalmas robbanás rázta meg a földet. Tudtam, hogy nem sok időm maradt, ám hirtelen mégis minden lelassult. Lehunytam a szemem. Hallottam a sistergő tüzet. Hallottam néhány kiálltást a távolból. Majd kifújtam a levegőt. Csak hallgatóztam. Mint anno a Dobozban. Mikor csak egy rémült zöldfül voltam.
Hallottam a zuhanó gerenda hangját.
Kimondtam a nevét. Utoljára.
És minden elsötétült.

Itt az első rész, remélem tetszett, hoztam egy kisebb részletet a későbbiekből.