Veled [SZÜNETEL]

Vll. fejezet

-Gratulálok, most már mindketten halottak vagytok.-nyögte oda nekünk Minhó.
Akkor esett le, hogy milyen hülye voltam. De már úgy is mindegy, megkaptam amit akartam. Bent voltam. És csak az éjszaka túlélése számított. Odavánszorogtam Albyhoz, akit pont a feje közepén ért a szúrás. Eléggé rosszul festett, testét Benéhez hasonlóan lila érhálózat borította. Nem volt magánál.

Végül Thomassal (Minhót figyelmen kívül hagyva) úgy döntöttünk, hogy magunkkal visszük, vagy legalábbis elrejtjük valahová, amire a falon lógó indák sokasága volt a legmegfelelőbb. Egy kötél segítségével elkezdük fölhúzni őt, és már majdnem ki is tudtuk kötözni, amikor furcsa kattogó hangot hallottam meg. Semmivel nem lehetett összekeverni. Bizonyos volt, hogy egy sirató közeledik felénk. Thomas kinézett a fal mögül, majd gyorsan vissza is rántotta fejét. Már nagyon közel lehetett. Minhó ekkor hirtelen elengette a kötelet, és engem magával rángatva futásnak eredt. Nem tudtam kirántani karom a szorításából, ezért csak tehetetlenül figyeltem, ahogyan Thomas egyedül próbálja föltornázni Albyt, miközben a sirató egyre csak közeledett felé. Ezt nem bírtam tovább nézni. Megfordultam, és én is futásnak eredtem, immár nem Minhót követve. Csak futottam amerre láttam. Gyorsan vettem be az előttem lévő kanyarokat, szinte nem is gondolkodtam, csak a túlélő-ösztönömre hagyatkoztam.

•~•

A hangzavar lassan csitulni kezdett, míg végül teljesen meg is szűnt. Én viszont teljesen eltévedtem. Kezdtem kétségbe esni. Nem attól, hogy esetleg találkozok egy siratóval, nem. Attól, hogy talán soha többet nem láthatom azt a személyt, akit bár csak 3 napja ismerek, ő jelent számomra mindent. Féltem, hogy elveszítem Newtot.
Ilyen, és efféle gondolatok cikáztak a fejemben, és mire feleszméltem, már korom sötét volt az ég. Lassan útnak indultam, mondván, hátha van akkora szerencsém, hogy megtalálom a kaput. Nos, ez nem igazán jött össze, viszont találtam helyette valami mást. Egy siratót,- ekkor nagyot dobbant a szívem- és Thomast. Éppen egymással harcoltak, és nagyot reméltem, hogy utóbbi áll nyerésre. Lemerevedve figyeltem az eseményeket. Pár perc múlva Minhó is megjelent, majd együtt futásnak eredtek. Mivel nem akartam ismét elveszni, utánuk rohantam, mire észrevettek, és ordítozni kezdtek felém. Begyorsítottam, és legnagyobb meglepetésemre, nem csak Thomas, de még Minhót is megelőztem. Ekkor két záródó falhoz érkeztünk, amik vészesen közeledtek egymáshoz. Én viszonylag hamar átértem, majd utánam Minhó is, de Thomas viszont lelassított. Mégis mi a jó bököttet csinál?
-Na gyere, gyere már. Mire vársz?-kezdett el kiabálni a sirató felé. Ekkor értettem meg, mit akar tenni. Megölni. És meg is fogja. A sirató azonnal a nyomába eredt, mire ő ismét felgyorsított, és szinte villámként száguldott át a záródó falak között. A siratónak már nem volt ilyen nagy szerencséje. Nem jutott át a záródó falon, amely szétlapította őt, mint egy palacsintát. Ekkor Minhó szólalt meg verejtékező homlokát törölgetve.
-Te bökött.

•~•

Reggel a kapuk nyitódására ébredtem. Pontosabban Thomas unszolására, miszerint indulnunk kellene. Az éjszaka további részében egyébként Minhó talált egy rejtekhelyet, ahol meghúztuk magunkat. Feltápászkodtam a hideg és kemény kőpadlóról és kifelé indultunk. Legnagyobb meglepetésemre a kapunál senki nem várt minket. Még Newt sem, pedig számítottam rá. Nyugodtan elindultam a Tisztás felé, amikor az első ember, aki Chuck volt, észrevett és azonnal kiabálni kezdett a többieknek. Hamarosan szinte mindenki odajött hozzánk, de tekintetemmel egy valakit kerestem.
-Utat, utat.-hallottam a tömegből a hangot, amire önkéntelenül is elmosolyodtam. Newt furakodott ki a többiek közül, és mikor meglátott azonnal magához szorított. Kicsit el is pirultam, ami bár a körülöttünk álló Tisztársakat tekintve eléggé kínos volt, de akkor nem igazán érdekelt. Hiányzott, most viszont ott volt velem. És csak ez számított.

Mindenki a gyűlésterembe igyekezett, sok mindenről kellett beszélniük. Én viszont a többi kóronccal együtt, Albyt láttam el a kóroncházban. Kétségtelen, az éjszaka alatt sokat romlott az állapota. Mikor hajnalban visszamentünk érte, szinte már félig halott volt. Folyamatosan zihált, és ugyan azt motyogta, amit Ben is utolsó perceiben. Azt akarta, hogy hallgassuk meg. Igyekeztem ellátni a sérüléseit, de mivel folyamatosan rúgkapált, kénytelenek voltunk lekötözni. Nem tudom meddig bírja még. Nem tudom meddig bírom még. Kezd nagyon elegem lenni ebből a helyből, és bár Newt elviselhetőbbé teszi az egészet, megesküszöm, még ha belerokkanok is, de találni fogok egy kiutat. Így, vagy úgy. Muszáj lesz.

Sziasztok! Itt egy újabb rész, bocsi, hogy majdnem egy hetet késtem vele, de nem igazán volt ötletem, elkapkodni viszont nem akartam, szóval igyekeztem valami elfogadhatót összehozni. A következő résszel elérkezünk a történet feléhez, mivel ezt 15 részesre tervezem, aztán követi majd a Tűzpróba, vagyis a Veled II.
Plusz egy kis infómorzsa: nem tudom, ismeri-e valaki a Teen Wolf című sorozatot, (khm.soulless_foxx) de aki igen, és szereti, annak annyit mondhatok, hogy készülőben vagy egy új könyvem.
Hamarosan hozom a kövi részt, addig is "remember to wash your hands"!😂
Nóri💙